Felejtésnek Indult.<Befejezett✅️>

38.rész

Avery:

Újra és újra lejátszódik előttem a kép,amiben ő felettem áll,és pszichopatákat megszégyenítő módon mosolyog.
Túléltem,vagy a pokolban vagyok,ahol az idők végezetéig kell bámulom anyám arcát?
Nem tudom hanyadjára élem át a pillanatot,de mindig ugyan olyan reakciót vált ki belőlem,mint legelőször.
Fájdalmat,félelmet és csalódást.

Érzem ahogy egy izzadtságcsepp folyik le a halántékomon,de közben fázok.
Gyöngyözik a hátam minden emlék hatására.
Szerencsére már nem szédülök,csak a végtagjaim zsibbadnak.
Hirtelen olyan érzésem lesz,mintha több száz kiló nyomná bele a fejem a párnába,utána pedig egy éles hasítás követi,közvetlen a homlokomba.
Minden izmom megfeszül,aztán elernyed.

Abbamarad a szorongásom,egyetemben az újra és újra játszott képkockákkal is.
Összehúzom a szemöldököm,aztán oldalra fordítom a fejem.Már beált a nyakam.Mindenem.
Résnyire kinyitom az ajkaim,aztán veszek egy mély levegőt.
-Azta kurva.-csodálkozok el azon,hogy ennyire kiszáradt a torkom,meg úgy az egész szám.

Elsőnek összeszorítom a szemhéjam,utána kinyitom a pilláimat.Nem látok semmit,csak néhány pontot.Kellett pár másodperc a szememnek,hogy elkezdje befogadni a külvilág fényeit.
Rekedten erőszakolok ki magamból egy "Hahó"-t,ami egy hó-nak halaltszódó nyöszörgés lehetett.

-Avery?-suttog Katie.Az ő egyedi hangját bármikor felismerném.Csak úgy mint az ikre mély baritonját.
Hallásból megállapítom,hogy egy könyvet csukott be,mert jellegzetes papírhang töltötte be a szobát.
Plusz az én zihálásom,de az mellékes.

-Ühüm.-bólogatok erőtlenül.
-Úristen.-kocog mellém a szoba végéről,de csak a közeledő lépteinek a ritmusra való dobogását veszem észre.
-Szóljak a többieknek?-pislog nagyokat a hatalmas szemeivel.
Megrázom a fejem,aztán azt válaszolom neki,hogy "még szeretnék egy kicsit egyedül lenni".

-Hozok neked vizet.-kuncog a robotias beszédem miatt.
Kirohan a fürdőszobába,ahol a csapnak a nyitódása hallatszik.Megtölt egy poharat,aztán egyensúlyozva jön vissza hozzám.
-Ööö..Ezt hogy csináljuk?-dönti meg enyhén a poharat.
-Várj,felülök.-szívom be élesen a levegőt.
Alsó ajkamra ráharapva koncentrálok.
Megmozdítom a mutató ujjam,viszont ennyivel nem elégszem meg,mert ez édes kevés.

-Nem akarlak siettetni,eszem ágában sincs,csak nemsokára jön a váltás.
-Jó,inkább itass meg.-fejezem be az erőlködést,és hagyom,hogy a számhoz tegye a poharat.Aprókat nyelve küzdöm le a szúró érzést,ami abból ered,hogy egy sivatag van a számban.
-Elég?-kérdezgeti folyamatosan.Változtat az állásán,és amikor jelzem neki,hogy kész vagyok,elveszi a poharat.

-Hú..khmm..köszönöm.-engedem vissza a fejem a puha párnába.
-Nincs mit.Figyelj..hallottam mi történt.Jól vagy?
Elgondolkodva figyelem a kézfejembe rakott infúziót,felidézve az összes jó pillanatunk.
Könnybe lábad a szemem tudván,hogy minden kamu volt és megjátszotta.
Bízol valakibe,aki tizennyolc évig nevelt,gondoskodott rólad,aztán egy tűvel hátbatámad.

Idegesnek kéne lennem,dühösnek,de csak a csalódottság üressége tombol bennem,ami egyre nagyobb teret emészt fel a testemben.
Nem tudok rá úgy gondolni,mint valamelyik szerettemre.Anyaként és emberileg is elbukott.De a levét én ittam meg a hibáinak.Ő ebből nem érez semmit,hiszen ő okozta.Idegen lett számomra pár rossz döntése miatt.

-Avery..nem a te hibád.Ő akarta így.
-Tudom..csak nem vagyok képes felfogni ép ésszel.
-Ha ez megnyugtat én sem tudnám.Szemét picsa volt,már bocsánat.
-Semmi baj..ő számomra meghalt.Azt hittem ha találkozunk elmeséli,hogy mit miért tett,aminek a vége a mi javunkat fogja  szolgálni.De nem így történt.
Ez csak neki volt jó.-hunyom be a szemem fájdalmasan,aztán az órájára pillantgató Katiere nézek.