Felejtésnek Indult.<Befejezett✅️>

62.rész

Scott:

-Scott!Hallod?Hova mész?Azt írta a vers,hogy a csarnokban lesz!-ránt vissza Katie a csuklómnál fogva.
Éppen olyan ideges mint én,csak ő fejjel a falnak menne,ha azt írná a levél.
És éppen arra készült.
-Nem Katie!Ivett írta azt,hogy a tornacsarnokban lesz,sose vegyük készpénznek amit az a rohadt kurva mond!-fordulok a húgom felé.

Lehet hogy túl indulatosan közöltem vele az álláspontom,viszont máshogy nem értené meg.Ismerem őt.-Az igazgatóiba megyünk.Oda hívták tanítás előtt.
-Lehet elvitték onnan.
-Kizárt dolog.
-Miért?-száll be a vitába Zac.
-Ezt mondják az ösztöneim,amiknek általában igazuk van.-csettintek a nyelvemmel,egyik lábamról a másikra állva.

Mélyről törő sóhaj szalad ki a számon,ami egy picit könnyít rajtam.
Összehúzódik a testem,következő pillanatban  beszalad a vékony pulcsim alá a hideg.Libabőrös lesz a kezem,talán még a nyakam is.
-Persze,egyből hallgassunk a hatodik érzékedre!-hadonászik a kezével össze vissza.
-Katie ne pánikolj!Most nem a hisztidre van szükségem.

-Miért Scott?Te nem pánikolsz?A BARÁTNŐD VESZÉLYBEN VAN ÉS MI ITT TOPORGUNK!-pofoz fel a semmiből,majd megragadja a felsőm nyakát,közelebb húzva magához.
-Térj már észhez!-suttogja feszülten.-Avery a tét és szerintem Ivették nem őt akarják.Úgyhogy hozz súlyokat a szertárból amit támadásnak használhatsz.
Alkalmazd azt a hülye agyad.-ránt rajtam egyet oda és vissza,amitől kitisztul a fejem.

Nem is tudom,hogy a francba gondoltam,hogy beszambázok egy fegyveres emberekkel teli irodába?
-Zac,hozz súlyokat,az iroda előtt leszünk!Annyit amennyit tudsz.-utasítom embertelenül.
Valahogy ilyen helyzetben nem tudok barátként tekinteni senkire,és csak a cél lebeg a szemem előtt.

-Máris!-szalad el a legközelebbi tároló helyiség irányába.Ha jól látom pont az,amelyik az irodával szemben helyezkedik el.Kiváló választás.
-Futás az igazgatói felé.
-Remélem megölték a dirit.
Erre inkább nem válaszolok,egy azért mert nem erre koncentráltam,másodszor pedig nem akartam még jobban rosszindulatúnak tűnni.

Felugrok a harmadik lépcsőfokra,majd átlépem a maradék kettőt.
Ilyen magasan van a talajtól számítva a gimnázium.
Nyújtózkodva lenyomom a kilincset,és szinte kitépem a keretből az ajtót.Nem várom meg Katiet,leszarom azt is,hogy mennyi sarat hozott be a cipőm,azt meg végképp telibe fosom,hány takarítót vagy lyukasórás diákot lökök félre.
Útban voltak,ez van.

Álmaimban sem gondoltam volna,hogy tizenhárom másodperc alatt át lehet szelni egy egész iskolát.De éppen ezt tettem.
Néhány méterrel az iroda előtt lassítani kezdek,nehogy nekivágódjak az ajtó előtt álló kabáttartónak.

Kezemmel egyensúlyozva hozom magam egyenesbe.
Miután biztosra tudok két lábon állni,és nem visz a lendület,ledobálom a ruhákat a fogasról,aztán megragadom az üreges alumínium tartó közepét,amit kardnak tudok használni.
Kisebb csörgést,plusz egy nyögést hallok két irányból.
Katie a térdén támaszkodva liheg,Zac meg most nyitja ki a fából készült kétszárnyú ajtót.

-Ennyi elég?-fújtat remegve.Kidudorodik egy vastagabb ér a homlokán,annyira erőlködik.
-Tedd le azokat,mielőtt sztrókot nem kapsz!
-Jó.
-Te kipakoltad az egész sufnit?-húzom fel a szemöldököm értetlenül.
-Aha.-fújtat leguggolva a földre.Vöröslő fejjel leereszti a karját,emiatt pedig kigurulnak a különböző nagyságú nehezékek az olcsó járólapra.
Remélem nem hallották meg.

