Titkok hálójában // H.S. /

Huszonötödik fejezet

- Harry?

Pislogtam párat, hogy meggyőzödjek róla, nem csak álmodok. Vagy esetleg képzelgek. Elég valószínűnek tűnt, hogy a maradék józan eszemet is elvesztettem az elmúlt hónapokban, így már semmin sem lepődtem meg. Gyorsan belecsíptem a karomba, hogy biztos legyek benne, valójában őt látom. Nem tudom eldönteni, hogy akkor jártam volna jobban, ha nem jön be a dolog, vagy annak, hogy tényleges ott állt, és összeráncolt szemöldökkel figyelte a karomat. Csodás.

- Mit csinálsz? - kérdezte szórakozottan, miközben az ajtónak támaszkodott.

- Meggyőződtem arról, hogy nemcsak álmodom, hogy itt vagy - vallottam be elvörösödve. Egy pillanatra még pislogni is elfelejtett, majd hangos nevetéssel lépett be a házba. A következő percben már a derekamnál fogva húzott közel magához, és a hirtelen mozdulattól levegőt is elfelejtettem venni.

- Istenem, hogy mennyire hiányoztál - lehelte a számra. Az alsó ajka egy pillanatra hozzáért az enyémhez, a térdem pedig automatikusan megrogyott a közelségétől. Már a kisugárzásában is volt valami, amitől a gyomrom görcsbe rándult valahányszor rám nézett. Csak álltam ott előtte megnémulva, félig tátva maradt szájjal, miközben a száját az enyémhez nyomta. Ha nem tart szorosan a karjában, akkor valószínűleg elolvadtam volna és a földre hullok. De így nem engedte, hogy a térdeim cserben hagyjanak. Miközben elmélyítette a csókot, a jobb kezével óvatosan simogatni kezdte az oldalam. Az érintésétől libabőrös lettem, és a hajába nyúltam, hogy valamibe tudjak kapaszkodni. Nem engedte, hogy sokáig belevesszünk egymásba, ugyanis óvatosan elhúzta tőlem a fejét.

Kipirultan, lihegve próbáltam összeszedni a józan eszem és a gondolataimat, de nem igazán sikerült.

Nem sokat segített az sem, hogy a haja kócosan keretezte az arcát, a rózsaszín ajkai hívogatóan felduzzadtak a csókunknak köszönhetően, és ő is nehézkesen vette a levegőt. Ez az ember lesz egyszer a vesztem.

- Mit csinálsz itt? - kérdeztem, miután összeszedtem magam. A lábával berúgta az ajtót, majd a kezemnél fogva a kanapéhoz vezetett. Gyorsan leült és mielőtt tiltakozhattam volna az ölébe húzott. Esetlenül próbáltam megtalálni az egyensúlyom, majd óvatosan leereszkedtem rá. Éreztem a nadrágon keresztül is a jól észrevehető dudort a nadrágján, azonban próbáltam elterelni a figyelmem a gondolatoktól, amik a fejembe férkőztek.

Játékosan félrebillentette a fejét, mielőtt válaszolt. A keze hanyagul felfedezőútra indult a testemen, és egy pillanatra levegőt is elfelejtettem venni.

- Talán zavarok? - kezdte el simogatni a hátam. Bármennyire is próbáltam leplezni, hogy nincs hatással rám a mozdulat, nem igazán sikerült.

- Nem - mosolyogtam rá őszintén. A keze visszavándorolt a derekamra, a játékos arckifejezést pedig felváltotta az aggódás.

- Jól vagy? Nem igazán magyaráztad el a dolgokat a telefonba - fürkészte az arcom szomorúan. Elhúztam a számat, majd sóhajtva előre dőltem, és a vállára hajtottam a fejem.

- Nem akarok róla beszélni - suttogtam halkan.

- Ezt megértem - kezdett el újra simogatni, azonban a mozdulataiban most nem volt mögöttes szándék. - Nem kell róla beszélnünk, ha nem akarsz. De nem akarom, hogy magadban tartsd, ha valami bánt. Azt szeretném, hogy érezd magad annyira biztonságban mellettem, hogy elmondhass ilyeneket - mondta őszintén. Felemeltem a fejem a válláról, miközben a szívem hevesen vert.

- Biztonságban érzem magam, Harry. De mióta elindultam onnan nem tudok másra gondolni. Úgy érzem, hogy felrobban az agyam. Csak élvezni akarom, hogy itt vagy és nem gondolni semmire - vallottam be lesütött szemmel.