Elvarratlan szálak

Második rész.

-Megkérhetném, hogy..-

-Igen, ki fogok menni, és nem, nem fogok beleskelődni, mert nem vagyok egy idióta.

Ez egy gyors válasz volt. Nehezen tudtam mozgatni a bal kezemet, hisz abban volt az infúzió kanülje, a bal kezemet szúrkálták végig az injekciók miatt. 

-Végeztem.-kiléptem az ajtón, a pasas mögött lépkedtem csendben. 

Valahonnan ismerős ez a faszi. Talán, egy iskolába jártunk volna? 

-Figyelj csak, lenne egy kérdésem. 

-Igen?

-Hova jártál iskolába? 

Arcán mutatkozott a meglepődés, szemöldökét felhúzta. 

-Miért érdekel ez annyira?

-Csak ismerősnek véltelek a hangod alapján, de igaz, ilyen dörzsölt alakkal nem találkoztam az iskolás éveim alatt. 

Jót mosolyogtam ezen a mondatomon. Ritkán beszélek, csakis akkor ha kérdésem van vagy esetleg érdekel valami. 

-Milyen kis humorherold vagy. Jól ki fogsz jönni a magad fajtákkal.

-Ez fájt, de nem fogom magamra venni, főleg nem olyantól, akinek az arca titok.

-Mondod ezt te?

-Igen, de a csapattársaim látják az arcom, de a civil embereknek nem lehet. Kissé megijednének, ha látnák. -ez volt az utolsó mondat, amit ehhez a palihoz intéztem mára.

 Fáradt voltam, de úgy gondolom mindenkit kimerít, ha kórházban tölti az életének kis részét. Csendben ültem be egy katonai terepjáróba, az anyósülésről figyeltem a zsúfolt utcákat. Rengeteg ember próbált megélni itt Mexikóban, de a nyomor hamarabb utolért szinte mindenkit. 

-Ha gondolod, pihenj nyugodtan, sokat kell mennünk még a bázisig. 

Hirtelen pillantottam hátra, ahol ugyanaz a maszkos alak volt, aki megtalált. 

-Bocsánat, nem akartalak megijeszteni. 

-Semmi baj, nem ijedtem meg, csak meglepődtem.

Próbáltam volna aludni, de egy egy kanyar izgalmasra sikerült, hisz egy két ember csak vette a jogsit. 

-Jesszus...Itt sem fogok vezetni.-Ezután fejeltem meg az előttem levő kesztyűtartót.-Nem hiszem el! Esetleg nem tudnál most megölni, ha már így vezetsz?

-Szerinted tehetek arról, hogy itt túl sok az idióta. Ha gondolod, akkor sétálj még nyolc kilómétert!-idegesen nézett rám. 

-Ha ennyire akarod, felőlem aztán mindegy. Csak gondolj bele, hogy velem nem érdekes szarakodni, te óvodás. Szerintem nem világosítottak fel, de szerencsétlenségemre társak lettünk, mert ugyanabban a rangban vagyunk. Ha ennyire ki akarsz tenni, akkor hajrá, de nem ajánlom. 

Arca meglepődött, véleményét inkább megtartotta magának.

-Én is így gondoltam, te gyökér.-morogtam, de próbáltam lenyelni az egómat. 

Jó vagyok a szakmában, a lengyeleknél az egyik legjobb, de ezt csak a kitüntetések miatt tudom elmondani. 

Szerencsémre, nem voltam sok háborúban, főleg terroristákat kellett elfognom, valamilyen fontos embert megvédeni, vagy esetleg békefenntartó lenni a magyarokkal Irakban. 

De ez is ritka volt, álmom vált volna valóra, ha a jelentkezésem elfogadják a légi erőkhöz, de a magasságom miatt elutasították azt. Szerintem ekkor tört bennem össze egy egész világ. Némán gondolkoztam hasonló dolgokról, de megérkeztünk. A kapuban egy nő állt, talán velem egymagas de sokkal vékonyabb. Szőke hajjal és kék szemmel volt megáldva, tipikus igazgató beütése van. 

-Jónapot! Laswell vagyok, remélem jobban telik majd az ittléte, mind az előző helyén.

-Maslowsky, üdvözlöm. Annál a helynél minden sokkal jobb lehet, elhiheti nekem. 

-Kövessen kérem, pár dolgot át kell még beszélnünk. 

Bólintottam, majd a nő után mentem ezzel ott hagytam a két pasit. 

-Mivel eddig női tagja nem volt a száznegyvenegyeseknek, így egy külön szintet tudunk adni a javadra. A papírokat elintézzük most, utána a rehabilitációs orvossal kell majd beszélned. 

-Rendben, értettem. 

-Ha ezzel megvagy, akkor eltávot tudunk felajánlani, hogy beszerezhess mindent ami kell esetlegesen. 

-Értettem.-szárazan válaszoltam. 

Rengeteg papírmunka jár egy új taggal, ez tény..De ennyi? Életem során nem írtam le ennyiszer a nevemet, de megérte. 

Egy új kezdet, ahol mindenki olyan furcsa, bezárkózott ráadásul rajtam kívül mindenki férfi. A legnagyobb röhej lesz, ha egyiknek sincs senkije, és itt keresi a szerelmet. 

A hideg is kirázott erre a gondolatomra. 

-Akkor ezzel meg is vagyunk. Akármilyen óhaj-sóhar, kérdés?

-Igen, lenne. Simon Riley, hova járt alap katonai iskolába és képzésre?

-Sajnos ezt nem mondhatom el, tőle kell megkérdezned.

-Értettem. További szép estét önnek.-távoztam a helységből. 

Cuccaimat megtaláltam az ajtó előtt. Gondolom a maszkos alak felhozta, hogy legalább legyen egy jó tett a nyomorult napjában. 

Akkor itt az ideje kipakolnom és a rehabos dokival beszélnem, hisz a hátam az tényleg szar állapotban van. 

A szoba kicsi, de világos. Egy emeletes ágy, íróasztal, szekrénysor volt behelyezve, de ez bőven elég. Leültem az ágyra. 

Istenem, itt mennyivel másabb lesz, mint bárhol máshol. Ha már csak az ágy ilyen kényelmes, egy rossz szavam se lesz. 

A dokival hamar letudtuk a dolgokat, három hétig kell tornáztatnom magamat, minden hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap. 

-Kösz doki. Mi van akkor, ha megőrülök a fájdalomtól?

-Akkor a megfelelő dózisú fájdalomcsillapítót kell szedni. - mosolygott. -Rendben, ha akármilyen kérdésed lenne, akkor ezen a számon elérhetsz. Ha kérhetlek akkor keddenként ne hívj, akkor valamilyen nagykutyánál vagyok, ilyen privát jellegű munka. 

-Rendben, jegyeztem. 

Este hét fele járt az idő, majd meggyulladtam a meleg miatt. Laswell adott kimenőt erre a három hétre este tízig, hogy mindent elintézhessek.