Itt vagyok, Tanár Úr!

31. R é s z [Vége]

- Áú.

A számba nyomtam vérző ujjamat. Eszméletlen béna voltam aznap reggel, bár nem csoda, az éjszaka hosszú volt és kielégítő. Még mindig remegtek a lábaim, amik között elaludt Harry. El se hittem. Én még szuszogtam az orgazmus hatásától, mialatt ő a homlokát az alhasamra döntötte és elaludt. Igyekeztem nem röhögni, nehogy felébresszem. Emlékszem, milyen izzadt volt a haja, mégis selymes, illatos. Az ujjaim könnyedén siklottak végig benne. Tisztán éreztem még reggel is a meleg leheletét a belső combomon, minden egyes porcikám érte izzott. Mosolyognom kellett, még ha az ujjamat csípte is a hideg víz a csap alatt.

Túl szép volt, hogy igaz legyen.

Csak egy valami zargatta a fantasztikus éjszakánkat és az nem a reggel volt.

- Jó reggelt. - megállt a lépcső alján, és egy szál semmiben rám mosolygott. Na jó, egy fekete boxert azért felvett. A szemeiben még álmosság ült, mosolya kókadt volt, kávéért kiáltott. Megdörzsölte a szemeit, majd ásított egyet. - ó, már fél kilenc. - mormolta, aztán besétált mellém, a hajamba csókolt, majd úgy döntött, megragadja a tarkómat, magához ránt és megcsókol. A szemeim rögtön lecsukódtak és épp, hogy elvesztem volna a csókban, beszélni kezdett. - már fél órája órám van.

- Ó.

- Ó, bizony. - mosolygott rám.

- Akkor hívd fel őket.

- Már meg volt. Hasmenésem van.

Elfojtottam a nevetést.

- Mint a gimiben, tanár úr. - löktem meg finoman. Néztem, ahogy mosolyog. Ahogy a mosoly eléri a gyönyörű szép szemeit és megcsillogtatva nekem adja a világ legszebb kincsét. Figyeltem, ahogy a szájához emeli a kávét, belekortyol, és az ádámcsutkája kidülled nyelésnél. A szám kitikkadt a szexi látványtól, és legszívesebben végignyaltam volna az egész érzéki nyakát.

Harry lerakta a bögrét, azon nyomban az arcán bandukolt az ujjam. A férfias álla vonalán fel a füléig, majd vissza egészen az ajka ívéig. A bőre puha volt, csak a borosta emlékeztetett arra, hogy egy férfi bőrét simogatom. De még milyen férfi...

A férfi, aki megfogta a csuklómat, a szájához fordította, és belecsókolt. Abba a vékony, erekkel teli részbe, ami a szájára extra érzékennyé vált. Egy ideig farkasszemet néztünk, de aztán lecsukódtak az enyéim. Azt a csókot a lelkem mélyén éreztem, ott, ahol nem is tudtam, létezik bármi is.

- Mi a baj? - suttogta halkan - gondterhelt az arcod. Indiana.

A következő pillanatban arra eszméltem, hogy a karjaiba von, mert sírok. Ezek valóban az én könnyeim voltak?

- Shhh. - Harry ujjai fel s lesimították a hátamat, végig a gerincem mentén, teljesen ellazítva. A mellkasába fúrtam az arcomat és hagytam, hogy vigasztaljon. Nem kérdezett többet, hiába is tette volna, fogalmam sem volt, hogy miért bőgök úgy, mint egy ovis. Egyszerűen a fullasztó érzés a mellkasomban egyre jobban szorítani kezdett. Ez az érzés a csontjaimig furakodott, megremegtetve a porcikáimat, elérve, hogy rettegni kezdjek. Harry ujjai a hajamban egy idő után semmit sem értek.

Leültetett a kanapéra és az ölébe vont. Percekig ölelt és csitított, majd feladta, csak hagyta, hogy kisírjam magam.

Eszembe jutott minden és semmi. Anya, az a Némber, Harry élete, az én életem, a nyomorult kialakulóban lévő érzéseim. A hiány ott tátongott bennem és egyre csak rosszabb lesz.

Úgy nézett ki Harryvel egymásra találunk, kellemesen éreztem magam vele és mindezek mellett, biztonságban. Az egyetemet folytatom, és talán sikeresen levizsgázom - főleg, ha hasmenéssel otthon maradunk ugyebár - tán jó útra tér az életem.