Csendesen ültem a dohányzóban. Lelkileg megsemmisültem. Realizálódott bennem a kép, amivel eddig nem sokszor találkoztam.
Kibaszott szerelmesnek éreztem magam, a molylepkék ellepték a gyomromat, mint az antik bútort.
-Istenem, ez nem az én helyem.-motyogtam, de senki nem hallotta, hogy mit makogok
Ez már veszett fejsze nyele...Hallottam mit mondott, ami, mint egy éles kés vágta át képzeteimet. Csalódottan néztem az égre, de csak sötétséget láttam. Nem hiányzik semmi, nem akarok megváltoztatni semmit, csak törölni azt, amit érzek. Szeretném, ha szeretnének, úgy, mint egy igazi nőt. Úgy, mint egy társat, nem mint munkatársat.
A konyha megtelt emberekkel, fényekkel. Tizenegy óra negyvenkettő...Már nem sok idő, és végre a holnapban leszek, nem gondolva arra a gyászos napra, mikor megszülettem.
-Felkeltettünk?-ült le mellém az új gyerek.
-Nem.-feleltem szárazon.
-Elég késő van pedig, említetted, hogy este tíz után ne csapjak zajt.
-Tudom, hogy késő van, vannak szemeim és érzékelem is, hogy már rég aludnom kellene.-keltem fel, ott hagyva a srácot.
A sok részeg férfi mellett ellavírozva akartam feljutni a harmadikra, hogy végre ágyba tehessem fáradt lényemet.
-Pont téged kerestelek.-húzott be szobájába Ghost.
-Eressz el.
Nem hallgatott rám, tovább fogta karomat.
-Felszólítalak, hogy engedj el. Ha nem élsz ezzel a lehetőséggel, jogomban áll harcképtelenné tenni téged.
-Ugyan már.-mosolygott, mint egy mániákus gyilkos.
-Te bűzlesz az alkoholtól. Engedj el. Ghost, engedj el!
-Ugyan már kedves.-kapott fel.-Ne játszadozz velem, mint macska a döglődő zsákmánnyal. Kifordítasz belülről, és nézed a szenvedéseimet. Mondd csak, örömöt okoz ez neked?
-Ghost, te be vagy rúgva, eressz el.
Bepánikoltam, ami mutatkozott rajtam. Remegni kezdtem, szívem hevesebben vert. Befogta a számat, miközben a falnak döntött.
-Remélem, felfogtad, hogy a testvéred, Veronica csak egy játékszer volt mindenkinek, ahogy nekem is.
Egyre erősebben szorított, lassan zsibbadni kezdett a kezem.
-Simon, te nem ilyen voltál.
-Az lehet, de az a nő akit szeretek az folyamatosan elutasít amit ki nem állhatok.
-Inkább a halál, mintsem a terhedre legyen még egy nő is. Ghost engedj el!
Az életre való késztetés miatt próbáltam kiszabadulni a szorításából, hisz keze már nem a számat takarta el, hanem a nyakamat.
-König!-próbáltam segítségért kiáltani, de nem jött senki.
Ezek szerint így dobom fel a lábamat, nem pedig egy golyó által?
-Ghost..Engedj el.-néztem egyenesen szemeibe.
-Felejtsd el-
-Engem még hazavárnak...
-Ha az enyém nem, akkor másé sem.-szorított egyre jobban.
Foltokban kezdett elmosódni a kép, a hangok is elhalkultak. Nem tudtam mozogni, beszélni de a szorítást továbbra is éreztem. Megfulladok, és ennyi?
ВЫ ЧИТАЕТЕ
Elvarratlan szálak
ФанфикEgy idegen helyre kerülni olyannal, akit ismersz a tinédzser korodból, mert egy iskolába jártatok felkavaró tud lenni. Furcsa, hogy az élet ide sodort, hisz meghalhattam volna a harcmezőn. Az előző alakulatban az egyedüli túlélő voltam. Új csapat...
