Titkok hálójában // H.S. /

Tizennegyedik fejezet

A december hamarabb beköszöntött, mint vártam. Előre tartottam attól, hogy a karácsonyt a családommal kelljen töltenem, és a munka kezdett jobban összecsúszni az egyetemmel, mint vártam. Frankie és Dakota nem nézték jó szemmel, hogy legtöbbször még az ebédszünetemet sem használtam ki. 

Harry sokkal elnézőbb volt velem, mint régebben. A feladataimmal ritkán csúsztam, de volt olyan is, hogy hazaküldött, mert szerinte túl fáradtnak tűntem ahhoz, hogy koncentrálni tudjak. És talán igaza volt. Az előadásokon többször is elbóbiskoltam, ami senkinek nem tűnt fel, de a jegyzeteimen meglátszott. Colin-t sokszor felkerestem segítségért, és úgy tűnt, hogy mindenki komolyan kezd aggódni a lelki egészségemért. 

Az igazság az, hogy ölni tudtam volna egy kiadós alvásért, ami nem csak négy-öt órából áll. Kezdtem úgy érezni, hogy többet vállaltam annál, mint bírok. Sokszor voltam a sírás határán egy egyetemi beadandó miatt, és semmi szabadidőm nem maradt. Utoljára akkor mozdultam ki november végén, amikor Dakota meghívott a bárba velük. Azóta többször is kaptam meghívást, de sosem tudtam időt szakítani rá. 

Miután elfoglaltam a helyem Colin mellett, és ásítva üdvözöltem, már kezdődött is a módszertani óránk. Többször is arra eszméltem fel, hogy percek teltek el két pislogásom között, Colin pedig néha kicsit meg is rázott. Csalódottan csóválta a fejét, és éreztem, hogy nem fogom megúszni a kioktatást az előadás végén. És igazam lett. Amint a professzor befejezte az anyagot, a barátom aggódva méregetett. 

- Mikor aludtad ki magad utoljára? - kérdezte halkan. Sóhajtva megdörzsöltem a szemem, majd megvontam a vállam. 

- Hálaadás környékén - vallottam be. Elkerekedett szemmel nézett rám, majd fejben gyorsan számolgatni kezdett. 

- Ezt nem mondhatod komolyan. April, mint a barátod, komolyan aggódok érted. Sophie is - tette hozzá, én pedig megragadtam a lehetőséget, hogy témát váltsak. 

- Mostanában sokszor vagytok együtt - jegyeztem meg. Zavartan bólintott, majd kerülte a tekintetem. - Szerintem ez jó dolog - mosolyogtam rá biztatóan. Megvonta a vállát, majd megvárta, hogy felvegyem a kabátom és együtt hagyjuk el az előadót. Hannah a csatlósaival kicsörtetett előttünk, és nem túl barátságosan mért végig. Álltam a tekintetét, és inkább Colin felé fordultam, akitől egy válaszra vártam. 

- Annyival több van benne, mint amennyit a külvilág felé mutat - sóhajtott fel. 

- Tudom - nevettem fel. - Elég régen ismerem ahhoz, hogy tudjam, nem nyílna meg könnyen senki felé. Szerintem még sosem láttam kétszer egymás után ugyanazzal a sráccal - gondolkoztam el, és Colin arcán is megjelent egy apró mosoly. 

- Akkor ezek szerint különleges vagyok - fényezte magát egy pillanatra, én pedig próbáltam visszatartani a nevetésem. Pár lépést csendben tettünk meg, majd gondterhelten felém fordult. - Kérdezhetek valamit? 

- Persze - válaszoltam lazán. 

- Az utóbbi két hétben vitt fel hozzátok valakit? - kérdezte kétségbeesetten. Azonnal megértettem, hogy mi aggasztja. Sophie nem éppen arról volt híres, hogy hűséges marad bárkihez is. Ez, és egy rossz tapasztalat hozzájárult ahhoz, hogy megfogadja, ő soha többet nem akar senkihez közel kerülni. Másokat sem akart megbántani, és ő sem szeretett volna fájdalmat érezni. 

- Én nem láttam senkivel hazajönni, Colin. Legtöbbször otthon sem aludt - ismertem be, mert bármennyire szeretem Sophie-t, nem fogok hazudni. 

- Elég sokszor töltötte nálam az éjszakákat - motyogta inkább magának, mint nekem. Visszafojtott mosollyal fordultam felé. 

- Ez jó jel lehet - biztattam tovább, bár nem voltam benne biztos.