Itt vagyok, Tanár Úr!

23. R é s z

Ezt hogyan magyarázzák meg?

Hogy kerültem ide?

A végtagjaimba kezdett visszatérni az élet, éreztem. A melegség felkúszott a lábszáramon, végig a csípőm mentén, a gerincemen borsódzott a bőröm, a tarkóm forrósodott. Meg kellett támaszkodnom, mikor leugrottam az asztalról, meginogott alattam a talaj.

- Mi a...

Körbenéztem, valóban ott vagyok, amire gondolok? Kizárt dolog, hogy a hullaházban lennék, ugye ez egy rossz tréfa, a legrosszabbik fajtából. A lábamon lógó fehér cédulára pillantottam, egy név állt rajta. A mellkasomra tapasztottam a tenyeremet: éltem. Hát dobog a szívem, nem halljátok? Betölti az egész termet. Hogy hihették azt, hogy meghaltam. Nem, nem, ez csak egy rémálom.

Az ajtóra nyúltam, keresnem kellett valakit. Egy rendőrt, hogy feljelenthessem az itteni hírhedt orvosokat.

Végigcsoszogtam a jéghideg kőn, kutatva valaki után. Csak nem egyedül vagyok ide bent. Mindezek alatt csakis a történteken járt az agyam. Semmire sem emlékeztem.

- Helló? - a hangom rekedt volt, elhalt félúton. Többször meg kellett köszörülnöm a torkomat, annyira fájt, hogy sziszegtem.

- Kisasszony? Kisasszony, mit keres kint az éjszak... te jóságos Isten.

Egy nővér állt mögöttem, akivel aztán farkasszemet néztem. Tátott szája elé emelte a tenyerét, sápadt volt, valószínűleg az ájulás szélén volt. Lehet, hogy én is.

- Én... hol vagyok?

Tompa fájást éreztem a fejem tetején. Aztán megláttam magam a szemközti üvegajtóban, nem kristálytisztán, de pont eleget. Ott álltam anyaszült meztelen, makulátlan testtel, hófehér bőrrel. Mint aki szó szerint a halálból tért vissza, zombiként, vagy nem is tudom. Egek.

Mielőtt rosszul lehettem volna, karok fogtak meg és ültettek tolószékben. „Istenem", „Rémisztő", „Mint a filmekben", „Ez lehetetlen, halott volt", - mindenféle jelzőket hallottam körülöttem, a legjobban ez tetszett: Ez Isten keze volt.

Az, Isten keze.

***

Hogy mivel jár, ha hetekig kimaradsz a nagy betűs Élet és Világ történéseiből? Én ugyan nem tudom, válaszolni sem tudok, tekintve a „sérülésemet". Csak azt árulná el valaki, hogyan szerezhettem olyan sebeket, aminek semmi fizikai nyoma nincsen? Egy hetet csak azért tartottak bent, hogy vizsgálatokat végezzenek el rajtam, plusz még egy hét, miután rájöttek: semmi bajom és ez lehetetlen. Szerintem meg az lehetetlen, hogy balesetem volt valaha is.

Balesetem? Meg kivel? Én autóba sem ülök nagyon, nem hogy balesetem legyen.

A lényeg, hogy még egy hét pihi után - azaz összesen három - visszatértem az egyetemre. Hozzáteszem: sajnos.

Hogy miért?

Úgy néztek, mintha szellemet láttak volna. A mondás aktuális az én esetemben, hisz az újságban is szerepelt a lány, aki a szó szoros értelmében a halálból tért vissza. Ez van, valaki az énekhangjával válik híressé, én meg az újjászületéssel. Hah.

Megtorpantam a park kellős közepén és elszámoltam magamban ötig. Aztán még egyszer, majd még egyszer. Kezdett a düh úrrá lenni rajtam, amíg meg nem hallottam a hangot. A hangot, amitől minden mérgem elszállt.

- Indiana!

Megfordultam és Gertie abban a pillanatban a nyakamban volt.

- Áú.