Pandora magja (Neteyam ff.)

14.

- Ne haragudj, hogy elrángattalak csak szerettem volna beszélni veled. – kezdett bele Tarsem.

- Miről? – kérdeztem vissza csupán illedelmességből. Tarsem rendes fiú és kiváló harcos, de most pont nem tudott lekötni a mondani valójával. Folyamatosan Neteyam körül járt az eszem és hogy Rinatival van kettesben.

- Az Álomvadászatról. – válaszolt. – A nőknek mindig megterhelőbb, mint nekünk, férfiaknak. Fájdalmat is tud okozni és nem a kellemes fajtából.

- Elég erős vagyok, hogy kibírjam. – néztem rá.

- Nincs kétségem efelől. – húzta mosolyra a száját. – Nem mondják el előtte, hogy mire számíthatsz. Persze, nem ugyanazt látja közben mindenki, mondhatni ezek személyre szabott halucinációk. Van mikor csak képzelet szülte katyvasz, de van, mikor a jövőt mutatja meg.

- Ezeket te honnan tudod? – néztem rá értetlenül. Meglepett, amit mondott, hiszen erről tényleg nem beszélt nekünk senki. Elvégre is nem mondhatjuk el másnak mit láttunk. Nem hiába Álomvadászat a neve.

- Paluney mesélt nekem róla, hogy anyukája, Peyral látta a jövőt. Látta, hogy két fia lesz és hogy a választott férfi, akit szeretett meghal. És lásd, van két fia Paluney és Narntan és meghalt Nartu is a férje. – magyarázta. Libabőrős lettem, mert éreztem a zsigereimben, hogy ez igaz. Eywa beszélt hozzám múltkor, bármi megtörténhet.

- Hát nem is tudom mit mondhatnék erre. – sóhajtottam és megdörzsöltem a homlokomat.

- Tudom, elsőre sok lehet, de fel kell készülnöd. – állt elém és kezét a vállamra tette.

- Ezt miért osztottad meg velem? – kérdeztem, mert foglalkoztatott. Nem lett volna neki kötelező megosztania velem.

- Hát...csak szerettem volna, ha tudod. – vágta rá zavarodottan.

- Tarsem! Ez nem fedi a valóságot. – húztam fel szemöldökömet.

- Igaz, hogy nem lehet neked hazudni. – nevetett fel.

- Nem értem. Egyre jobban össze vagyok zavarodva. Kérlek, normális választ adj! – emeltem fel hangomat kissé.

- Azt beszélik rólad, hogy te Eywa egyik küldötte vagy. Te tisztán látsz mindent. – nyögte ki nagy nehezen.

- Ki beszél ilyet rólam? – kezdtem ingerült lenni. Magam sem tudom még Eywa mit szeretne tőlem, akkor más mégis honnan tudja?

- Mindenki, Vitraya! – mosolyodott el a fiú. Hátra léptem kettőt zavarodottan és szemeimet össze vissza kapkodtam, ahogy jártak a gondolataim. – Ez áldás. Nem szeretné senki sem, ha bármi bajod esne.

- Ne! Ezt hagyjuk, jó? – förmedtem rá. - Nem tudtok rólam semmit, főleg ezt nem.

- Ne haragudj Vitraya! Én nem akartalak megbántani. – kezdett el szabadkozni Tarsem.

- Eywa ngahu*! – mondtam majd hátat fordítva ott hagytam. (* Eywa legyen veled!) Nem érintett túl jól, hogy szóbeszéd tárgya vagyok. Főleg egy olyan dologba kevernek bele, ami nem is igaz. Főleg, hogy magam sem tudom még az igazságot. Nem Tarsem tehet róla, nem érdemelte meg, hogy így beszéljek vele, de elragadtak az indulatok.

Gondolataimba mélyedve indultam vissza Sullyékhoz. Bíztam benne, hogy már addigra Neteyam is ott lesz. Nagy szükségem lenne most rá, de kezdtünk félreértésekbe keveredni.

Útközben olyan dologba botlottam bele, amit soha nem akartam látni. Neteyam és Rinati kettesben ücsörögtek és nagyon jól érezték magukat. Valamin igen nevetgéltek és Rinati túlságosan is közel volt Neteyamhoz. Mintha kést döftek volna a mellkasomba. Fájt, nagyon. Torkomat szorongatta és fojtogatta a sírás. Próbáltam erős maradni, de nem igazán sikerült, egy kósza könnycsepp gördült le az arcomon. Tovább akartam állni, de egy vastag korhadt faág bekeveredett a lábaim közé és elestem. Tompa puffanás kísérte, ahogy testem a földön landolt. Ügyes vagy Vitraya! Már más nem is kellett neked.