Titkok hálójában // H.S. /

Harmadik fejezet

A pályafutásom a Spectator-nél nem úgy indult, ahogy azt vártam. Azt hittem, hogy nekem is cikkeket kellesz majd írnom, vagy legalább reménykedtem abban, hogy valamit hozzátehetek a laphoz. Azonban ez nem így történt.

Az egyetlen feladatom a heti összes cikket átnézni, véleményezni őket, majd egy meghatározott időn belül eljuttatni őket Mr. Styles-nak, aki soha nem veszi figyelembe azt, hogy én mit gondolok. Meglepve tapasztalta, amikor az elsőnek rám sózott mappát már aznap délután visszajuttattam hozzá, miközben email-ben csatoltam a véleményem. A következő munkanapomon ezért cserébe kétszer annyi feladat várt, de már egy barátságosabb határidővel. Onnan tudtam, hogy figyelembe sem veszi a javaslataimat, hogy az első heti számban egy olyan cikk sem jelent meg, amiről órákat zengtem az ajánlómban. Helyette olyanokkal töltötte fel a lapot, amelyeket én nem tartottam méltónak. Sóhajtva konstatáltam, hogy a feladataim csak reprezentatív jellegűek.

Hihetetlenül dühös voltam az önelégült főnökömre. Azt hittem, csak viccel a nyitott ajtós szabályával, de csalódnom kellett. A második napomon zárt ajtónál próbáltam koncentrálni, amit egyszer csak hatalmas zajjal kivágott, és egy szigorú nézéssel ajándékozott meg. Így pontosan láttam, hogy mennyi emberrel tartja a kapcsolatot egész nap. Az irodája hangszigetelt volt, így zárt ajtókkal semmit sem hallottam belőle. Ami talán nem is baj, tekintve, hogy egy meghatározott időben mindig szőke lenge öltözetben lévő lányok érkeztek hozzá, akik húsz-harminc után csapzottan távoztak. Arra sem méltatta őket, hogy a liftig elkísérje őket.

Az egyetemmel nem voltam annyira lemaradva, mint arra számítottam. Az óráimat jól átszerveztélk, a feladatok mennyiségét csökkentették, és szinte az összes professzorom gratulált az álláshoz. Úgy tűnt, hogy az NYU-n most én voltam a legnagyobb büszkeség, így mindenben megkönnyebbítették az életemet. Nem mintha annyira elfáradtam volna az egész napos olvasgatásban. A harmadik napomon alig kaptam tennivalót, így kicsit kicsinosítottam az irodám. Teljes takarítást végeztem, vettem pár növényt, hogy hangulatosabbá tegyék a kis zugomat, és elégedett voltam a végeredménnyel. Általában Dakota-val és Frankie-vel ebédeltem, akik teljes fesztelenséggel beszéltek velem mindenről. Úgy éreztem, rövid idő alatt sikerült beilleszkednem, és menthetetlenül büszke voltam magamra. Mindent leszámítva, ez még mindig egy remek lehetőség, ami jól fog mutatni az önéletrajzomban.

A hétvége mindennél gyorsabban elszaladt, hétfőn pedig az ébresztőmre ébredtem. Fáradtan nyomtam ki, miközben megdörzsöltem a szemem és felkaptam egy hálóinget. Fogalmam sem volt, Sophie mikor érkezett haza, hiszen a hétvégét a szüleinél töltötte. Havonta egyszer hajlandó rájuk szánni egy hétvégét, amikor hazamegy és visszautasítja a partizást. Nagyon ritka, ha én vele tartok, és akkor sem számítok jó társaságnak, mert nagyon ritkán tud rávenni arra, hogy igyak.

Ásítva mentem ki a konyhába, hogy töltsek magamnak egy csésze kávét. Ameddig azt iszogattam, leültem a konyhaasztalhoz és a telefonomat nyomkodtam. Meglepetten kaptam fel a fejem, amikor Sophie ajtaja kinyílt. Összeráncolt szemöldökkel kaptam oda a fejem, majd szinte azonnal eltakartam a szemem. Az egyik csoporttársam, Colin sétált ki oda sem figyelve rám. Ezzel nem lett volna semmi baj, ha fel van öltözve. Így azonban anyaszült meztelenül sétálgatott nyugodtan, nagyokat ásítva. Még mindig szorosan lehunytam a szemem, miközben elfordítottam a fejem. Amikor valószínűleg észrevett, meglepetten hátrahőkölt.

- Oh, April, szia. Nem tudtam, hogy itthon vagy - hallottam a hangját, de még mindig nem voltam hajlandó felé nézni. Túl sok volt egyszer is.

- Szia Colin - sóhajtottam fel, és a fejemet fogtam.

- Most már idenézhetsz. Eltakartam magam - hallottam a hangját, mire megkönnyebbülten kinyitottam a szemem. Még mindig vonakodva pillantottam rá, és azonnal elkerekedett szemmel néztem rá. Az egyik díszpárnánkat tartotta maga előtt, miközben zavart mosollyal nézett rám.