Elvarratlan szálak

Huszonhatodik rész.

Hihetetlen gyorsasággal teltek a napok. Mich épp bevásárolni vitte el a feleségét és Michalt, én pedig itt maradtam. A csend kezdett gyanús lenni, hisz valaki mindig zajt csapott valamivel. Lehet, hogy jó helyem van ott...De nem akarok többet távol lenni az otthonomtól. A hazámtól..

Lefeküdtem a kanapére, bekapcsoltam a tévét. Hamar elnyomott a nyugalom, el is aludtam. 

Arra keltem fel, hogy a távirányító kiesett a kezemből. 

-Jesszusom..Nagyon elaludtam.-néztem az órára, ami délután négyet mutatott. 

-Szia anyu.-szaladt felém Michal.

-Hoppá.-kaptam fel a gyereket, majd arrébb tettem. 

-Anya, ez nem ér!

-Miért?-nevettem.

-Erősebb vagy mint én!

-Ezzel nincs semmi baj.-kócoltam össze fekete haját.-Vagy mégis? 

-Naa!-megpróbált eltolni, ami sikerült is neki. 

A pihenés jót tett tett nekem, nem voltam olyan ingerlékeny, mint alapból. Vissza tudtam állni az este tízkor való lefekvésre, majd a nyolckor kelésre. Egész Varsót bejártuk, minden helyre bementünk és konkrétan mindent is kipróbáltunk. Elmentünk egy fotóshoz is, aki nagyszerű képeket készített rólunk. 

-Anyu, miért kell ennyi fényképet csinálni rólam? 

-Mert rólam nem készült egy kép sem amikor kicsi voltam, és szeretném, hogyha majd neked is lesz valakid és gyereked akkor legyen mit kitenni a falra.

-Akkor már értem. 

Michal érdekes egy gyerek. A korához képest tud komoly is lenni, de van egy dolog, amit eddig az orvosok és én tudok. 

Michal autista, és nehezen illeszkedik be egy új közegbe. Mich és Alecja majdhogynem betöltik számára a szülői szerepet, de sokszor nehéz vele. Nem mindig beszél, jobban foglalkoztatják bizonyos témák. 

-Mit szólnál ahhoz, ha kipróbálnánk valamit? 

-Mit? 

-Nem tudom, valamilyen édességre gondoltam. Krówki? 

-Azt nem szeretem.-bújt kabátom alá. 

-Rendben, semmi baj nincs.-mosolyogtam. 

A karácsony nálunk nem egy nagy dolog. A fát az udvaron díszítettük fel, mert Mich macskája már nem egyszer döntötte le a fenyőt. Erre az ünnepre Mich könyveket kapott, meg egy laptopot, amin akár házit tud csinálni vagy játszani. 

Gyorsan eltelt a karácsony, majd a szilveszter is. Elsején a másnaposság volt rajtunk úrrá, Mich a kanapén feküdt én pedig a fotelban próbáltam túlélni a fejfájást. 

-Nem akarok visszamenni.-morogtam.

-Hát ne menj. Maradj. 

-Nem lehet, mert mennem kell..Várj, kaptam egy smst. 

Ghost:Holnap én megyek ki érted a reptérre. 

-Fantasztikus...

-Mi van kedves? Nem jó hírek? 

-Ghost fog értem kijönni ha visszamentem..

-Legalább egy édeskettes estét tölthettek el a kocsiban.-nevetett Mich.

-Hé! Ez nem volt fair.-kuncogtam.-Lehet, hogy nem lenne rossz, de köszönöm, nem.

-Most nem mondhatod, hogy nem akarsz valakivel-

-Ne is folytasd.-dobtam a fejéhez egy párnát.-Ha akarok valakit, akkor fogom magam és lefekszek vele, de nem fogok pont vele..Ne viccelj. 

-Nem is viccelek Victorya. 

-Na, süllyesszük a témát. Nem akarok erről beszélni. 

-Tudod, hogy igazam van mi?-nézett rém komolyan. 

-Nem, nincs igazad. Értsd meg, nem akarom ilyen témáról beszélni. 

-Rendben, értettem. 

Tovább lustálkodtunk, míg késő este nem lett. 

-Alicja! Gyere csak ide.-húzta magához Mich a nőt, majd forró csókot adott neki. 

Sóhajtva bámultam tovább a tévét, míg mindenki el nem aludt. A letargia rámtört, hisz Michal egy kórházba ment be, nemsokára műteni fogják a mandulái miatt. Az elmúlt években folyamatosan baj volt ezzel, és mivel nehezen lehet neki gyógyszert beadni, így a műtét mellett döntöttünk. 

Reggel hatkor szólt az ébresztő, mert Alicja meg akart tömni még utoljára, mint egy libát. Szerinte sokat fogytam, de ezt nem annyira vettem észre magamon. 

-Gyerünk, egy kis hazai koszt hamarabb hazarepít hozzánk.-mosolygott Mich. 

-Így lesz, de nem tudom megígérni mikorra.-kanalaztam az édes rizskását. 

A reggeli alig volt húszperces, de ez hiányzott nekem..Egyik csapatban sem volt ilyen.