Itt vagyok, Tanár Úr!

16. R é s z

Pár pillanatra még a szívverésem is kihagyott.

Ott volt az alkalom. Az alkalom, amire mindig is vártam. A szája oly, de oly közel, a lehelete cirógatott, az illata körülölelt. A szemeim majd lecsukódtak a gondolatra is, hogy csókra akar ösztönözni. Leizzadtam, azt hiszem, már azt sem észleltem igazából. Onnan sejtettem, hogy valami forró végigszántott a tarkómon, a pólóm alá. A szőröm állt, az egész testemen.

Hajolj oda, és mutasd meg.

Mutasd meg, milyen fából faragtak. Legszívesebben rátapadtam volna a szájára, hogy addig csókoljam, még meg nem gondolja magát. Az élettel kapcsolatban, tulajdonképpen mindenről.

A tekintetünk összeakadt és akkor láttam csak meg a szemeiben. A vágyat, a kíváncsiságot, azt a kívánságot, amit az enyémben láthat. Amióta találkoztunk sok minden történt és igazából, semmi sem. Húzta az agyamat, morogtam rá, kezdegettük egymást. Megcsókoltam és elfutottam, ő pedig csak a száját simogatta utána. Utána meg úgy tett, mintha nem is léteznék. Ennek ellenére itt vagyok és készen állok kihúzni őt a szarból. A miértre egészen egyszerű a válasz: saját magamat látom benne.

Azt a kislányt, akit többször molesztált az ittas, semmire kellő apja, s senki nem hitt neki. Hozzáteszem, az egészben én sem tudok hinni. Hisz hát olyat állít, ami természetellenes. A rugalmasságom mégis addig kinyúlik, hogy megpróbáljak, megtanuljak hinni neki. Pontosan ezt fogom tenni. Megtanulok úgy hozzáállni az elméletéhez, mintha létezhetne. Mintha nem csak egy elveszett elme kitalációja lenne. Másrészről, pedig...

Azt akarom, hogy akarjon élni.

- Egy feltétellel - suttogtam neki csalafintán.

- Mi az?

- Gyere velem ma.

- Hová?

Elmosolyodtam.

- Az életbe.

Harry homloka ráncos lett, értetlenül pislogott rám, majd lepillantott a kezére, amit megfogtam. A mutatóujjam belecsúszott a tenyerébe és körtáncot járt rajta. Hallottam, hogy megakad a levegője és megnyalja kiszáradt száját.

- Nem tudom.

- Mi veszteni valód van? - kontráztam. Nagyon egyszerű: tudni kell hatni az emberekre. Ezt az egyik munkámban tanultam. Minden a kommunikáción múlik. - mondd el, hogy mit veszíthetsz egy-két nappal, esetleg héttel? Nem tudsz meghalni, akkor? - mentem bele a játékba, muszáj volt úgy gondolkodnom, mintha valóság lenne az állítása.

Harry oldalra pillantott, miközben beszívta az ajkát. Már belement elsőnek, nem hátrálhatott meg.

- Én vezetek. - felállt és elindult a ház felé. Még megtorpant, nem nézett hátra rám, miközben beszélt: a nap végén meg akarom kapni azt, amit kértem.

Bementünk a házba és miközben öltözködtem, hallottam a beszélgetést Angus és Harry között.

- Nem vezethetsz nyugtatóval.

- Ki mondta, hogy én vezetek? - felelt egyszerűen. Oh, oké. Gyorsan felkaptam egy leggings-t, pólót, egy kabátot pedig a kezembe vettem.

- Nincs jogsim. Elkezdtem, de nem volt pénzem befejezni. - kezdtem bele. Angus összefonta a karjait.

- Majd én vezetek, visszamegyek értetek.

- Felejtsd el, nem lesz baj. - mondta Harry és elakadt a lélegzetem, mikor megpillantottam őt. Egy sötét farmer volt rajta, és egy V nyakú, fekete hosszú ujjú felső. Eltakarta a csuklóit. De nem is az... Az összkép. A gyengém volt a fekete férfiakon, nyáron főleg a trikó. Annyira szexi volt, hogy inkább lesütöttem a szemeimet. - én vezetek.