Pandora magja (Neteyam ff.)

21.

- Hogy vagytok? – kérdezte Kiri aggódva.

- Már jobban. – kortyoltam egy nagy adag vizet a csészéből, amit még Neytiri adott, mikor vissza jöttünk a Sully maruiba.

- Neteyam? – fordult bátyja felé.

- Minden rendben. – intett egyet.

- Nagyon viseltesnek néztek ki, nehezen hiszem el, hogy jól vagytok. – jött közelebb Lo'ak.

- Amit láttam nem lehet egy hamar kiheverni. – meredtem magam elé.

- Mit láttál? – nézett rám aggódva Kiri.

- Nem nagyon kéne beszélnem róla. – ráztam a fejemet.

- Akkor mondd le, ha szeretnéd. – mondta Lo'ak.

- Egy kicsit szeretném emészteni magamban. – néztem rájuk kérlelően. Kiri megfogta a kezemet és elfogadva kérésemet rám mosolygott.

- Pihenjetek egy keveset, este tábortűz és tánc. – vigyorgott Lo'ak. Ő ezt várta már nagyon, hogy végre korlátok nélkül tudjon szórakozni.

- Előtte még a klán vár majd titeket. – mosolygott ránk Kiri, majd öccsével együtt távoztak a maruiból. Nagyot fújtatva feküdtem a hátamra.

- Neteyam, én... újra beszéltem Tsu'teyjel. – néztem a mellettem ülő fiúra.

- Én Sylwaninnal beszéltem. – hajtotta le fejét, majd a fülei lelapultak és feszülten csapott egyet a farkával.

- Micsoda? – kerekedtek ki szemeim.

- Most fordult velem először elő ilyen. – nézett rám szemem sarkából. – Ott voltam. Láttam..., - nyelt egy nagyot - ahogy meghalt. Láttam, amit te is.

- Én Tsu'tey halálát láttam. – mondtam szinte suttogva, majd felkeltem és Neteyam háta mögé ülve fejemet a vállára hajtottam. Lágyan kezdtem cirógatni az oldalát és ahogy eszembe jutott, hogy hamarosan a bőr omatikaya övpántján is végig fogok simítani elmosolyodtam.

- Gyötrelmes volt. – remegett hangja.

- Tudom, megértem mit érzel most. – mondtam.

- Hogyan halt meg? – kérdezte Tsu'tey-re utalva, miközben hátra pillantott válla felett.

- Az ég népével vívott harcban esett el, mint oly sokan mások. Golyók terítették le, ahogy Sylwanint. A klán pár tagja talált rá, majd a szüleitek is. Tsu'tey kérte apukádat, hogy vezesse ő a klánt, de ahhoz meg kell ölnie. – válaszoltam.

- És apa megtette. – csuklott el a hangja.

- Meg. – suttogtam. – Nem akarta, de Tsu'tey szinte könyörgött neki. Azt mondta, arra szeretne emlékezni, hogy testvérek voltak és együtt harcoltak. Azt akarta, hogy Toruk Makto legyen a végső árnyéka.

- Nem tudtam volna ezt megtenni. – hajtotta le a fejét Neteyam.

- Ez volt a kérése Tsu'teynek. – fogtam meg a karját. – Így nyugodtan halt meg. Várta már Sylwanin.

- Tudom. – nyúlt rá a kezemre, ami a felkarján pihent. – Mit mondott?

- ,,Találkozunk még a való életben, yawntu." – válaszoltam, mire Neteyam hirtelen megpördült, hogy velem szembe kerüljön. Ennek következtében majdnem arccal landoltam a földön, mivel továbbra is a hátának voltam dőlve még két másodperccel ezelőtt.

- Vitraya! Sylwanin ugyanezt mondta nekem. – csillogtak a szemei az izgatottságtól és közben két tenyere közé fogta az arcomat.

- Yawntunak hívsz, Neteyam. – fogtam meg csuklóit. – Ők is így hívták egymást. – szökött könny a szemeimbe.