Elvarratlan szálak

Harmincharmadik rész.

Hagytam, hogy a hó belepjen. Egyedül feküdtem a hideg csaapadékban, ami egyenesen csontig hatolt. Az elmém tisztulni kezdett, a gondolataim ezerrel száguldoztak, mint a forma egyes autók. Halálos nyugalom telepedett rám, mikor lépteket hallottam meg. Amikor szemeimet kinyitottam, Ghost és Price álltak felettem. 

-Meg tudom magyarázni.

-Lehet, hogy jó lesz te kis lüke, mert nem akarjuk, hogy elmenj.-kapart fel az idősödő férfi a hóból.-Miért?

-Mert kellett egy gyors ok, hogy leszerelhessek. 

-Nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet volt.-tette karomat vállára.-De ez is egy ok. Most pedig mesélj, miért? Nem hiszem, hogy csak úgy poénból vettél be egy doboz gyógyszert. 

-Nincs mit mesélnem.-feleltem szárazon.-Kérdezd meg azt a görényt, az aktáimban minden benne van. 

-Hé! Nem vagyok görény!-morgolódott Ghost.

-Price, engedj el mert le akarok keverni neki egy baráti pofont. 

-Nem szólok bele, intézzétek el.-engedett el, utána pedig elfordult. 

Amennyi erőmbe került, olyan pofont adtam neki. 

-Igenis egy görény vagy! Egy utolsó szarházi, és hiába fűznek hozzád emlékek és szerelmi szálak, nem vagyok hajlandó elviselni azt, hogy kutakodsz utánam.

Csendben nézett rám, arcát fogva mint egy kisgyerek. Sajnáltam őt, de jelenleg ezen nem változtat semmit. Csalódott voltam, megtört és hiába akartam megszabadulni a saját életemtől, nem sikerült...

-Na gyere, itt az ideje, hogy lepihenj te is.-szólalt meg Price, ezzel magunk mögött hagytuk a maszkos alakot.-Nem akarok beszámolni erről Laswellnek..De muszáj lesz. 

-Csak az igazat, Price, csak az igazat. 

-Tudom, de Ghost meg fog őrülni nélküled. 

-Én is megőrültem, mikor ott maradtam egy gyerekkel és nem  volt velem senki. Nehéz volt, de így utólag visszanézve, nem is kellett senki. 

-Miért? 

-Hol vannak most azok az emberek? Price, az emberek jönnek-mennek és csak egy fejezetet hagynak maguk után az életedben. Sokak csak némán kisétálnak ebből a könyvből, és sokak csak véget vetnek az egésznek, eldobják. Értéktelennek tartják az életüket. 

Price némán lépdelt mellettem. 

-Nem mondok semmit senkinek, ez lesz a mi titkunk. Most pedig alvás, hosszú volt ez az este. Ráadásul bűzlesz a marihuánától. 

Elmosolyodtam. 

-Volt apám, de egyik sem vette észre eddig.-nevettem el magam. 

-Tudom, de itt mindenki egy gyerekként viselkedik és cselekszik.-fektetett be az ágyba.

-Akkor most nem szabad dohányoznom és káromkodnom? 

-Pontosan!-mosolygott.-Most pedig alvás, holnap új tag érkezik. 

-Én már alszok..-fordultam el, de már arra sem emlékszem Price mikor távozott, hamar álomvilágba süppedtem. 

-Ezt hogy érted? Miért utasítasz el mindenkit? 

-Nem utassítok el senkit...

-De, igenis ezt teszed. Azt hiszed, hogy erős vagy és mindent kibírsz, de ez nem így van. Törékeny vagy, és azt akarod, hogy valaki megmentsen a nyomorból, az egyedüllét szörnyűségeitől. Azt hiszed, hogy ez jobb lesz, pedig nem. Csak magadat falod fel, mint egy éhes farkas, mit sem törődve az életeddel, a könyvvel, amit nem szabadna így eldobni. A semicolon tetoválás is ezt jelenti, nem tettél pontot oda, ahova pontos vessző kell. Büszke lehetsz magadra, de gondolkozz el, ez nem a megfelelő út, amin most jársz. Feltépheted a sebeidet, nyalogathatod mint egy sérült vad, de ettől sosem lesz jobb. A varr ott marad, életed legvégéig. Itt lenne az ideje meggyógyulni, és újra szeretni. Ha nem szereted magad, másokat sem szerethetsz úgy, ahogyan megérdemlik. Már rég boldog lehetnél, de te komfortot találsz ott, ahol mások a poklok poklát élik meg.