-Vegyetek hármat és álljatok készen.Bemegyünk.
-Neked kell?
-Adj egyet Zac.-nyújtom felé a tenyerem,amibe bele helyez egy nyolc kilós kettlebellt.
Néhány millimétert visszaesik a kezem,mert könnyebbnek gondoltam azt a golyót,de elég hamar korrigáltam.Bólintva magam mellé engedem,aztán biccentek a kistesómnak,hogy nyithatja az ajtót.

Kihúzza magát,utána összeszorított ajkakkal,félig hunyorítva a keze köré kulcsolja a kilincset.
Néhány röpke pillanatot hezitál,mielőtt lenyomná azt a bűvös szart.
-Gyerünk,Gyerünk,Gyerünk.-suttogja hadarva,és kitárja a nyílászárót.
Élesen beszívom az orromon a levegőt,aztán a fal mellől a tűzvonalba vetem magam.
Csakhogy nincs a helyiségben egy kósza lélek sem.

-Scott?-kopogtatja meg a vállam Zac oldalról.
-Senki nincs bent.Bazdmeg Katie igazad volt.
-Jól megnéztél mindent?
-Katie..öt négyzetmétert simán belátok majdnem százkilencven centi magasan.
-Tanulmányozd a környezeted Scott..nem hagyhatjuk csak annyiban.
Ne add fel légyszíves..
-Már biztos megölték.-vezetem le a tekintetem a padlóra.

Újra megtörténik.
Újra érzem a múltat ahogy kegyetlenül belém vájja a karmait,gyógyíthatatlan sebet okozva.
De a fura csak az,hogy nem a Sarahval töltött idő pörög le a szemem előtt,hanem Avery arcával díszített napok.
Miért akkora bűn ha szeretek valakit?
Mi az istenért kell azonnal elvenni?

-Annyira jó volt veled..egy kis időre is,de visszakaptalak.-csúsztatja a kezét a vállamra,aztán elém áll.-Megint láttam a mosolyod,és a csillogást a szemedben.
Újra megtudtál enni egy egész csirkét,és újra láttalak aggódni bármi miatt.
Újra aludtál,és újra viccelődtél.
Annyira hiányoztál Scott.-gördülnek le kósza könnycseppek az arcáról,amit azelőtt letörlök,hogy leesne.

-Ezzel annyit akarok mondani neked,hogy addig keresd amíg bele nem szakadsz.Én és Zac melletted leszünk.-pillant oldalra a megerősítés kedvéért.Ha tippelnem kéne,a haverom most szolidan bólintott.
-Így igaz tesó.-veregeti meg a hátam.
-Ez nagyon cuki motivációs beszéd volt,de ettől függetlenül nem fogjuk megtalálni.

-Ne légy már ennyire negatív te böhöm óvodás.Szedd össze magad,mert ha nekem kell,azt nem teszed zsebre!-csap rá a mellkasomra,aminek csak a hangja volt nagy.Fájdalmasan behunyom a szemem,nem törődve semmivel és senkivel.

Katie elhallgat,Zac nem járatja a lábát,így néma csönd keletkezik a folyosón és az irodában.
Fülsüketítő az efféle némaság,amikor mindenkinek van valami mondanivalója,de inkább magában tartja.
Látjuk egymás gondolatait,csak homályosan.Annyi mindent lehetne most tenni..veszekedni,okoskodni,vagy egyszerűen elmenni innen a búsfaszba és vissza sem nézni.Ez lenne most a legjobban ideális.

Forr a vérem,mert kínok között akarok véget vetni annak az embernek az életének,aki egy újjal is hozzáért Averyhez,ám egyszerre van földbe gyökerezve a lábam.Megint egy sakk matt helyzet.És én állok vesztésre.
Észnél kell legyek,és nem irányíthatnak az érzéseim.Minden döntésemnek súlya van,ebben az esetben többszörösen.
Ha elmegyek,fenn áll a lehetőség,hogy itt van,de ha itt maradok,akkor az ellenkező eset lép színpadra.

A hatodik érzékem,vagy az ösztönöm különös okból kifolyólag nem enged innen elmenni.
-Itt kell lennie..érzem.-acélozom meg magam,és belépek a börtöncella méretű igazgatói rezidenciába.

Teljesen átszellemülök,és próbálok külső szemlélőként végignézni minden apró részleten.
Csakhogy nem minden a részleteken múlik,mert a kirakós utolsó darabja lehet egy ajtó méretű is.

Köszönöm szépen,hogy elolvastad,nemsokára jön a kövi rész.
Pusziii<3