Pandora magja (Neteyam ff.)

35.

Pár másodpercig lefagyva ültem ott és csak az ajkait éreztem a számon, aztán a nyelvét, ahogy bejutásért könyörgött. Nem volt erőszakos vagy vad, így a pillanat hevében és a meglepettségtől, majdnem viszonoztam a tettét. A szívem gyors kalapálását a fülemben hallottam lüktetni és egyből Neteyam csókja jutott eszembe. Hiányzott az az érzés, de csak is tőle. Más nem tudná ezt pótolni és nem szeretném másik személyre cserélni.

- Tarsem, mit csinálsz? – húzódtam el tőle ledöbbenve.

- Ne haragudj én azt hittem... - kezdett el szabadkozni.

- Mit hittél? – kérdeztem feszülten.

- Eltelt három év és én azt gondoltam, hogy túl vagy már rajta. – utalt a velem történtekre.

- Most ugye ez csak vicc? – kérdeztem, miközben kínomban felnevettem.

- Nem, Vitraya. – rázta a fejét Tarsem.

- Azt hittem megértetted és elfogadtad, amiről beszéltünk. – húzódtam még távolabb tőle.

- Megértettem igen, de úgy gondoltam, hogy ennyi idő után már közeledhetek. – meredt maga elé.

- Ezt rosszul hitted. – fújtattam.

- Sajnálom. – hajtotta le a fejét.

- Pengeélen táncolt a barátságunk eddig is, Tarsem, de ezzel most tönkre tetted. – mondtam, miközben egyre idegesebb lettem.

- Tudod, nem könnyű megbirkózni azzal, ha az, akit szeretsz és már szinte gyerekkorod óta érzelmeket táplálsz iránta mást választott és mást szeret. – nézett szemeimbe.

- Tarsem, megértem és sajnálom, de részemről ez nem fog működni. – próbáltam győzködni, hogy megértse végre.

- Nem érted, mert még választási lehetőséget sem adtál se nekem, se magadnak. – vágott vissza feszülten.

- Nekem Neteyam volt a választásom és ezt el kell fogadnod. – álltam ki magamért és a kapcsolatomért.

- Túl fiatal voltál ahhoz a döntéshez, Vitraya. – rázta a fejét.

- Kérlek, ne becsméreld az én döntésem. Tizenöt évesen meghoztuk azt a döntést Neteyammal, hogy egyek leszünk, de már tizennyolc vagyok és egy napra sem bántam meg. – keltem ki magamból. – Nincs jogod ahhoz, hogy beleszólj az életembe, mert az enyém minden döntés az összes következményével együtt. Nekem kell megküzdenem vele és érte nap, mint nap, de ebből nem kérek, köszönöm! Én magam irányítom az életem, szóval nem kell a kioktatás. – mondtam dühösen és közben a farkammal feszülten csapkodtam, a füleim is lelapultak.

- Engem meg sem hallgattál, pedig próbáltam közelebb kerülni hozzád, de túlságosan el voltál foglalva az „arany gyermekkel". – mondta Tarsem gúnyosan Neteyam becenevét, ugyanis a klán így hívta őt maguk között.

- Ne sértegesd! – néztem rá fenyegetően. – Ha Jake nem adja fel a titulusát és megy el a családjával, te soha nem lettél volna olo'eyktan. – vágtam a fejéhez.

- Te pedig tsakarem, ezt ne felejtsd el. – kontrázott rá.

- Bár csak ne ilyen áron kaptam volna ezt meg. – feszült meg az állkapcsom.

- Így legalább egymás mellett lehetünk. – nyúlt a kezem után.

- Tarsem, kérlek, fejezd ezt be! – álltam fel mellőle. – Még jobban rontassz a helyzeten.

- Vitraya, én szeretlek téged. – pattant fel ő is és kérlelően nézett rám.

- Én Neteyamot szeretem, értsd meg! – magyaráztam továbbra is neki ezt.