Itt vagyok, Tanár Úr!

12. R é s z

Egy hónap telt el azóta, hogy találkoztam Harryvel.

Helyesbítek: találkoztunk. Mármint a csoport találkozott Harryvel. Betegszabadságra hivatkozva Harry minden bizonnyal kiruccant valamerre késői nyaralásra, vagy mit tudjam én. Esetlegesen a két macájával wellnesezni mentek. Nem a One Direction keretén belül tűnt el, hisz Louis becsülettel jár suliba. Azóta megismerkedtem ám vele, jó fej, folyamatosan nyomja az idióta poénjait, mi pedig szem forgatva lereagáljuk egy „Louiiiis"-al, természetesen nevetve.

Épp velük ültem az iskola kertjében, hallgattam őket, legalább is igyekeztem.

- Szerintem is. - kaptam el a beszélgetésük egy részét.

- Tuti berúgott az éjjel.

- Nem iszik, Louis. - mondta Gertie fejet csóválva.

- Kéjtől is lehet ittas az éjszaka. - emelte meg a hangját, hisz értettem, miről beszélnek, azonban a reagálás igen csak nehézkesen ment. Egy félmosolyt küldtem felé, a perverz arcából döbbentem rá, hogy tulajdonképpen egyetértettem.

- Nem sokat aludtam. - mondtam gyorsan, már késő volt. A piszkos csillogás megragyogtatta kék szemeit.

- Már megint itt van? - mordult fel Gertie s bár nem láttam ki közeledik, tudtam. A morcos, ki-nem-állhatlak arc csakis egy embernek szólhatott. Az örök kedvenc emberének, ki már messziről tátogta Gertie nevét és integetett szemtelenül. - kinyírom, esküszöm kinyírom egy szép napon. Megfojtom.

- Szerelmem, nem jössz órára? - ordított hozzánk Bastian, a bugyi szaggató nevetséges vigyorával. Egyszerűen imádta, hogy Gertie ki nem állhatja őt. Emlékszem, mikor megismertem Bastiant, kíváncsiság öntött el a kettejük találkozásával kapcsolatban. Hasonlítanak és egyszerre még sem. Már az első pillanatban Gertienek antipatikus volt a szőkeség, az arcára volt írva, hogy bármelyik percben robbanhat. Valószínűleg a szókimondó, néha túl őszinte stílusa volt az, amit képtelen volt tolerálni. Engem szórakoztatott, néha bunkó volt, akkor azonban szerettem lehurrogni. - na jó, úgyis mellettem ülsz órán. - kacsintott még rá, majd rám mosolygott, intett, és bement a suliba.

- Hogy bírod elviselni? - tört ki Gertie. - Szöszi így szöszi úgy, nézett már tükörbe? Nála szőkébb embert nem ismerhetnék, csak sajnos az agyi kapacitása is egy szőke szintjén van. - forgatta a szemeit, mindeközben Louis-t bámultam. A kék szemei ragyogva bámulták Gertie-t, aki még mindig tagadta a kettejük közötti vonzalmat. Persze együtt jártak, ahová csak lehetett. Nem Louis-on múlna a kapcsolat, az egyszer biztos. - Indiana, tudom, hogy hiányzik a szerelmed, de kérlek térj vissza a világba, különben muszáj leszek én visszatéríteni téged.

- És azt hogy csinálnád? - vigyorogtam rá, s elkaptam Louis-t, ahogy a földre pillant. Szigorúbbak, merevebbek lettek az arcvonásai. Úgy döntöttem, ismét elkapom őt óra előtt.

- Kitalálom. - mormolta az orra alatt. Egyébként sem miatta voltam úgy el, csak hát semmi értelmeset nem találtam most az életben. Járok egyetemre egy giganagyságú teherrel a vállaimon. Képtelen voltam túltenni magam azon, hogy Patricknek keveset jósoltak már csak. Anyával azóta beszéltem két percet, viszont a könyörgésében kimerült a telefonbeszélgetésünk. Leraktam a telefont és lenémítva tartom. Maximum a FB messengert használom kommunikációra, egyébként nincs nagy szükségem az ó dicső okos telefonokra.

Mielőtt Louis eltűnt volna a tömegben, elkaptam a karját és oldalra húztam. Bánatos szemekkel meredt rám.

- Nem tudok róla semmit, Indiana.