Elvarratlan szálak

Első rész.

-Josh...Gyerünk, kelj fel! Nyisd már ki a szemeid, bazdmeg! Nem maradhatok egyedül..

Nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek. Idióta egy helyzetben vagyok, az biztos. Egyedül maradtam a harcmezőn, nem tudom, hogy merre menjek. A rádióm akadozik, messzi van a legközelebbi torony, hogy továbbítsa a jelet. 

-Itt a Blue-csapat utolsó tagja, Maslowsky! Egyedül maradtam, túl sokan vannak! Vége!

-Bazd meg Maslowsky! Nem tudtál volna hamarabb szólni?! 

-Nem volt jel, szopj le! Vége!

Összekavarodtam. Szédültem, nem lehetett látni a felkavarodott por miatt. 

Egy iszonyat magas, maszkos férfi húzott a földre. 

-Erősítés?

-Téves! A száznegyvenegyes csapat vagyunk, egy terroristát kellene elfognunk.

-Az baj, mert nekem is ugyanez volt a feladatom, míg a pasi kutyái meg nem öltek mindenkit rajtam kívül!-szó szerint üvöltenem kellett, hogy hallhassunk egymás szavait. 

Nem megy.. Nagyon fáj a hátam, nem bírok megmozdulni. Minden homályosabb, feketébb lett körülöttem. Nem maradt meg semmi, sötétség, félelem és kétség. 

A fájdalom felülkerekedett rajtam, rettentően féltem, katonai pályafutásom alatt szerintem először. 

Életem során az érzelmek nem voltak jelen, ridegség jellemezte rövidke gyermekkorom. 

Nem tudom mi történik! 

Nehezen kaptam levegőt, szerintem ziháltam. Rosszul vagyok. 

Órákkal később keltem fel. Nehezen pislogtam, mintha homok lenne a szemhéjaimon belül. 

-Mégis hol a fenébe vagyok? 

-Óh, fent van? Nem hittem volna, hogy ilyen korán felkel. 

-Hol a fenébe vagyok?-nyomatékosítottam meg a kérdésemet. 

-Kórházban. 

Váó, micsoda zseni vagy, te aszalt szilva fejű! Nem tudtam volna magamtól megállapítani, hogy egy lövés után kórházba lennék. 

-Elnézést, de azt megállapítottam a mazsola méretű agyammal. Felőlem koordináták is megfelelnek, de tudni akarom, hogy mégis hova keveredtem el!

Már majdnem kiabáltam a harmincas pasival. Szőkésbarna haj, barna szemek, kevés borosta az arcán. Kurvaisten, hogy katona ez is. 

-Amerika, Albuquerque Új-Mexikó államban. 

Ezt a helyet sem hallottam még, de ha köze van Mexikóhoz az sosem jelent jót. 

-Rendben, köszönöm szépen de számomra ennyi volt a részvétel, szeretnék elmenni mostmár az eredeti csapatomhoz. 

-Ne olyan hevesen, kisasszony. Áthelyezték hozzánk. 

-Mi van?-csak ennyivel tudtam le reagálni az információt.-Hogy mit makog?

-Áthelyezték hozzánk, az előző helyén nem volt jó sorsa ahogy hallottam. 

-Ez nem csak pletyka meg szóbeszéd volt, hanem a színtiszta igazság. 

-A lényeg ugyanaz marad, mostantól nálunk van, mint koordinátor, vagy..-egyből közbevágtam. 

-Koordinátor nem leszek még egyszer. 

-Vagy akár lehet mesterlövész is, már ha meg vannak a megfelelő papírjai hozzá. 

-Pont eltalálta, megvannak a vizsgáim már idén az ötödik éve. Kérem, ne inzultáljon a baromságokkal, mert szerintem az adataim igencsak, hogy önöknél, pontosabban önnél van.

Bólintott. Ezzel a pasival sem leszek jóban, már csak ezt az első bemutatkozást nézve. 

-John Soap Mactavish. A csapat tagjainak csak Soap. 

-Victorya Maslowsky, a társaknak kizárólag Maslowsky. 

-Hagyom, hogy pihenjen, a reggeli órákban pedig a bázisunkra szállítjuk, a továbbiakban ott fog folytatódni a kezelése, illetve rehabilitációja. 

-Miért? Ennyire szar a helyzet?

-Igen. Nem vagyok meglepve, hogy nem érzi, telinyomták az orvosok a legnagyobb mennyiségű fájdalomcsillapítót amit élő ember kaphat. Illetve, egy telefon. Valahol elhagytuk a telefonját, így kapott egy új számot. A fontosabb emberek telefonszámai megtalálhatóak benne, így akár meg is ismerheti a csapatot, minket. 

Bólintottam, majd elvettem a telefont. Egy régebbi típusú ketyere, de nekem teljesen mindegy. 

Nem értek ezekhez annyira, de ebben a világban már minden ezekre a szarokra érkezik. 

Hajnali fél hat volt. A kórházi szoba tiszta, rendezett. 

Ellentétben az életemmel, ami körülbelül a romokban hevert. Nem tudom, hogyan fogok beilleszkedni újra? Senkit sem ismerek, vad idegen lesz minden és mindenki. Az egyetlen ruházatom is csak az volt, amit levágtak rólam, szóval remélem, hogy ez a Mactavish tud hozni majd valamilyen öltözéket, ami illik ehhez a dög meleghez. 

Hiába van szeptember, az ember a saját izzadtságában fürdik. Utálom ezt a késő nyári időszakot, de szerintem ez teljesen mindegy ilyenkor. Ha az ember azért küzd, hogy a saját elméje ne eméssze fel, akkor még lágyan fogalmaztam. 

Végül nem tudtam elaludni, fent voltam egész este és a híreket olvastam. 

-Szar a helyzet, meg kell hagyni. -biggyesztettem le ajkaimat, de senki sem hallott, vagy látott. 

Felesleges volt megszólalnom. 

Reggel, pontban nyolc órakor egy koponya maszkos alak lépett be, sporttáskával az oldalán, teljes felszerelésben. 

-Simon Ghost Riley.-mutatkozott be szárazon.-Remélem jó helyen, Mactavish küldött pár ruhával. 

-Maslowsky.-a táskára néztem. 

Van egy érzésem, hogy én ezt az embert ismerem. 

-Az orvosok hála az égnek kicsöveztek rendesen, szóval az átöltözésem jelenlegi állás szerint szinte lehetetlen. 

-Tudom. 

Köszönöm szépen, ez a faszi sem normális szerintem. Rideg viselkedés jellemez itt eddig mindenkit, ami nem feltétlenül tetszik. 

Fél órás késéssel egy spanyolul beszélő nővér kiszedte a kanült a kezemből, aminek a helye biztos meg fog látszani. 

Ez legyen az életemben a legnagyobb gondom.