Titkok hálójában // H.S. /

Huszonharmadik fejezet

*Harry szemszöge*

Istenem, hogy én mennyire ideges voltam. Nem ez volt az első alkalom, hogy találkozott a nővéremmel, mégis ez volt az első alkalom, amikor minden akaraterőmre szükségem volt ahhoz, hogy ne legyek körülötte.

Gemma és Josh gondosan készülődtek a vendégszobában, ameddig én a telefonommal az ágyon fekve próbáltam lenyugtatni Aprilt. Bár hasonlóképpen éreztem, mint ő, mégsem adhattam tudtára. Gemma már összerakta a kettőt, ugyanis nem tudtam leplezni az izgatottságom. Egy részem örült annak, hogy nem Dakota-t kérdezgette erről, mert akkor biztos, hogy nagyon hamar lebuktunk volna előttük. Így is akadt egy-két kínos pillanat az irodában, amikor éppen hogy szét tudtunk rebbenni az érkezésükre.

Nem vallott rám, hogy meggondolatlanul viselkedjek, mégis mellette úgy éreztem, hogy újra élek. Hogy azt tehetek, amit csak akarok. Hogy nem számít más, csak ő és én az adott pillanatban, amit együtt éltünk át.

- Kész vagytok? - kiáltottam oda Gemmáéknak. A nővérem kitárta az ajtót és kérdőn nézett a telefonomra.

- Kivel beszéltél? - hagyta figyelmen kívül a kérdésem.

- April hívott - vallottam be enyhe zavarral.

- Nagyon remélem, hogy ezt nem szúrod el - sóhajtott fel. - Anya odáig lesz, hogy végre megismerheti valakidet. Melyik nap jön majd át? - kezdett el kérdezgetni. Pislogás nélkül meredtem rá, mert az agyam képtelen volt ennyi információt feldolgozni.

- A családjánál lesz, Gem. Elutazik - böktem ki halkan. Szomorúan eltátotta a száját, majd bólintott.

- Érthető. Akkor majd bepótoljuk. Remélem, hogy hosszú ideig lesz a barátnőd - kuncogott. Öklendezést imitáltam a szóhasználatára.

- Nem középiskolában vagyok, hogy ekkora szám legyen a helyzet - emlékeztettem. - És nem a barátnőm - tettem hozzá. Sejtelmes mosolyra húzta a száját, majd rám hagyta a helyzetet.

- Alig várom, hogy még jobban megismerjem ma - mondta mellékesen, majd visszatért a szobába.

A bár tele volt, mint minden normális péntek estén. Frankie és Dakota már rég ott voltak, és magukkal hozták Maxim-et is. Maxim-et hamarabb ismertem meg, mint Dakota-t, de nagyon ritkán futottunk össze. Gyönyörű volt, ez kétségtelen, mégsem váltott ki belőlem olyan reakciót az erősen dekoltált ruhája, mint várta. Talán ha nem feküdtem volna le vele, akkor most nem próbálna meg minden egyes mozdulatával hozzám érni. Nem különösebben érdekelt, hogy miről beszél vagy mit csinált, mert miután megjött April, le sem tudtam venni róla a szemem. Megölt a tudat, hogy nem érhetek hozzá úgy, ahogy szerettem volna. Párszor összetalálkozott a tekintetünk, de mindig hamar elkapta a fejét. Valami megmagyarázhatatlan szomorúság ült ki az arcára, amit próbált leplezni. Gemma néha-néha beszélgetésbe elegyedett vele, de olyan volt, mint aki fejben máshol jár.

Értetlenül próbáltam bármit leolvasni az arcáról, de nem tudtam. Most nem volt olyan, mint egy nyitott könyv. Bezárkózott, és valami epres koktélt szürcsölgetett, majd egy idő után már rám sem nézett. Maxim ott csüngött a karomon, April pedig teljesen elfordította rólunk a fejét.

Amikor Maxim végre elment, mindenki talált magának valami kifogást, hogy ott hagyhassa az asztalt. Kivéve Aprilt. Akkor értettem meg, hogy mi állhat a viselkedése mögött, amikor nem túl kedves pillantásokat vetett a távozó Maxim felé. Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el a féltékenységén.

- Nem ülsz ide? - kérdeztem, amikor végre egyedül maradtunk. Abból, ahogy rám nézett, tudtam, hogy jól elszúrtam a kedvét. Sóhajtva az ölembe ejtettem a kezem. - Nem az, aminek látszik - kezdtem el magyarázkodni, de úgy tett, mint akinek lövése sincs arról, hogy miről beszélek.