Titkok hálójában // H.S. /

Tizenharmadik fejezet

*Harry szemszöge*

Alig vártam, hogy eljöjjön a péntek. Elsősorban azért, hogy több időt töltsek a nővéremmel, aki készségesen ideutazott azért, hogy meglepje Dakota-t. Aki természetesen elrontotta a meglepetést, így egy apró kioktatást hallgattam végig Gemma-tól, aki szerint nem tudom tartani a számat.

A másik ok, hogy Dakota sikeresen rábeszélte April-t, hogy jöjjön el. Az a három nap, amit az irodában tölt nem túl sok. A keddek és a csütörtökök borzalmasan lassan haladnak, mert nincs mit várnom. Viszont a hét többi napján enyhe izgatottsággal megyek be, mert tudom, hogy láthatom.

A rémálmok aránya sokat javult. Talán soha nem is fogja megtudni, hogy mennyi mindent tett értem. Ha nincs ő, akkor az elalvás számomra kínszenvedés. Így azonban esténként izgatottan hajtom a fejem a párnára, mert nem tudhatom, hogy éppen vele fogok álmodni, vagy Abby-vel. A kettős érzés minden este ott kavarog bennem. A bűntudat, amiért hagytam beférkőzni a gondolataimba őt. De egyben a megkönnyebbülés is, amikor nem a verejtékemben úszva riadok fel egy rémálomból.

A pénteki közös ebédre nem tudtam velük tartani. Mindennél jobban szerettem volna April-lel szemben ülni és szemügyre venni az apró mozdulatait. Azt, ahogy inkább csendes szemlélőként vesz részt a társalgásban, vagy ahogy csodálkozva méregeti Dakotát a beszólásai után. Ezek után úgy érzem, hogy jobban ismerem, vagy legalábbis jobban belelátok abba, hogy milyen ember ő valójában. Magamban imádkoztam, hogy Dakota meg tudja győzni és tényleg eljöjjön velünk este, de nem akartam beleszólni a beszélgetésbe. Féltem, hogy elijesztem majd az erőltetéssel.

Másrészről nem akartam, hogy ugyanoda menjünk vissza, mert legutóbb is kínos volt elhárítani a pincérnő közeledését felém. Végig April-t figyeltem, aki szemmel láthatóan észre sem vette. Az ablakon bámult kifelé, teret hagyva a lánynak. Elég lett volna egyetlen pillantás ahhoz, hogy a pincérnő abbahagyja a próbálkozást, de April nem foglalkozott velem. Amikor kidobtam a szalvétát egy halvány mosoly futott végig az arcán, de mire eljutott volna az agyamig el is tűnt. Csalódottan kullogtam vissza az irodába, hiszen egy részem örült volna neki, ha érdeklem. Ő miért érdekel engem?

Mivel a nővérem nem volt hajlandó taxival elmenni hozzám, és erősen ragaszkodott ahhoz, hogy mihamarabb lásson, korán elmentem a szerkesztőségből. April-hez gyorsan beköszöntem, és próbálom visszatartani a nevetésem a koncentrálós arckifejezését látva. A szemöldökét összeráncolta, a homlokán észrevehetetlen ráncok jelentek meg, és a száját harapdálta. Mielőtt leragadtam volna nála gyors léptekkel a lift felé indultam. Este úgyis látom.

Miután felvettük a nővérem, a lakásom felé vette a sofőröm az irányt. Gemma szája be sem állt az egész út alatt, én azonban csak unottan néztem kifele az ablakon. Egy idő után észrevette a szótlanságom, de túl kínos lett volna beismerni neki, hogy hihetetlenül ideges vagyok. Miután kiszálltunk a liftből és bevittem a holmijait a lakásomba, gyorsan megmutattam neki a vendégszobát. Pechemre nem csomagolt ki, helyette tovább folytatta azt, amihez a legjobban értett: a bosszantásomat.

- Miért vagy ma ilyen szótlan? Nem örülsz, hogy látsz? - kérdezte szomorúan, amikor a kanapén ültünk. Sóhajtva megráztam a fejem.

- Neked mindig örülök, Gem - válaszoltam erősen szarkasztikusan. Megforgatta a szemét, mielőtt egy hatalmas húzott a kezemre. Értetlenül dörzsöltem a fájó területet. - Mégis mióta vagy ilyen erőszakos? - fújtattam dühösen.

- Amióta az öcsém egy seggfej - felelt gondolkodás nélkül. Próbáltam elfojtani a nevetésem, de nem sikerült. - Szerinted ez vicces?

- A kirohanásod a semmin? - kérdeztem vissza. Pislogás nélkül meredt rám, majd morgott egyet.