Elvarratlan szálak

Harminckettedik rész.

Túl csendes volt minden, a zaj hiánya gyanússá vált számomra. 

-Ghost, hova mész?

-Csak kerülök egyet, nincs jó érzésem. 

König csak fáradtan bólintott, majd nyakáig húzta a takarót. 

A sötét folyosón nem tartózkodott senki. Némán lépkedtem, majd felfigyeltem arra, hogy valaki a felettem levő emeleten lépked. Vagy, ha nem is az emeleten, akkor a tetőn, ahova csak kulccsal lehet feljutni. 

-Maslowsky?-kopogtam be az ajtón, de válasz már nem érkezett.-Maslowsky?

Idegesen téptem fel az ajtót, ahonnan az ablakon át lazán ki lehet mászni a tetőre. Felvergődtem magamat, majd megláttam azt, amit talán nem akartam. 

A nő az épület szélén ült, bámulta a távoli városok fényeit. 

-Te miért vagy itt?-lépkedtem mellé.-Nem jó ötlet ilyenkor kint lenni, mert lazán megfázol. 

-Nem érdekel.-válaszolt halkan. 

-Tudom, hogy leszarod, de én nem.-adtam rá pulóveremet. 

-Felesleges, mert adtam okot arra, hogy ne fázzak többet.

-Ezt hogy érted? 

-Ki fogsz akadni. 

-Mondd ki, mire gondoltál. 

-Túladagoltam magam.

-Mégis mivel?!-fordítottam magammal szembe.

Szorosan fogtam vállait, kicsúszott a lábam alól a talaj. 

-Harminchárom vagy, előtted az élet!

-Ne beszélj baromságokat. Mivel adagoltad túl magad?! Válaszolj!

-Asszem zolofttal, de nem vagyok biztos benne..

Basszus, basszus, basszus! Nem vagy normális te nő!

-Mikor szedted be?

-Talán negyedórája?-ült le a hóba. 

-Nem, nem ülsz le mert jössz velem. Nem ez miatt fogsz meghalni te hülye. 

-Dehogy megyek, engedj!

-Nem, jössz velem.

-Megtagadom a parancsodat, te seggfej. 

-Legyen.

Kénytelen voltam meghányatni, mert bizonyos gyógyszereknek nincs ellenanyaguk, vagy ha van akkor ennyi idő már késő lenne. 

-Nem ez lesz a legjobb érzés, de muszáj.-jegyeztem meg, majd lenyúltam két ujjal a torkába.-Nem, nem fogsz megharapni mert nem akarok reflexből adni egyet. 

Kellemetlen hangok közepette gyomortartalmát kitermelte maga elé, amiben még a megemésztetlen gyógyszerek hevertek. 

-Te nem vagy normális!-nézett rám. 

-Én vagyok a nemnormális?! Igen? Te akartál végezni az életeddel!-ráztam meg.-Nem vagy százas, remélem tudod. 

-Igen, tudom. Sokadrészt, pont ez volt az ok, hogy befejezzem ezt. Elegem van belőled és a többiből. 

-És csak úgy otthagytad volna a gyereked?

-Igen! Nem én neveltem fel, mert sok közöm nem volt hozzá azon kívül, hogy megszültem. 

-De akkor is a gyereked. Anyád már eleve..-

-Az anyámat a szádra ne merd venni te barom. Semmi közünk sincs egymáshoz, és ne várd el, hogy majd az érzéki szerelmes vallomásod után a kezeidbe omlok, mint akármelyik másik nő. 

-Majd meg fogod egyszer köszönni, hogy nem hagytalak megdögleni, te idióta.-hagytam ott, hirtelen felindulásból.

Túl sok, ami itt folyik. Nekem kell meghányatni, mert túladagolja magát és ezután is én vagyok a szar szemét. Mart a bűntudat, hogy ott hagytam, de nem tudtam volna mit tenni vele így. Remegő kezekkel gyújtottam rá. 

Hogy lehet valaki ennyire bolond? Indok kell ahhoz, hogy leszereljék az embert az is igaz, de ez egy ok arra, hogy soha többet ne jöjjön vissza..Hogy esetleg eltiltsák ettől a hivatástól. 

-Ghost, mi a gond? 

-Jelentenem kell.-néztem Pricera.-Maslowsky túladagolta magát, ráadásul Zolofttal, ami maradandó dolgokat okozhat. 

-Hogy mit makogsz? Ne idegesíts, Ghost! Hol van most? 

-Fent a tetőn. Ne aggódj, sikerült kitermelni belőle a gyógyszert, de mi legyen? Ha kiderül, akkor biztos, hogy Laswell leszereli. 

-Ne az érdekeljen most téged. Hagytál fent vele valakit? 

-Nem mert én mentem fel egyedül. 

-Akkor kapkodd magad, összeszedjük és holnap reggel pedig elbeszélünk vele.