Itt vagyok, Tanár Úr!

25. R é s z

Oké, mit gondolt?

Hogy bemegyek este a suliba, a szobájába, édes kettesben Vele?

Vele.

Krisztus, el se tudom képzelni, hogy mi lenne.

Ó, dehogynem tudod. Bemész és letörlöd azt a pimasz vigyort az arcáról egy cs...

Megráztam a fejemet. Ébresztő, Indiana, ne álmodozz, főleg ne róla. Nem fogsz felöltözni fekete, viszonylag csinos ruhába, bakancsba, frissen mosott, szálló hajjal, hogy kielégítsd őt. Kiköptem a vizet a számból a saját gondolatom miatt.

- Kielégíteni a vágyát. Jézus, nem. Kielégíteni a kívánságait. - farkasszemet néztem magammal a tükörben. - megőrültél. Totál. És most meg magaddal beszélgetsz a fürdőben. - bólintottam. - megbolondultál.

Kivonultam a fürdőből és leültem az ágyamra. Semmi értelme az őrlődésnek, nem mész sehová. Gertie egyenesen zaklatott, hogy csatlakozzak hozzájuk este az egyik közeli kocsmába. Louis is ott lesz, szóval biztos jó móka lesz, tele idézőjellel. Majd nézhetem, ahogy enyelegnek. Nem mintha sajnálnám tőlük, meg irigy lennék, de zéró hangulatom hozzá.

Ezért kinyitottam a laptopomat, keríteni szerettem volna egy sorozatot. Azt fogom nézni egész éjjel, ó igen. Éljen a totál magány.

Kutatgattam a híres művek között, majd azon kaptam magam, hogy az egyik borítóképet bámulom. Csak szerintem néz ki úgy, mint Harry?

Igen, ez volt a helyes válasz. Már mindenkiben őt láttam.

A következő percben a körmeimet festettem, csak úgy. Majd a szemeimet, egy kis feketével. Néha szoktam ilyet, szórakozásból kimázolom magam.

Hazugság.

Meg illegetni magam a tükör előtt, kérdezve, vajon jól festek-e.

Dupla hazugság.

Egy évben egyszer kétszer megesik az is, hogy nekiindulok az estének egyedül.

Igazság.

Csak hát még egyszer sem fordult elő, hogy az egyetem felé vettem az irányt a taxival, egyenesen a tanáromhoz.

***

A folyosók teljesen kihaltak voltak.

Ilyenkor már az utolsó óráknak is rég vége van, a tanárok sem dolgoznak. A portásnak azt füllentettem, hogy bent hagytam egy fontos könyvemet, szükségem van rá egy beadandóra. Én meg a beadandó, ha tudná...

Még betértem gyorsan egy mosdóba. Kicsit túlzásba estem a festéssel. A körmöm sötét lett, a szemeimet pedig felül húztam ki vékony fekete tussal. Kiemelte a tekintetemet, sokak szerint jól állt, reggelente azonban őszintén kinek van kedve ezzel bíbelődni?

Megigazgattam magam. A szívem egyre hevesebben vert. Igyekeztem felidézni, hogyan hozta nyilvánosságra az érzéseimet, minden egyes úton, módon próbáltam lebeszélni magam erről.

De nem ment.

A vérem ott lüktetett a fülem tövében, mintha az első randevúmra mennék a gimnáziumban. Nevetségesnek éreztem a helyzetet. Még szerencse, hogy ő mindezt nem tudja.

A terv a következő: teljesen lazán bevonulok, megkérdezem, mit akar, dumálunk és cseppet sem mutatok ki semmiféle érzést.

Hezitáltam. Rányomjak a kilincsre, vagy sem? Még van idő. Oké, akkor most elmegyek.

Ezzel párhuzamosan nyomtam le a kilincset, mintha az agyam és a szívem két teljesen különböző instrukciót diktált volna.

Említettem, hogyan terveztem a belépést? Lássuk.