Elvarratlan szálak

Huszonhetedik rész.

Nem tudom mire kellene számítanom, ha földet érünk. Ghost fog értem jönni...

Nem, nem vagyok hajlandó elfogadni ezt a tényt. Akkor inkább sétálok egy málhával és bőrönddel. Biztosan, hogy nem.-ellenkeztem önmagamnak, de nem tudtam mit tenni ezzel. Le kell nyelnem a békát, és belenyugodni a tényekben. Ha szerencsém van, akkor elalszok, és majd..

Idióta. Mich elvette a maradék épp elmémet. Ezért legközelebb biztos kitekerem a nyakát. 

-Biztos nem kér semmit? Sápadtnak tűnik..-rázta meg a vállaimat a légiutas kísérő. 

-Köszönöm, de nem.-mosolyogtam.-Fáradt vagyok és sok minden történt velem az utóbbi időben. 

-Ha bármire szüksége van, akkor kérem szóljon.-ezzel elment a szőke ciklon. 

Nem tudom, hogy a férfiak miért vonzódnak jobban a szőkékhez. A leszállás gyorsan megvolt, így a gombóc érzés a torkomban erősebb lett. A maszkos férfi a kocsi mellett várt, akkor nyomta el a cigarettacsikket a földön. 

-Kocsi nyitva?-néztem rá.

-Igen, mindig készenlétben kell lenni.-vette el csomagjaimat, amit gondosan behelyezett a csomagtartóba. 

Csendben nyitottam ki a kocsi ajtaját, de beszállni már nem tudtam. 

-Beszélnünk kell.-ölelt át, szinte teljesen rámnehezedve. 

Szorosan fogott, mintha a halálból jöttem volna vissza. 

-Mégis miről?

-Nem kellett volna átnéznem az aktáidat, ez tény..És tényleg nem kellett volna így rádrontanom ezzel a témával szinte mindenki füle hallatára. 

-Ezt vegyem egy bocsánatnak?

-Kérlek!-hangja könyörgő volt.-Csináltam már annyi szar dolgot, ezt nem akartam elbaszni, ráadásul pont így. 

-Nem kell kiakadni minden egyes szarságon. Nem tanultad meg Veronicától majd tizenötév alatt, hogy nem vagyok haragtartó? 

-Az régen volt, nem pedig két hete.-remegtek karjai, ahogy ölelt továbbra is. 

-Jól van, nyugi. Nem tudnék mit kezdeni azzal, ha bepánikolsz ilyenek miatt. 

-Érted, hogy nem akartam? Nem akartalak megbántani olyan dolgokkal amit tettem? 

-Értem, én meg tudom érteni. Arról nem te tehetsz, hogy apád egy paraszt volt.-öleltem át, de a könnyeimet nem tudtam magamban tartani. 

A sebek amiket szépen hagytam begyógyulni egy tapasz alatt az évek során, most hirtelen feltéptem mindet. Az összes traumát, rosszat és sérelmet. 

-Mennünk kellene, mert hosszú az út, és késő van. Csúnya az időeltolódás.-kuncogtam. 

-Egy gyors cigire van még időnk? 

-Akár kettőre is.-vettem elő öngyújtómat. 

Ghost a számba nyomott egy szálat a dobozból. Nem számítottam rá, de éreztem, hogy egy nyolc órás utazás után ez kelleni fog. 

Mélyen szívtam a cigarettába, majd kifújtam a füstöt. A kocsi vizes felülete miatt szoknyám teljesen átázott, de nem érdekelt. Végre egy nyugodt perc, ami talán az első amióta először jártam itt. 

Ghostra pillantottam, de csak fél szemmel. A reptér kihalt parkolóját nézte, mintha keresne valakit. 

-Nincs ott senki. Ne aggódj. 

-Nem aggódom, csak nincs jó előérzetem.-dobta el a csikket, majd kinyitotta az ajtót számomra. 

-Hát rendben, legyen.-szálltam be. 

Sietősen szállt be, majd az elindítás után elgondolkozott valamin. Mintha egy sokadik fokú egyenletet rakta volna elé. 

Rám nézett, lekapta a maszkot az arcáról, majd két homlokát az enyémnek döntötte. 

-Remélem tényleg felfogtad amit mondtam.-nézett a szemembe, végtelennek tűnő másodpercekig. 

-Igen, felfogtam.-vigyorodtam el. 

Nem hiszem el! Csak úgy lazán flörtölök a felettesemmel! Nem vagyok normális. 

-Helyes.

Ez után következett a megtörténhetetlen. Megcsókolt, de nem úgy, mint ahogy képzeltem volna valaha is. Lassan és érzelmesen, mint egy rossz tini szerelmes filmben. 

-Remélem ezután érted, hogy miért nem akartunk elvinni sok bevetésre. Biztos vagyok benne, hogy ott haltál volna meg.-fogta meg arcomat. 

-Engem az sosem érdekelt, hogy mikor fogok ott maradni. 

-De engem érdekelt volna. Amikor elmentél, akkor mindenki azt hitte, hogy halott vagy. Veronica nem mondott semmit. 

-Az lehet, de akkor sem érdekelt amikor König mellett akartak agyonlőni. Tényleg mennünk kellene..

-Értettem.-engedett el, majd lassan kigurultunk a parkolóból.