Elvarratlan szálak

Negyvenharmadik rész.

-És mihez szeretnél kezdeni? 

-Először is kipihenni magamat, majd csatlakozni valamilyen katonai alakulathoz. Elgondolkoztam azon is, hogy saját csapatot szervezek, de az túl sok lenne számomra. 

-Érthető a gondolat, de jobban szeretném, ha nem vállalnál veszélyes munkát. Nem azt mondom, hogy idős vagy ehhez, de harmincnégy évesen én már inkább pihennék. 

-Mich, nyugi. Nincs párom sem, nincs akibe őrülten szerelmes lennék. 

-És mi van azzal a Simon gyerekkel? 

-Semmi. Lemondtam arról, hogy még egyszer lehessen vele jövőm. 

-Ezt mire érted? 

-Rádöbbent arra, hogy a pénzem miből van. 

-Na és? Az nem most volt, apád öröksége sokat hozott. 

-Az egy dolog...De kiakadt, a kérésemre pedig kitett a kocsiból. Iszonyú fáradt vagyok Mich..Miért kezelik így az emberek azt, ha drogokból van pénzed? Senki sem tud semmit, néma csendben pedig minden eltusolható...

-Én tudom kedves, én tudom. Nem mindenki akarja elfogadni a dolgokat, hogy az élet nehéz. Nem is volt egyszerű folyamatosan ébren lenni és életben tartani azokat, akik ártatlanok. 

-A múlt nem beszéli a mi nyelvünket. 

-Mi pedig nem is akarjuk megtanulni, hogy mit mond. Ne aggódj, hogy nem akarja elfogadni. Ha ennyire zavarja, akkor ne vegyen részt az életedben és végre hagyjon békében élni. 

-Tudom Mich, de érted? Tizenhat év után is ugyanúgy érzem magam. Úgy érzem, hogy halálosan szerelmes lettem és nem tudok mit tenni ez ellen. 

-Victorya, ne edd ezen magadat. Nem akarlak még egyszer lefegyverezni mert öngyilkos akarsz lenni. 

-Nyugodj meg, nem lesz több ilyen. Remélem, hogy egy két hét alatt ki tudom pihenni magam és utána munkába állok. Valamit muszáj csinálnom, mert meg fogok kattanni. 

-Tudom.-nevetett a férfi.-Nem lehet leszögezni téged sem. 

-A feleséged mit szólt ahhoz, hogy el kellett jönnötök? 

-Semmit, csak hiányoznak neki az ottani emberek. 

-Sajnálom, de oda nem tudtok többet visszamenni. 

-Miért?-nézett rám Mich.-Mit csináltál? 

-Levegőbe repült az egész hely..-néztem oldalra.-Nem akartam, de meg kellett tennem, hiszen minden bizonyíték ott volt. Minden elégett, cikkeztek is erről. Anyám halálát Blazejre kenték, de nem nagyon foglalkoznak ezzel az üggyel. 

-Ennyi a lényeg. Szép csendben, minden el fog rendeződni. 

-Kaptam egy üzenetet..-néztem a telefon kijelzőjére.

-Igen? Ki irt? Szabad tudni?

-König írt..Ghost nem ért vissza a bázisra, pedig már rég ott kellene lennie. 

-Miért érdekel? 

-Mert szeretem..Várj, hívnak. Mondd König, mi a baj? 

Kihangosítottam, mert Mich előtt nincsenek titkaim. Mindent tud, és ez nem fog változni. 

-Végre, hogy felvetted! 

-König, mi van? Hajnali fél hat van, normális ember ilyenkor alszik. 

-Ghost nem ért vissza. Azt mondta ötre visszajön, de nincs sehol. 

-König, sajnálom, de ez már nem az én dolgom. Ne rajtam keresd azt az embert, mert engem kitett az út szélére bizonyos dolgok miatt. Már nem vagyunk munkatársak. 

-És barátok sem? Ez nem azt jelenti, hogy el kellene hanyagold azokat, akiket szeretsz. 

-Ne haragudj, de a barátok nem a harcmezőn keletkeznek. És nem is az irodában. Örülnék, ha nem keresnél mégegyszer. 

-Maslowsky, kérlek!

Mich szakította meg a hívást. 

-A barátok azok, akik folyamatosan ott vannak számodra.-morogtam.-Nem azok, akik a munkatársaid. 

-Itt is vagyunk. Gyere, meleg van bent és Alecja készített neked reggelit. 

-Mich, nem hiszem, hogy akarok enni. 

-Victorya, ne kezdd. Muszáj enned, le vagy fogyva. 

Alecja konkrétan megtömött. 

-Egyél még kedves, mi lesz így veled? 

-Alecja, nyugodj meg...Durranásig ettem magamat.-terültem el a széken.-Szerintem itt alszok.