Felejtésnek Indult.<Befejezett✅️>

39.rész

Scott:

-Jó éjt Ave.-simítok ki egy tincset az arcából,aztán a füle mögé tűröm.-Olyan gyönyörű vagy.
Sima homlokán nincsenek jelen az aggódás ráncai,és a szemöldöke sincsen felvonva.
Megsimítom a nyakát,aztán mégegyszer elgondolkozok azon,hogy itt-e maradjak vele éjszakára.

-Hé,itt biztonságban vagyok.-érinti meg a vállam váratlanul.
Azt hittem már alszik.
-Aggódok érted Avery,nem szeretném,hogy bármi vagy bárki bántson.
-Nem fog,hiszen nálatok semmi nem érhet.-mosolyog bíztatóan,annyira,hogy elhiszem neki.Tudom,hogy apró esély nincs arra,hogy ide bejöjjön bárki,de attól sokkal jobban szeretném ha magam mellett tudhatnám.Csak úgy tudok rá maximálisan vigyázni.

-Mostmár megyek én is aludni.Szólj ha van valami.-köszönök el,kétségek közt vívódva.
Még utoljára kinézek az ablakon,de csak a félhold körül fénylő csillagokat,és a fenyőerdő sziluettjét látom.
Bólintva ellépek,majd egy utolsó utáni pillantást vetek a szobára.
Nem tudom miért lettem ilyen paranoiás.

-Menj már.-kuncog a párnájába hajtott fejjel,ami eltorzítja a hangját.
-Megleszel?
-Igen.-válaszol unottan.

Biccentek egyet,aztán lassú sétával kimegyek az ajtón,amit behúzok magam mögött.
Bemegyek a három lépésre lévő szobámba,egyszer sem visszanézve.
Kulcsra zárom,és az ágyamig botorkálva,egy emberes nyögéssel beledőlök.
Néhány másodpercig keresztbe feküdve lassítom a légzésem,amit a "hatalmas" becsapódás okozott.

Hosszan beszívom a levegőt az orromon,ebből merítve energiát arra,hogy átforduljak a párnák felé.
Gilisztákat megszégyenítően kúszok még párat,aztán leteszem a fejem,a memóriahabos szivacsra.
Kábé mellkasig betakarózok,de néhány perc múlva lelököm magamról,mert úgy éreztem,hogy meggyúlladok.
Nagyjából tizenöt másodperc múlva visszarántom magamra a félrehányt anyagot,mivel a Mount Everest-re készültem felmászni.

Új ötletből merítve leveszem az alvós pólómat,ami egy egyszerű fehér rövidujjú.
Így csak a mackónadrágomban vagyok.
Eldobom a szobám valamelyik pontjába a felsőmet,ami a jellegzetes hangjával landol a tévémen.
Oldalra hajtom a fejem,egész végig Averyn agyalva.

Hirtelen felindulásból kiugrok a fekhelyemről,és kicsit imbolyogva a gyors felállástól,hosszú léptekkel az ajtómhoz indulok.Elfordítva a zárat rálépek a folyosó hideg padlójára.
Lábujjhegyen,óvatosan benyitok Averyhez,aki a hátára fordulva békésen pihen.
Megnyugodva hátrálok,és az ajtó kattanása biztosít arról,hogy be van csukva.

Egyáltalán nem vagyok fáradt,nem hogy még álmos.A szobám helyett,a közlekedő végére megyek,ahonnan a könyvtárnak a kilincsét nyomom le.
Szomorú mosollyal felnézek az üvegből készült plafonra,aminek a másik oldalán néhány falevél kapott szállást.
Halkan süvít a szél,éppen behallatszik.

A könyvespolcok között szlalomozva hozzáérintem az egyik mű gerincéhez az ujjam,és utána kimegyek a végtelennek tűnő labirintusból.
Szürke nadrágomba törlöm a poros mutatóujjam,megérkezve a célomhoz.
Lenyomom a legmélyebb hangot,és a zongora mellett sétálva végighúzom az ujjam.
Folyamatosan nő a magasság,majd hirtelen abbamarad.

Kihúzom a széket,majd leülök rá.
Mély levegőt véve behunyom a szemem,ráhelyezve nyolc ujjam a billentyűkre.
Vakon elkezdek rajta játszani,kiadva magamból cikázó gondolataimat.
A zene tükrözi az érzéseim.
Néhol kirobbanó és dühös,máskor halk.
Mindkét kezemet felemelem,ezzel megszakítom a melódiát.

Lassan kinyitom a szemem,és sandán bámulok magam elé.
Enyhén lihegek,és a tenyerem is begörcsölt.Régen játszottam már.
Megtámaszkodok a két térdemen,és lehomlokolom a zongorát,ami hamisabbnál hamisabb ricsajt kelt.

