Elvarratlan szálak

Negyvenkettedik rész.

-Victorya.-borult a nyakamba Ghost, miután megpörgetett. 

-Nyugi itt vagyok, nem történt semmi..Minden rendben van. 

-Ugye nem esett bajod?-nézte át arcomat és a kezeimet. 

-Ne aggódj, nincs semmi baj.-nyugtattam. 

-Dehogynincs baj. Eltűntél  hetekre!

-Pontosabban csak egy hónapra, de muszáj volt. Levegőbe kellett repítenem egy kócerájt. 

-Ez nem mentség az alól, hogy így eltűnj.-csókolt meg.

A kocsi oldalának döntött, hosszú percekig egymásba voltunk gabalyodva. 

-Még egyszer nem foglak elengedni. 

-Pedig ideje lesz, mert leszereltek és munkát kell keresnem. 

-Akkor visszajössz, nem érdekel. Nem hagyom, hogy egyedül legyél. 

-Ghost, nyugi, ne szoríts ennyire. 

-Bocs.-kicsit lazábbra vette az ölelést, de a molylepkéim életre keltek. 

-Hiányoztál nekem és a molyoknak.

-Hogy miknek? 

-A lepkéknek.-nevettem el magam. 

Talán nem voltam kész arra, hogy bevalljam magamnak a dolgokat. Van az a szerelem, ami kibírja tizenötév hosszú távlatait és sosem múlik vagy halványul el. 

-Victorya, csak mondd azt, hogy nem fogsz eltűnni, meghalni vagy esetlegesen újra veszekedni velem, mert történtek dolgok a múltban. Ígérd meg. 

-Nem tudom, talán Mich ha megkedvel.-húztam az agyát.

-Mich senkit sem kedvel.-nézett rám.

-Dehogynem.-nevettem el magam.-Csak utálja az apádat, amiért idő előtt gyerekem lett. 

-Tudom, de Mich nehéz eset. 

-Ugyan már...Csak nem ismered elég jól.-szálltam be a kocsiba. 

-Körülbelül két óra, mire odaérünk. A cuccaid maradékát Mich átvette. 

-Minden rendben ment a házvételnél? 

-Természetesen. Olyan, mint amit kértél..-nyomta a kezembe a bankkártyámat.-Nem tudtam, hogy ennyire gazdag vagy. 

-Miért? Ennyire sok pénzem volna?-tettem fel a költő kérdést. 

Némán nézett előre. 

-Mondd, hogy nem illegálisan jutottál ennyihez. 

-A múlt nem beszél, ahogyan a halott emberek sem. Ne kérdezz erről még egyszer. 

-Rendben..-indította be a kocsit, majd lassan elindultunk. 

Néma csendben ültünk a kocsiban, nem volt témánk amiről társaloghattunk volna. 

-Victorya.

-Mondd.

-Mesélj, mit tettél, miután elmentél? 

-Mikor? Tizenhat éve? 

-Igen..

-Nos, terhesen befejeztem az iskolát, közel a határhoz. Megszültem, és alig volt pénzem, hogy eltartsam magamat, így az utcára kerültem. Mich talált meg két hónap után, akkor Michalt náluk hagytam, majd felszereltem és felszereltem. Rengeteg képzésre elmentem, így lettem mesterlövész. 

-A katonaság nem fizet ennyi pénzt, még tizenöt év után sem. 

-Tudod, apám után az örökség sok volt, azt pedig sikerült megsokszorozni. 

-Nem hiszem el, de nem lát szemem nem fáj fejem. 

-Elhiszem.-néztem ki a feketeségbe. 

Ennyi pénz, ami a kártyámon volt hat családot ellátna egy életen át. A drogok magas áron kerülnek eladásra, és vannak azok is, akik megveszi. Bár én is beleestem ebbe az ördögi körbe, mégis itt vagyok. 

-Ghost...Ne aggódj. Nem vagyok már benne az ilyen ügyekben. 

-Nem tudom, hogy mit kellene mondanom, de az biztos, hogy nem támogatom az ilyen illegális ügyleteket. 

-Ghost, ne csináld..Kérlek. 

-Mit ne csináljak? Hogy nem tetszik, amit hallok? Azt hitted, hogy kedvelni fogom a kényes múltadat? 

-Jó, tudod mit? Tegyél ki itt, majd elintézem, hogy hazamenjek. Állj félre. 

Úgy cselekedett, ahogy kértem. Félreállt, megvárta, hogy kiszálljak, majd elhajtott. A bázis környékén járunk, ami csak annyit jelent, hogy tudok venni egy telefont, sim kártyával. Miután megvoltam ezzel az első teendőm a katonai telefonszámok letiltása következett. 

-Mich..Figyelj csak, mi a cím ahol van a ház? 

-Victorya! Örülök, hogy hallhatom a hangodat. Minden rendben? 

-Nem, de kell a cím, hogy odajuthassak. 

-Megyek érted, merre vagy? 

-A bázis melletti huszonnégyórásiban. 

-Rendben, sietek. Addig viszont egyél, mert össze fogsz esni. 

-Nem lesz semmi baj Mich, ne aggódj. 

-Nemsokára ott vagyok. 

Hajnali négy fele járt az idő. Ghost érzelmi kitörését nem tudtam hova tenni, de itt lenne az ideje a fiókba helyezni a múltat azokkal az emberekkel együtt, akik megérdemlik.