Pandora magja (Neteyam ff.)

16.

- Felébredt! – kiáltott egy női hang, ami Kirihez tartozott. A fejem hasogatott és a mellkasom is szorított, olyan volt mintha ültek volna rajta. Torkom száraz volt és ahogy meg akartam szólalni heves köhögés tört rám.

- Hozzatok csészevirág levet. – hallottam Neytiri hangját.

- Azonnal. – válaszolt Jake.

- Fogd meg a fejét! – érkezett a következő utasítás, de most Mo'at hangját hallottam. Apró kezeket éreztem meg két oldalról a fejemen és óvatosan emelte meg azt. Tuk volt. Hűs víz csorgott le a torkomon és kezdett múlni a szúró érzés, amit a kiszáradás okozott. Látásom is tisztult és elkezdtem pásztázni a tekintetemmel, hogy hol is vagyok és lássam a körülöttem lévőket. Sullyék maruiában feküdtem a földön. Először Tuk mosolyával és könnyes szemeivel találtam szembe magam.

- Szia Tuk. – szólaltam meg erőtlenül.

- Csitt, gyermekem! – intett le Mo'at. – Pihenned kell! Eywanak hála sikerült felébreszteni téged, nagyon megdolgoztattál.

- Nagyanyának igaza van. – szólt közbe Kiri, majd megfogta a kezemet.

- Nekem már nincs dolgom. Ha kellek, szóljatok! – mondta a tsahík és felállt.

- Köszönöm! – suttogtam neki.

- Eywanak köszönd. – válaszolt egy halvány mosoly kíséretében.

Miután Mo'at távozott a maruiból megrohamoztak a többiek.

- Hogy vagy? – térdelt mellém Neytiri. Aggodalom és megkönnyebbülés keveredett a szemeiben.

- Mintha végig gyalogolt volna rajtam egy angtsík (titanothere na'vi nyelven). – nyögtem, ahogy közben próbáltam helyezkedni.

- Níktungzup*! – szólt rám Neteyam. (*Óvatosan!)

- Hát itt vagy. – néztem szemeibe és halvány mosoly szökött a szám sarkába. Arca nyúzott volt és kezei remegtek, ujjait tördelte idegességében. Lassan, de biztosan nyúltam felé és össze fontam ujjainkat. Közel hajolt hozzám és nyomott egy csókot a homlokomra. Nem törődött vele, hogy ott van az egész családja és mindenki minket néz. Tekintete meg akadt ajkaimon, de tudta, hogy ez nem ide illő pillanat lenne. Főleg nem most, hogy ilyen ramatyul vagyok, pedig bennem is erősen munkálkodott ez az érzés, hogy ajkaira tapadjak.

- Ní'i'a*! – (* Végre!) csapta össze tenyerét Lo'ak, mire csak megráztam a fejem és szemeimet forgattam. – Látom ez most sem változott. – utalt a reakciómra.

- Mi történt? Miért kerültél ilyen állapotba? – kérdezősködött Neytiri. Össze néztem a Sully testvérekkel és láttam, hogy mindenki azon gondolkozik, hogyan tudnánk kivágni magunkat ebből.

- Rosszul lettem. Biztosan a stressz teszi. – szólaltam meg gyorsan.

- Igen, elvégre szélsebesen közeledik az Álomvadászat. – tette hozzá Kiri.

- És a viharbölény vadászat is. – csatlakozott be Neteyam is.

- Persze és sok más is közre játszhat. – mondta Lo'ak. Neytiri kissé gyanakvóan nézett ránk, de végül elhitte, amit mondtunk. Vagy legalábbis úgy nézett ki.

- Rendben, akkor pihenned kell, nincs mese! – parancsolt rám Neytiri.

- Úgy teszek, ígérem, de akkor megyek is az ágyamba. – mondtam és próbáltam felülni, de bele nyilalt a fejembe.

- Nem mész te sehova! Itt maradsz! – nyomott vissza óvatosan a földre az anyuka.

- A terhetekre leszek csak. – erősködtem tovább.