Pandora magja (Neteyam ff.)

II./51.

Hirtelen körül ölelt a fény és erősen szédülni kezdtem, mintha zuhant volna a testem. Szemeim kipattantak és újra a jelenben voltam a víz alatt, a Szellemfára csatlakozva. Kurumat leválasztottam a nyúlványról és úszni kezdtem felfelé. Nem foglalkoztam senkivel és semmivel, csak minél előbb széndioxidra* volt szükségem. (* szerk.: Pandoran a levegő nagy százalékben tartalmazza) A felszínre érve kapkodni kezdtem a levegőt és zakatolt a szívem.

- Hé, jól vagy? – úszott utánam Neteyam, majd két tenyere közé fogta az arcomat.

- Igen, azt hiszem. – nyögtem ki zavartan.

- Mit láttál? – érdeklődött aggódva.

- A múltból egy foszlányt. – válaszoltam. – Mindent elmondok, de most had ne kelljen beszélnem. – néztem rá kérlelően.

- Rendben, hívok egy ilut. – mondta és nyomott egy csókot a homlokomra, majd az iluk hangját utánozva szólított magához egyet. Összekapcsolódott az állattal, felült rá, aztán kezét nyújtotta, hogy felsegítsen maga mögé. Elfogadtam a segítséget és utána szinte azonnal az ilu hátán voltam, olyan erősen húzott fel rá. Közben Kiri, Tuk és Rotxo is felbukkant, majd ők is ilut fogva maguknak indultunk vissza a partra. Neteyam derekát szorongatva vártam, hogy újra a szárazföldön legyek. Biztos talajra volt szükségem a lábam alatt, amin az sem segített, hogy már teljesen besötétedett és a víz feketéllett amerre csak néztem.

- Biztos jól vagy? – nézett rám hátra Neteyam a válla fölött. – Árad belőled a feszültség.

- Igen, csak... csak érjünk vissza a partra. – válaszoltam kicsit sem meggyőzően.

Az úton könyörögtem Eywahoz, hogy minél hamarabb visszaérjünk. Erős frusztráció uralta a testem és tanácstalan voltam, hogy ezt megosszam-e Aneyaval, elvégre ő róla van szó. Mivel csecsemő volt még mikor Tonowariék magukhoz vették, ezért lehet, fogalma sincs arról, hogy melyik klánból származik.

Görcsösen szükségem volt a stabil talajra, ezért mihelyst megfelelő közelségbe értünk a parthoz lecsusszantam Neteyam mögül és eszeveszettül úszni kezdtem.

- Mi a baj? – sietett utánam Neteyam, majd később Kiri is csatlakozott.

- Vitraya, mit láttál? – nézett rám aggódva a lány, hiszen ő még annyit sem tud, mint Neteyam.

- Aneya múltját mutatta meg nekem Eywa. – pillantottam Kirire, majd Neteyamra.

- Minden rendben van? – ért mellénk Rotxo és Tuk.

- Igen. – vágtam rá és magamra erőltettem egy mosolyt.

- Elkísérnéd a maruinkig Tukot? – súgta Kiri a metkayina fiúnak.

- Persze. – bólintott. – Egy futóverseny hazáig? – fordult a kislány felé.

- Jó, de úgyis én nyerek. – nevetett fel Tuk, majd azonnal futásnak eredt. Érdekes volt egy metkayinat futni látni, mivel ők életük nagy részét vízben töltik.

- Szóval? – foglalkozott újra velem Kiri.

- Mindenek anyja megmutatta nekem, hogyan találta meg Tonowari Aneyat. – kezdtem bele. – Egy halász fogta ki a hálójával, aki azonnal szólt az olo'eyktannak. Aneya a tipani klánból való. – néztem felváltva Kirire és Neteyamra.

- Tudja szegény lány egyáltalán, hogy melyik klán szülötte? – kérdezte Neteyam.

- Fogalmam sincs. – ráztam a fejem. – Épp ezért nem tudom, hogy elmondjam-e neki.

- Még ne. – vágta rá Kiri. – Nem ismeritek még úgy egymást, ezért nem zúdíthatod rá, hogy te Eywaval kommunikálsz. Én sem mondtam senkinek itt, mert azt hinnék, hogy megbolondultam.