Felejtésnek Indult.<Befejezett✅️>

9.rész

Scott:

-Avery minden oké?
-Szerinted?NEM!Semmi sem oké..három órán keresztül rá vagyok kényszerítve,hogy veled legyek.Fel tudod fogni?!-nyomogatja két ujjal a halántékját.
Ennyire rossz,vagy ennyire jó társaság lennék?
-Nyugi már,múltkor három óránál többet voltunk együtt,és meglehetősen élvezted.-ejtek el egy félmosolyt.
-Mert részeg voltam.Azért.-kel ki magából teljesen,és futólépésben kezd a kijárat felé menni.

-Cica..hogy készülsz hazamenni?
-Gyalog köcsög.
-Tényleg..pár kilométer az semmi.
-Ugye?
-Esőben is?-nyitom ki előtte az ajtót,és a karom alatt kipillant.
-Szemétláda.
Nem is kellett nekem többet mondani,levettem a pulóverem,aztán a feje fölé tartottam.
-Látod a kocsim?-hajolok a füléhez.
Bólogatva elindul a fekete szépségem felé.
Nem vette észre a pulcsimat.

-Avery várj.-kocogok megint utána.
Én olyat még nem tapasztaltam,hogy többször futok egy nő után.Ezt már képtelen vagyok felfogni,hogy mi történik velem.
Megtorpan,majd felém fordul.
-Ha sietsz,nem tudom feléd tartani.-emelek feje fölé az "esernyőt".

Vizes hajából csöpög az eső,ruhája pedig el van ázva.
A szeme alatti pandakarikáról ne is beszéljünk.
Lefolyt róla az a kevés smink is.
Nem értem,hogy miért ken magára ilyeneket,amikor nélküle is csodaszép.
Mikor is lettem ilyen nyálas?

-Köszönöm.-suttogja pironkodva.
Az autómig kocogva tesszük meg a távolságot,mert rájöttem,hogyha mind a kettőnknek ugyan olyan a sebessége,akkor tudom tartani a tempóját.Géniusz vagyok..Nem?
-Szállj be Miss Amerika.-nyitom ki az anyósülés ajtaját.
Sietve bepattan a kocsimba,azután magára csukja,elválasztva a belteret az esőtől.
Átkocogok a másik oldalra,és a volán mögé ülök.

-Te nagyon eláztál.-pillant rám aggódóan.
-És?Az a lényeg,hogy te nem annyira.-nyúlok a fűtésnek a kapcsolójához,amit megnyomok.-Csak azért,hogy ne fázz meg.
-Köszönöm.-hajtja le a fejét,majd próbálja rendbeszedni magát.

-Hé..ne szégyelld az arcod.-törlöm le az elfolyt szemfestékét.-Így is csodás vagy.
Lassan felnéz a szemembe,és amilyen csillogást látok az övében,azt semmiért nem cserélném el.
Megtörve a pillanatot benyomom az indító gombot,aztán óvatosan kitolatva elindulok Avery háza felé.

...

-Nem fázol?-Állok meg előttük.Tudom jókor kérdezem,de a szándék a fontos.
-Nem,és köszönöm,hogy elhoztál.-Hajol lassan felém,majd egy puszit nyom a homlokomra.Kilép az autóból,de vár még egy kicsit,mielőtt becsapná az ajtót.
Ez az én drogom.
-Ezért a fizetségért máskor is cica.-kacsintok rá,majd elindulok.

Kikormányzok az utcából,és a piroson áthajtva padlógázra váltok.
Még az előnyömre is válhat ez a napi három óra találkozás.
Az igazgatónő öntudatlanul tett nekem szívességet.
A műszerfalon lévő rezgő telefonomra pillantok,amin apa neve szerepel.

-Igen?-szólok bele a készülékbe.Egy gombnyomással kihangosítom a kocsi hangszórójára,így rendesen tudok az útra koncentrálni.
-Scott gyere haza.Most.Anyáddal rossz hírünk van.
Ó jaj.
-Sietek.
Apa meg sem várva a válaszomat lerakta a telefont.

Csak egy dologra tippelek,hogy mi lehet a probléma.Az pedig a Weil család múltjához köthető.

●○-<♡>-○●

Többszörös szabálytalanságot elkövetve,de hazaérek.
Leparkolok az otthonunk elé,majd valaki beviszi a kocsimat a garázsba.
Kiszállok a verdámból,majd kocogva az ajtóhoz megyek.Lenyomom az aranyra festett kilincset,és benyitok az előtérbe.