Itt vagyok, Tanár Úr!

30. R é s z

Elveszítettem a fejemet.

A lehelete a nyakamon, a keze a combomon túl sok volt egyszerre. Éreztem a hüvelykujja alatt lüktetni az eremet, a hő felfutott az arcomig, hogy pirossá fesse. Mi volt ez, amit éreztem?

A szívem hevesen dobolt, minden porcikám életre kelt a tapintása alatt, a hangok kintről egyre messzebb tűntek, amíg el nem tűntek. Ó nem, ez nem szégyenérzet volt.

Soha életemben nem éreztem még ilyen izgalmat.

Ahogy a keze felsimított a combom oldalán, a szoknya alá, fel a csípőmig, az ujjai elkalandoztak a harisnyán keresztül. Bent tartottam a levegőt, miközben forró nyelvével végignyalta a fülem tövét. Majd egyszerűen csak elkapta a fülcimpámat és megszívta.

Egész testemben megfeszültem, a kezének feszültem. A szánalmasan vékony, könyörgő hangomra nevetéssel reagált, ahogy a mutató ujjai betévedt a combjaim közé.

- Harry. - morogtam rá sietve. Ezt nem hiszem el, direkt nem nyúl hozzám rendesen?

- Érzem, Indiana, érzem. - mosolyogott a nyakamba. - mit szeretnél?

- Tudod te.

- Nem, nem tudom.

- Én ráérek, Indie. Ellenben veled... - röhögött. - te már nem sokáig bírod.

Beleütöttem a vállába.

- Nyúlj hozzám.

- Hol?

- A térdemen, te segg. - tört ki belőlem. - szerinted hol?

- Nem tudom, Indiana. Neked kell tudni, hol szeretnéd, hogy megérintselek.

Megütöm. Ha egyszer észhez térek, megütöm.

- Az Isten szerelmére Harry, tedd a kezed a bugyimba, vagy hagyj elmenni.

- Ha a bugyidba teszem a kezem nem jelenti azt, hogy hagylak is elmenni.

- Elmenni a két lábamon.

- Szerintem nem tudnál állni, miközben elmész.

Kikészített. Akármit mondtam, kiforgatta. Nem feleltem. Helyette olyat tettem, amire nem számított. Erősen ellöktem magamtól a közeli dobozokig, amik egymásra rakva falat alkottak.

Harry szemeiben lángra lobbant a tűz, ahogy elé sétáltam megfontoltan. A hajamat hátra söpörtem a kezemmel, úgy nézhettem ki, mint aki túl volt egy jó meneten, és még nem is történt semmi.

Szorosan álltam elé, a kezem megtalálta a feszülő nadrágját. Harry arca eltorzult hirtelen.

- Baj van? - suttogtam.

Az ádámcsutkája kidülledt nyelés közben.

- Én... - a szemei megtalálták az enyémet. Egyik pillanatról a másikra a játékos Harryt felváltotta az elveszett, bizonytalan mivolta. - én csak...

Nem értettem, mi történik.

Lepillantottam a lehúzott sliccére, a kézfejemen éreztem a bizonyítékot, hogy akar engem. Valami mégis megváltozott volna?

- Ne-nem értem.

Megfogta az államat, elérte, hogy rápillantsak.

- Nagyon régóta nem történt velem ilyen.

A homlokomat ráncoltam.

- Milyen?

Harry mosolya kisfiús volt, ráadásul, azaz enyhe pír még imádnivalóbbá tette. Pár pillanatra elmélyedtem a látványában. Egyszerre akartam megölelgetni, majd elcsókolni azt a kínos érzését, ami kiült az arcára.