Pandora magja (Neteyam ff.)

4.

- Neteyam. – szólt Tuk izgatottan a bátyjának. Kiri fölé hajolt, hogy alaposabban szemügyre tudja venni. Felhúzta a szemhéját, majd konstatálta, hogy pupillái még tágak.

- Reggelig aludni fog, csak álmodik valószínűleg. – ült vissza Kiri közénk és akkor vettük észre, hogy Jake és Lo'ak is ott álltak mellettünk.

Jake arca nyúzott volt, kimerült a stressztől. Ő nem úgy mutatja ki az érzéseit, mint Neytiri. Inkább dühös, ha megijed, hogy a gyerekeinek baja lehet. Ebben az esetben, hogy nem keveredtek bajba a fiúk aggodalom ült arcán, hogy mi lesz Neteyammal. Lo'ak rendszeresen megcsinálja magának a balhét, így Jake haragja olyankor mindig valós, de hát kamasz na'vi fiú, akiből harcos lesz majd, csak még keresi a helyét. Jake szerintem fiatalkori önmagát látja benne, azért fogja ilyen kemény kézzel. Lo'ak egyszer úgy fogalmazott, hogy nem ő keresi a bajt, hanem a baj keresi őt. Ebben van valami, mert szerencsétlenségére általában rosszkor van rossz helyen, de azért megcsinálja magának is.

Neteyam más, ő követni akarja a szabályokat és szülei kedvében járni. Érettebben viselkedik, mint öccse és ő tényleg arra készül, hogy olyan jó harcos legyen belőle, mint szüleiből. Lo'ak szabály szegéseinek ő is megissza a levét legtöbbször, hiszen a legidősebb gyerek lévén neki is felelőssége van a testvéreire. Van, hogy inkább Lo'ak helyett megpróbálja ő elvinni a balhét, de Jake sem vak és látja, hogy két fia közül ki az, aki a bajt keresi. Neteyam amióta elég nagy lett ahhoz, hogy ő vigyázzon a testvéreire, azóta ritkán látom mosolyogni, ezért volt jó érzés repülés közben olyan önfeledtnek látni. Lo'ak és Neteyam rendszeresen szívják egymás vérét azt feszegetve, hogy ki a nagy és dicső harcos. Ezen Kirivel jót szoktunk nevetni, mert mindketten tudjuk, hogy ő is és én is kiválóak vagyunk íjászatban. Kiri nem szeret vadászni, ezért ő nem sűrűn szokott nyilazni. Neteyam is ügyes benne, Neytiri tehetségét örökölte. Tsu'teyről és apjáról szóló történetek nagyon inspirálják, szeretne ő is olyan kiváló hadvezér lenni, hogy Jake kellően büszke legyen rá

Neytiri egy levelet nyomott a kezembe, amin gondosan felvágott celia, tintahalf és ágyúgolyófa gyümölcsei voltak. Levelén volt még egy kis cikakötő lárva ropogósra sütve. A fő táplálékunk ezek voltak, de néha hexapéd húst is ettünk, mikor egy leendő na'vi harcos először öl. Ez azt jelképezi, hogy gyerekből felnőtt lett és jó úton halad afelé, hogy át essen az Álomvadászat nevű szertartáson.

- Köszönöm szépen! – néztem rá mosolyogva, mire ő ugyanígy tett.

Neki álltam falatozni belőle, mire egyszer csak a karomon landolt egy darab a tintahalfa gyümölcséből, ami nyálkás csíkot hagyott maga után, ahogy lecsúszott a bőrömön.

Egyből Lo'ak felé fordultam, aki próbált úgy tenni mintha nem történt volna semmi, de elárulta az, hogy próbálta vissza folytani a nevetését. Fogtam a gyümölcs darabot és vissza címeztem a feladójának, ami az arcán csattant. Kiri és Tuk kuncogott a látottakon. Lo'ak már dobta volna vissza, mire szemből eltalálta egy celia gyümölcs darab.

- Lo'ak, ne kelljen oda mennem. – nézett Jake felvont szemöldökkel kisebb fiára, aki meglepetten nézett apjára.

- Igen, apa! – bólintott, de mindannyian csak nevettünk. Neytiri is jót szórakozott és látszott rajta örül, hogy férje ezúttal a játékos fegyelmezést alkalmazta. Ami be is jött, mert Lo'ak nem tudta hová tenni ezt, ezért inkább csak kuncogott ő is. Tuk kisgyerekként felbátorodott és megdobta Jaket, majd hangosan nevetett. Meglepetten, tátott szájjal néztünk egymásra, hogy mi lesz a reakció.

- Te kis fenevad. – szólalt meg Jake és visszadobta a gyümölcsöt, ami nem éppen Tuk felé repült, hanem a magánál se lévő fiát dobta fejbe. A groteszk jeleneten nem tudtuk, hogy sírjunk vagy nevessünk, de szegény Neteyam, ha tudná...