Pandora magja (Neteyam ff.)

24.

Miután megtaláltuk a kellő mennyiségű és méretű faanyagot még gyűjtöttem pár levelet, virágot és elhullott állatok karmait, valamint csontjait, amiből majd nyakláncot tudok készíteni magamnak. Találtunk még az esőerdő mellett húzódó Mo'ara völgy szélénél elhullott cikakötőket, amiből majd tudunk ikránlovas álarcot csinálni. Jó pár alapanyaggal tértünk vissza a Hegyi táborba.

- Gyertek, itt van egy szélkereskedők, még időben jöttetek vissza. – sietett hozzánk Kiri, miután leszálltunk ikránjainkról.

- Végre, úgyis kifogytam már a színes tollakból. – örültem meg, majd gyorsan leraktam Sullyéknál az erdőben összegyűjtött dolgokat. Egy cicakötőt viszont magammal vittem, mert tudtam, hogy a szélkereskedők erre az ajánlatra nem fognak nemet mondani. A sivatagos terület, ahol ők élnek nem él ez a rovar és szinte semmilyen növény nincsen.

- Látlak téged, Vitraya! – üdvözölt a fiatal férfi.

- Látlak téged, Akwä! – köszöntöttem én is. – Mit hoztál? – néztem rá kérdőn.

- Virágot a virágnak. – mosolygott és előhúzott egy szárított virágot a háta mögül. Akwä idősebb volt nálam legalább tíz évvel, de a bohókás természete megmaradt. Nevetve ráztam a fejemet, hiszen tudtam, hogy csak viccel, azonban a szemem sarkából láttam, hogy Neteyam szúrós tekintetével illeti a kereskedő na'vit. Rásandítottam és intettem a kezemmel, hogy semmi oka az idegességre, hiszen egymáséi vagyunk.

- Én tollakat szeretnék, Akwä. – fordultam vissza a férfi felé. – A virágot pedig tartogasd a szíved hölgyének.

- Ünneprontó vagy. – sóhajtott megjátszott csalódottságtól, de két másodperc múlva már a megszokott széles mosoly ült az arcán. – Lila, zöld és sárga színekben van most, a többit a társaid már elvitték.

- Rendben, cicakötővel fizetnék. – emeltem magam elé a rovar tetemét.

- A fél vagyonom a tiéd. – hajolt meg előttem Akwä.

- A fél vagyonod nem kell móka mester, csak a tollak és azt a fekete turmalin darab. – mutattam a kiterített táskáján heverő csillogó ásványdarabra.

- Ám legyen. – bólintott, majd átadtuk egymásnak az árut.

Neteyam nem cserélt semmit, inkább csak csendben állt és gyilkos tekintettel illette Akwät, aki rá sem nézett, mert érezte magán a fiú szemeinek égető érzését.

- Irayo! Eywa ngahu*! – bólintottam mosolyogva. (*Köszönöm! Eywa legyen veled!)

- Szint úgy. – intett.

- Idegesítő ez az Akwä. – fujtatott Neteyam, miután ott hagytuk a férfit.

- Ma'yawntu. – fordultam szembe vele. – Akwä csak bolondos, nem kell minden szavát komolyan venni.

- Tudom, de feszült vagyok. – vakargatta homlokát.

- Miért? – néztem rá kérdőn.

- Nem csókolhatlak és érhetek hozzád bármikor. A klán valamelyik tagja állandóan körülöttünk van. – sóhajtott.

- Oh, Ma'Neteyam. – mosolyodtam el. – Készen lesz a saját maruim, ott majd senki nem zavar minket.

- Én nem tudok addig várni. – ragadta meg a csuklómat és miután körül nézett, hogy meggyőzödjön róla nem lát minket senki berántott egy közelben lévő marui mögé.

- Yawntu. – mordult fel Neteyam és az ajkaimra tapadt. Csókja heves volt és szenvedélyes, bele remegett az egész testem. Megőrjít, elveszi a józan eszemet.