Titkok hálójában // H.S. /

Első fejezet

Sietős léptekkel vágtattam a folyosón, egyenesen az irodalom professzorom irodájába. Mikor behívatott, tudtam, hogy hatalmas bajban leszek, mert a legutóbbi munkámat két napos késéssel adtam le. Ez a fajta viselkedés pedig a New York-i Egyetemen elfogadhatatlan, ahogy Dr. Kolt szokta mondani.

A blúzom a futástól izzadtan tapadt a hátamra, a többi diák pedig úgy nézett rám, mint akinek elment az esze. Talán ez nem állt messze a valóságtól, mert az utóbbi egy hónapban őrült módjára dolgoztam minden egyes cikkemen, hogy esélyes legyek a Spectator gyakornoki állására.

A Spectator New York egyik legismertebb újsága, és egyben a leghírhedtebb is. Az utcán haladva minden második ember kezében ott a lap, még akkor is, ha az internetes portál ugyanazt az élmény nyújtja. Az emberek pár éve kiszerettek az olvasásból, a nyomtatott sajtó szerepét átvette a digitalizált sajtó. A Spectator mindezt megváltoztatta. A new yorkiakat teljesen az ujja köré csavarta ez a nem régi újság, ami minden héten változatos cikkeket ad ki.

A Spectator minden évben pályázatot tesz ki a legfontosabb egyetemeknek a gyakornoki állásról. Az a szerencsés, akit kiválasztanak, egyenesen a lap vezetőjétől tanulhat egy teljes szemeszteren át, amikor az egyetem az óráit is ehhez az álláshoz igazítja. Cikkei jelenhetnek meg az újságban, és ha valaki szerencsés, akkor a diplomaosztó után állást is ajánlanak neki. Már nem mintha erre valaha lett volna példa eddig.

Valószínűleg hat éves korom óta tudtam, hogy újságíró szeretnék lenni. Ezt mutatta, hogy a családi eseményeken folyamatosan a rokonokat interjúztattam meg olyan fontos kérdésekben, mint a véleményük a torta ízéről.

Mr. Kolt irodája előtt lefékezve visszatértem a való világba, és idegesen megtöröltem az izzadt tenyerem a szoknyámban. Olyan gőzerővel dolgoztam azért, hogy esetleg esélyes legyek, hogy minden egyes cikkemet száz százalékosra akartam megírni. Ezzel persze jó nagy csúszást okoztam magamnak, és az utóbbi egy hónapban mindig a határidőn túl teljesítettem.

Megköszörültem a torkom, majd óvatosan bekopogtam. A baj az volt, hogy annyira óvatosan kopogtam, hogy szinte nem is hallatszott. Sóhajtva megráztam a fejem, majd két határozott koppintással jeleztem, hogy megérkeztem. Pár másodperc múlva megjelent Dr. Kolt, és szélesre kitárta az ajtót.

- Miss Williams, micsoda kellemes meglepetés. Már azt hittem a találkozóra is olyan késéssel fog megérkezni, mint mostanában a beadandói - köszöntött egy erőltetett mosollyal a professzor. Hirtelen azt kívántam, bárcsak megnyílna alattam a föld és megmenekülhetnék ebből a szituációból. Egy mosolyt erőltetettem az arcomra, majd beléptem mellette az irodájába.

Dr. Kolt az egyetem egyik legidősebb professzora volt. Munkássága során cikkei jelentek meg a New York Times-ban, amikből jelentős bevételre tett szert. Egész New York elismeri, mint újságírót, ő azonban mégis letette a tollat és most a megszerzett tudását átadja a jövő nemzedékének. Rengeteget tanultam tőle, és mindig nagy tisztelettel gondoltam rá. Mondhatni ő volt a kedvenc professzorom, és nyílt titok volt, hogy én a kedvenc diákja.

Az irodája erről a gazdag élettapasztalatról árulkodott. A könyvespolcok tömve voltak újságokkal és valószínűleg ezer éves könyvekkel, a falon kitüntetések hegye sorakozott. Hatalmasat nyeltem, miközben körbenéztem az irodában.

- Kérem, foglaljon helyet - mutatott az asztala előtt székre. Zavartan leültem, és sikeresen leejtettem a táskámat a földre. Hatalmasat koppantak a könyveim, a professzor pedig sóhajtott egyet. - Mire véljem ezt a hanyagságot mostanában önnél, Miss Williams? - kérdezte, miközben az orrnyergét dörzsölte.

- Úgy vélem, a stresszes időszak okozza - mondtam, de a hangom egészen vékonynak tűnt.

- Nos, a stresszes időszaktól leszámítva, van más, ami megakadályozza a feladatai teljesítésében? - vonta fel a szemöldökét. Lentebb süllyedtem a székben.