Titkok hálójában // H.S. /

Tizenkettedik fejezet

Mindig is csodáltam azokat az embereket, akiknek káosz nélkül indulhat a reggelük. Az enyém egy kis elalvással, kávéval leöntött fehér pólóval és ideges hajtépéssel indult. Szitkozódtam egy sort, mert az összes kényelmes pólóm mosásban volt, így egy fekete blúzt kellett magamra vennem. Ami viszont hülyén nézett ki a kedvenc farmerommal. Miután ötödjére találtam egy darabot, amibe kényelmesen belehúzhattam, futva mentem ki a lakásunkból. Sophie már fent volt és remekül szórakozott a szerencsétlenkedésemen. 

- Legyen szép napod! - kiáltott utánam, de csak morogva becsaptam magam mögött az ajtót. A forgalom természetesen hatalmas volt. A liftnél már nem állt senki, az órára pillantva pedig láttam, hogy már tíz perces késésben vagyok. Hát ez remek. Mr. Styles, illetve Harry biztos meg fog ölni. 

Még mindig új volt tegezni, hiszen nem ehhez voltam hozzászokva. A pénteki buli után másnaposan ébredtem, Sophie pedig bűnbánóan esett be délután. Colin-nál töltötte az éjszakát, miután csúnyán beleálltak a csoporttársai. Amikor elmeséltem neki, hogy mi történt a főnökömmel, a száját tátva kezdte el csapkodni a karom, majd lelkesen elkezdett sikoltozni. 

Hétfőn tartottam attól, hogy milyen lesz így munkába menni. Az irodájába belépve elfelejtettem a tegeződést, de azonnal mondta, hogy nem ezt beszéltük meg pénteken. Még egy mosolyt is megengedett, én pedig zavartan rendezgettem a papírjaimat lesütött szemmel. Így, hogy már láttam a kedvesebb oldalát is, egyszerűbb volt zavarba hoznia. Nem tudtam elsiklani afelett, hogy milyen jóképű, és mennyire mélyen el lehet vele beszélgetni bármiről. Tudott csipkelődni is, legalábbis a bárban ezt az oldalát is megmutatta. 

Dr. Kolt beszámolójába ezt biztos leírhattam volna, de az az igazság, hogy egy bekezdésen kívül nem jutottam tovább. Az pedig nem túl kedves hangvételű, hiszen akkor íródott, amikor menthetetlenül haragudtam rá az estély után, ahol veszekedtünk egymással. Soha senkinek nem mutatnám meg azokat a gondolatokat, amiket akkor jegyeztem le róla, mert így utólag már egyáltalán nem reálisak. Ugyanazt a képet festették a szavaim, mint amit a többi újság írt róla, azonban ez koránt sem egyezett meg a valósággal. 

A szerkesztőségben természetesen már mindenki el volt foglalva a munkával, így gyorsan intettem Frankie-nek, mielőtt szaladtam volna a saját irodámhoz. Ha szerencsém van, akkor Harry még nem érkezett meg, vagy jóval előttem sikerült belépnie az irodájába, és azóta sem hagyta el. Sebes léptekkel nyitottam be, majd egy aprót sikoltva hátraugrottam. Elkerekedett szemekkel néztem rá.

A székemben ücsörgött, miközben lapokat olvasgatott. Az érkezésemre felkapta a fejét, majd az órára pillantott, de csak megcsóválta a fejét. Fekete öltönyt viselt majd, azonban a zakót levette, így csak egy fehér ingben és fekete nyakkendőben mosolygott. 

- Őrült reggel? - kérdezte köszönés helyett. Még mindig a torkomban dobogott a szívem, ahogy tanácstalanul néztem az ajtóra. Mindig azt kérte, hogy hagyjam nyitva, azonban a jelenléte most elbizonytalanított. - Zárd be nyugodtan - mondta fel sem nézve a papírokból. 

- Nagyon sajnálom a késést, Mr. Styles. Többet nem fordul elő - szabadkoztam, miközben letettem az asztalra a táskámat és kibújtam a kabátomból. 

- April, már megkértelek, hogy szólíts csak Harry-nek - csóválta meg a fejét, de egy mosoly úgy bujkált az arcán. 

- Igaz. Harry - válaszoltam kissé érdekesen ejtve a nevét. Egy apró nevetés hagyta el a száját, miközben letette a papírokat és teljesen rám koncentrált. 

- Mi ez a nagy vonakodás? Talán nem tetszik a nevem? - kérdezte szórakozottan. 

- Nem erről van szó. A Harold becézése? - érdeklődtem, de csak megforgatta a szemét.