Felejtésnek Indult.<Befejezett✅️>

42.rész

Avery:

-Scott az még mindíg datolyaszilva..-állok fel a székből,amit megemelve betolok.Miből van ez a szék?Alig bírtam megbozdítani.
-Ne erőlködj,mert a végén befosol.-szeli ketté a "mangót" visszatartott rörögéssel.
Egész testével meg van feszülve,még a levegőt is bent tartja,az édesapjával egyetemben.

-Nath moderáld már magad,és te is Scott,hogy lehettek akkora bunkók,mint egy hegyomlás??-szidja Emily a hím egyedeket a lakásban.

-Én melletted vagyok Avery.-Ahogy én is.-szólal fel Katie a lépcsőn lejövet.
-Ketten maradtunk fiam.-komolyodnak meg a vonásai,így csak a homlokán lévő mikroszkopikus ráncok látszódnak a büszke férj fején.
Mindazonáltal mind a kettőjük szemében játékosság csillan.
Sunyin egymásra néznek,mire Katie azonnal futni kezd.
Ő már előre tudta mi lesz,illetve Emily is,csak ő későn kapcsolt.

A két hatalmasra megnőtt jeti jobb kezükkel rácsapnak az asztalra,utána onnan ellökve magukat,szempillantás alatt a combunk alá nyúlnak,majd durván két méter magasan leszünk Emilyvel.
Fogalmam sincs,mégis hogy a francba csinálták,ilyen gyorsan és precízen,de akárhogy rázkódok Scott vállán,olyan mintha odaszegeztek volna,ami előtt jól bekentek pillanatragasztóval.
Stabilabban tart,mint egy biztonságiöv.

-Scott ne merd!!Lábadozó beteg vagyok!-sikítok a távolodó asztalt nézve.
A nappaliba megyünk.
-Különben?
-Majd meglátod.-válaszolok frappánsan.
-Az nekem nem elég.-dob rajtam egy kicsit,mielőtt valami karate mozdulattal le vág a kanapéra.

Hatalmasat sikítok,de csak a nem kívánt forgás miatt,amit a levegőben tettem meg.
Nem estem nagyot,hiszen vigyázott rám.
Valószínűleg végig fogott,csak én éreztem úgy,hogy repülök.
-Ezt még megbánod,azt garantálom!-emelem fel a mutatóujjam,a nyomatékosítás kedvéért.
Ő is felemeli a mutató ujját,de mellé teszi a középsőt is,majd így mozdít rajta egyet felfelé.

-Te barom állat.-forgatom a szemem égő vörös fejjel.
-Említettem már,hogy aranyos vagy amikor elpirulsz?-kérdez rá arra amit már nem egyszer mondott.Erre nincs jó válasz.
-Utállak.
-Szerintem nem.-csúsztatja kezét a derekemra,majd benyúl a póló alá.

-Csikis vagy?-szorítja meg azt a pontomat,ahol kérdés nélkül felsikítok a röhögéstől.
-NEMÁÁR!-nevetek vergődve.
Oldalra nézek,de Emily sincsen jobb állapotban,talán egy kicsit.
-SEGÍTSÉÉÉG!!-sikít fel ő is velem egyszerre.
-Segítsek cukorbaba?
-Nem teheee.-kacag felszabadultan.

-Avery,megígéred,hogy ma csak is kizárólag mellettem leszel?-fordítja magafelé a fejem Scott.Szabad kezét lecsúsztatja az államról,amire az előbb siklott fel.
-Nem.-folytom el a vigyorom mindent beleadva.
De nem megy annyira jól,mivel rögtön át lát rajtam.

-Tuti?-mélyeezi bele az ujját a bordáim közé,amitől megugrok.
-Nehm.
-Akkor?Döntsd már el.-szalad ki belőle egy nevetés szerűség.Mitagadás,ő jobban játsza a szerepét.
-Ha azt mondom igen,abbahagyod?
Bólintással válaszol,mire én is beleegyezek.
Scott leszáll rólam,ahogy Nathaniel is szabadon ereszti Emilyt.
Nyom egy utolsó puszit az orromra,utána teljesen felállva a kezét nyújtja.
Belékapaszkodok,aztán hagyom hogy felrántson.
Úgy teszek mintha leporolnám magam,zárójelben megjegyzem,hogy ösztönösen.

-KATIE LEJÖHETSZ,INDULUNK SULI!-kurjant "szolidan" a húgának.
-MEGYEK!-felel ugyan olyan disztingváltan.
Olyan ez a család,mintha olaszok lennének.
Hallom ahogy egyesével szedve a lépcsőfokokat trappol le,az iskolatáskával a hátán.
-Mehetünk?Indul az előszoba felé,ahol ledobja a táskáját a földre,majd leül mellé.
Valamit nagyon keresve nyúl bele a szekrénybe,ami valószínűleg egy cipő.