Pandora magja (Neteyam ff.)

23.

Reggel nyúzottan és fáradtan ébredtem, fájt mindenem. Félkómásan alig tudtam felmérni a környezetemet, de az ismerős illatokból megállapítva Sullyéknál aludtam ismét. Szerettem volna megmozdulni, de rám nehezedett valami. Lassan tértem észhez és akkor vettem észre, hogy Neteyam egyik karja az, ami lesúlyozza testemet. Óvatosan fészkelődtem, hogy ne ébresszem fel. Ahogy végig néztem engem ölelő karján széles mosoly költözött arcomra, a levakarhatatlan fajta. Újra lepörgött előttem a tegnap este eseményei, hihetetlenül boldog voltam.

Neteyam lágy csókot nyomott fejemre, ezzel jelezve, hogy ő is ébren van. Szembe fordultam vele és álmos, félig nyitott csillogó szemeivel találtam szembe magam. Lassan pislogott és mellkasa is lassan emelkedett, szinte még aludt.

- Jó reggelt, yawntu! – kúszott halvány mosoly ajkaira.

- Jó reggelt, Ma'Neteyam. – simítottam végig álla vonalán.

- Jól aludtál? – kérdezte rekedtes hangos. Próbált suttogni, hogy szüleit és testvéreit ne ébressze fel, de Kiri már ébredezésének jeleit mutatta.

- Soha jobban. – kuncogtam. – Tegnap este eléggé elfáradtam.

- Ezek szerint, akkor jól csináltam mindent. – mosolygott kajánul, mire én finoman vállba csaptam és zavaromban elmosolyodtam. Tarkómra csúsztatta kezét, így húzta közel magához arcomat. Lehelete csiklandozta az ajkaimat olyan közel kerültünk egymáshoz. Nem csókolt meg, játszott velem és húzta az agyamat. Kíváncsi volt meddig bírom, így, ennyire közel hozzá. Mélyen néztem szemeibe, majd megnyaltam alsó ajkamat és ösztönösen a csípőmet az ágyékának nyomtam. Szemeit lehunyva sóhajtott egy nagyot és állkapcsa megfeszült, majd ő szakította meg a távolságot köztünk. Én nyertem ezt a játszmát. Lágyan, ám annál inkább szenvedélyesebben falta ajkaimat, amitől újra hozzá simultam. Halkan mordult fel és fenekemre vezette kezét, érintésétől szinte szikrázott a bőröm.

- Yawntu, abba kell hagynunk. – suttogtam ajkaira, mikor nagy nehezen uralkodva magamon elváltam tőle. – Mindjárt felébred a családod, ezt nem láthatják.

- Tudom. – nyögte és újra megcsókolt, majd hajamba túrva nem hagyott nekem menekvést.

- Yawntu. – szóltam neki újra. – Kérlek, itt és most nem lehet.

- Tudom. – mondta újra ugyanazt, de most már elvált tőlem és hagyott felocsúdni az előbb történt pár perces kis afférból.

- Tsíltsan rewon*! – hallottuk meg Kiri reggeli álmos és rekedtes hangját. (*Jó reggelt!) – Mióta vagytok ébren?

- Nem olyan régóta. – válaszolt Neteyam, miközben felült fekvő helyzetéből.

- Hogyan érzed magam a tegnap eset után? – kérdeztem, majd hasra fordulva néztem Kirire.

- Ami azt illeti jól, csak esküszöm, izomlázam van a sok tánctól. – mozgatta végtagjait a lány, miután ülő pozíciót vett fel.

- Hasonló képpen vagyok én is. – mondtam, majd törökülésre váltottam.

- Neked más miatta van izomlázad. – szólalt meg Lo'ak is kómásan, de meg sem moccant az ágyában. Úgy feküdt ott, mint akin végig vágtázott egy pa'li ménes.

- Tstu nefä*! – szóltam rá Lo'akra grimaszolva. (*Fogd be!) A fiú megpróbált mozdulni, de a fejéhez kapott és inkább fekve maradt.

- Ezt most azért kaptad, mert beszóltál. – nevetett Neteyam az öccsén.

- Meg a sok alkohol miatt. – forgatta szemeit Kiri.

- Vagy azért, mert lefejelte este a marui tartó kötelét. – kuncogtam.