-Hűha,ez aztán művészi befejezés volt.-hasítja ketté a csendet Avery talpsolása.
Odakapom a fejem a lány irányába,aki keresztbe tett lábakkal ült az egyszemélyes kagylófotelben.Ujjaival a karfán dobol,miközben engem szugerál.

Nem válaszolok neki,hanem visszafordulok a hangszerhez.
Hallom amíg feláll a helyéről,és azt is,hogy mögém lép.

Kirázott a hideg,ahogy hideg ujjaival megsimítja a vállamat,egészen le a lapockámig.Apró végtagjai újra elindulnak rajtam,de most felfelé halad a nyakamon,úgy átölelve engem.
-Miért nem alszol?-búgja a fülembe.
Megcsap édeskés tusfürdőjének illata,amellyel szinte manimpulál.

-Nem tudtam.-válaszolok szűkszavúan.
-Baj van?-támasztja meg az állát a kezén.
-Nincs.
-Naa.-ejti ki úgy,mint aki egyáltalán nem hisz nekem.
-Tényleg semmi,csak baromira nem szeretném,hogy bajod essen.-szabadítom ki az egyik kezét,utána összekulcsolom.
Hatalmasat sóhajt,és felegyenesedve ellép tőlem.-Pihenj le.-zárja rövidre a kommunikációnkat.
Utána kapok a lánynak,illetve az ölembe húzom.

Kedvesen mosolyogva néz a szemembe,amíg velem szemben elhelyezkedik.
Ráfogok a feszes combjára,majd közelebb húzom magamhoz.

-Annyira jó,hogy itt vagy.-karolom át a derekánál,fejemet a mellkasára hajtva.
Egyenletesen dobog a szíve,nemsokára pedig ő is kapcsol.Viszonozza a tettemet.
Erősen szorítom törékeny testét,miközben ő egyre jobban ellazul.

-Hé te hős lovag.-szólít meg viccelődve.
-Hmm?
-Szeretnél nekem mutatni valamit a zongorán?
-Persze.-felelek rekedten.
Nehezen,de elszakítom magamtól,és a lánnyal az ölembe újra a billentyűket kezdem ostromolni.
Egyik hang a másik után,amíg már csak erre nem koncentrálok.Avery néha-néha vesz egy nagyobb levegőt,de ezen kívül semmi reakciót nem mutat.
Az utolsókat ütöm le,egyre lassabban,egyre kevesebbet játszva.
Végleg abbahagyom a zenélést,aztán Avery combján pihentetem a kezem.

-Ez..ez gyönyörű volt.-emeli fel fejét a vállamról,és komoly szemeivel vizsgálja az arcom.-Ez melyik dal?
-Ez nem egy dal..én találtam ki..tögtönöztem.-nyögöm ki kelletlenül.Nem szoktam kérkedni a művészi lelkemmel.
-Rögtönöztél??Komolyan?-leheli csodálkozva.
-Tudom nem valami nagy cucc,csak szeretek zenélni..mert valahogy megnyugtat,és ki tudom adni az érzéseim.-veszem fel vele a farkasszemet.

Zöldjei méregként világítanak a Hold fényében,ami a lelkemért esküszik.
-Viccelsz?Ez hihetetlen!Scott..basszus egy rohadt nagy tehetség vagy.
-Tudom.-veszem fel az egoista álarcot,mert úgy éreztem,hogy túl sokat látott belőlem..amögött a fal mögött lévő kisfiút,aki nem ilyen életet akart,hanem egy normálisat,ahol nincsenek kiképzések,és elsővérig zajló küzdelmek.

-Komolyan mondom.Sokkal több vagy,amit mutatsz magadból.Nem csak egy felszínes hülyegyerek vagy,aki csak másoknak szólogat be.Te is ember vagy..egy szerethető ember.Csak te ezt nem akarod elhinni.
-Nem tudom elképzelni,hogy lehet valaki jó,ha közben másokat gyilkol hidegvérrel?!-túrok bele a hajamba idegesen.

-Pont úgy,ahogy te csinálod.Ezzel.-bök rá a bal mellkasomra,pont oda,ahol az a rohadt vért pumpáló izmom van.
Melegség járja át a testem ezektől a szavaktól.
Lenézek az ujjára,ami a bőrömbe fúródik.

Elhúzódok tőle,de csak annyira,hogy végig tudjam mérni az egész testét.
Ráfonom a csípőjére a kezem,aztán egy magabiztos mozdulattal magamhoz rántom.
Ajkaink súrolják egymást,miközben elszívjuk a másiktól a levegőt.Átszelem a köztünk lévő utolsó milimétert is.
-Te vagy a legértékesebb akit ismerek.-mondom két csók között.

Köszönöm szépen,hogy elolvastad,nemsokára jön a kövi rész.
Pusziii<3