Itt vagyok, Tanár Úr!

13. R é s z

A szívem hevesen pergett, miközben Louis-ra vártam.

Éjjel akartam volna rögtön találkozni, csak neki nem volt jó. Felhívtam a számon, amiről küldte az üzenetet, azt mondta, fontos. Egész nap nem tudtam őt elérni másnap, hétvége volt már, és gondolom dolga akadt. Ennek ellenére frusztrált a hanyagsága, hiszen biztosra véve a dolgot, Harryről akart beszélni.

Egyrészt tökre érthető, hogy aggódom miatta, a tanárom. Másrészt mi a fene? Az arcom ég, ha belegondolok, mit leművelek. Mégis csak zaklattam Louis-t Harry miatt, holott nem is ismerem. A szívem mégis vágyott arra, hogy tudjak a hollétéről. Megmagyarázhatatlan vonzást érzek magamban, mióta hallotta a kitörésemet a parton. Először szégyenérzet volt az, csak hát miután úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna, ez csillapodott. Vagy nem tudom, nem ez jár már az eszemben.

Mi lenne ez, egyszerű kényszerérzet, amiért ő is átsegített azon a pár percen?

Ezzel tudnék érvelni, mi mással?

Persze magam előtt nem fogom tagadni, hogy húzok felé bármiféle perverz módon is. Biztos a szex. Egyszerűen rossz érzés keringetett, már tegnap éjjel is.

- Indiana. - ült le mellém Louis, a csillagokig ugrott a vérnyomásom.

- Mi történt? Mi a baja? Hol van?

Louis hátra dőlt, a bokáját felrakta a térdére, a kezeit beejtette az ölébe. Aztán megvakarta az állát.

- Gertie-nek ne szólj erről a találkozásról.

- Hátha épp rám akarsz nyomulni, valószínűleg tudni fog róla. - mondtam, próbáltam viccesen hangozni. Louis félmosolya sápadt volt és fáradt.

- Nem akarom, hogy kérdéseket tegyél fel.

- Miért nem?

- Máris egy kérdés. - pillantott rám. - nincsenek kérdések, nincsenek válaszok a miérteket, a mi történtekre és eszedbe se jusson fejtegetni a témát, vagy bármiféle módon áskálódni, különben Istenemre mondom...

- Nem fogok. - ígértem, bár a nyelvemen kicsit keserű volt a két szó.

- Oké. Sötétedéskor találkozzunk az egyetem előtt. Mondjuk 8kor.

- Oké.

Meg sem mertem mukkanni, bár a kérdések a nyelvemen voltak. Ó de ott voltak, ki akartam belőle szedni a legkisebb részletet is, habár még gőzöm sem volt, miről szól ez az egész.

Néztem, ahogy feláll, és elsétál mellőlem, hátra sem nézve. Louis kétségbeesett hangja és rejtélyes viselkedése feltette az I-re a pontot. Ott ültem még a parkban az ujjaimat tördelve, az izgalom és félelem egyszerre kerített hatalmába.

Gertie keresett, anya keresett, mindenki keresett, én meg beburkolóztam a szobámban és vártam, hogy eljöjjön a nyolc óra. Egyedül Bastian üzenetére válaszoltam, csak azért, mert harminc messenger üzenetet hagyott ezzel: Itthon vagy? Tudom, hogy itthon vagy. Búslakodsz! Gyere át. Szöszi, ne akard, hogy átmenjek érted! ??? ???? ??? meg még több kérdőjel, a végére pedig: Indiana, bajban vagyok, szükségem van rád.

Rögtön feleltem.

- Mi a baj? - írtam neki.

- Na végre J

- Ez nem ér, Bastian. Hazug vagy.

- Tényleg bajban vagyok. Alex el akar hagyni L

Felsóhajtottam. Valahogy nem éreztem ki belőle a sajnálatot és bánkódást.