Felejtésnek Indult.<Befejezett✅️>

48.rész

Scott:

-Csshhh.-emelem a mutató ujjam a szám elé,miközben farkasszemet nézek az utolsó gorillával.
Nagyjából fél órája harcolok megállás nélkül a pincétől kezdve.

A vöröshajú bátty ment az öccse után.
Nem volt idevaló..ebbe a világba.
Miután lelőttem,elvettem a telefonját,hátha be tudunk majd otthon azonosítani rajta valakit az ellenségtől.
A férfi meg sem tudott szólalni mielőtt véget vetettem volna az életének.
Megnéztem mennyire van tele a tár a pisztolyban(amivel fenyegetett),és Istennek hála fullon volt.

Átlépve a vérfoltot,kezembe kapom az almát,amit nemrégen behozott.
Enyhén csípi a penge által megvágott kezemet,de most van annál jobb dolgom is,minthogy a sebeimet nyalogassam.
Átvitt értelemben is.
Lehajolok a csávóhoz,aki nyitott,élettelen tekintettel néz rám.
Letépek a pólójából egy darabot,aztán a fejére teszem,ezzel szimbolizálva a végtisztességét.
Áttúrom a zsebét,amiben megtalálom a lakás,és figyelem..a motorom kulcsát.
Nagyon jó,már csak arra kell törekednem,hogy ne haljak meg.

Mély levegőt veszek,harapok egyet a gyümölcsből,azért,hogy csillapítsam az éhségem.
Nem volt olyan édes ahogy szeretem,de most bármit elém raknának,azt felfalnám.
Apa tanította,hogy ne essünk pánikba szorító helyzetbe,hanem gondoljuk át,mit és hogyan csináljunk.
Nekidőlök a hideg falnak,ezzel megint csökkentem a pulzusom.
Gyors megeszem a zöld csemegét,utána az asztalra lerakom a kínzóeszközök
Mellé,a megcsonkított csutkát.Borzasztóan vér íze volt,de nem volt más harapnivaló.Egyébként elsősegyély dobozt sem találtam.

Kisebb kagylóvágó késeket teszek a zsebembe,aztán pár darab nagyobbat is.
Utoljára körbenézek a biztonságot nyújtó pincében,hátha meglátok valamit,ami kellhet.
Éppenséggel a kabátomat,de nem volt sehol.
Sóhajtva bólintok egyet,aztán megbizonyosodok róla,hogy élesítve van a fegyverem.
Ismét biccentek,és mostmár tényleg kilépek azon a kurva fémajtón.

Valószínűleg nem hallották a lövést(amire csekély az esély),vagy pedig csapdát állítanak.
Az utóbbi valószínűbb.
Halkan,lábujjhegyen lépkedtem fel a földszintre,ahol próbáltam eligazodni,mert egy nappali szerűségben vagyok.
Szétnézek,de sehol semmi életjel.
Megpillantok egy kamerát az egyik sarokban,majd célzok és lövök.
Egy kiikatva.Jöhet a többi.

Az ablak felé fordítom a fejem,tisztázva magamban,hogy magas kerítés veszi körül a házat.Meg sem próbálok azon átmászni.
A kapu felett csomó fa látszik.Tipikus..erdő belsejében elhelyezkedő villa,távol a civilizációtól.
Már lassan kolostor lesz..
A koncentráció miatt mégjobban élesednek az érzékeim.Valaki van mögöttem.
Kiegyenesedek,annak érdekében,hogy jobban figyeljek az ablaküvegen visszatükröződő alakomra.

Jól sejtettem.Azt hiszi profi,de nem..az én vagyok.
-Nehezen tudnak mögém lopózni,szinte lehetetlen.-Nyúltam a zsebemhez,aztán egy kis kést elővéve,villámgyorsan megfordultam,majd a nyakába állítottam.
Levegőért kapkod,illetve hörög néhány másodpercig,aztán izmai ellazulnak ahogy a földre csapódik.
Utolsó erejét összeszedte és felmutatta a középső ujját.

-Hát tesó,ez nem jött össze.-lépem át a sötét vértócsát ami a fehér márványlapot színezi be.
Visszaszellemülten pásztázom a környezetem,minden apró vagy gyanús részletre szegezve a cső végét.
Négy embert iktattam ki így..amatőr hiba miatt.
Egymás mellett álltak nekem háttal,ráadásul emeleten,emiatt végképp nem láthattak,mert takarásban voltam egy oszlop mögött.Nem értem mire számítottak ha a pincébe voltam zárva.

Kocogva átslisszolok a konyhába,ami a lehetőségek kapuja.Találok egy konyhai bárdot,és hümmögve bólintok párat,a kezemben forgatva.
Fel-fel villan a pengén a kívülről beszűrődő fény.
Már indultam volna el a helyiségből,amikor egy apró susogásra leszek figyelmes.A szél nem lehet,tehát valaki van itt.

Lebukok a konyhapult mögé,utána próbálom felmérni eshetőségeket.
Van kés és pisztoly meg egy gecinagy bárd nálam.
Az előző "búvóhelyemen" egy másik ember van,akit valószínűleg ki kell iktassak.
Füleltem,ugrottam,öltem.

Sprintelve kerestem meg az ajtót,ami a kertbe vezet,de nem téptem fel,csak azután,hogy kinéztem a kukucskálón.
Tisztának tűnt a levegő.

A biztonság kedvéért hátra fordulok,és bam..bam..baaaam..telibe belefejelek a kabátomba,ami a nyílászáró melletti fogasra van akasztva.
Villámgyorsan leveszem onnan,alaposan áttapogatva keresem a telefonom,meg persze a nyomkövetőt amit beleraktak.
Valamilyen úton módon megtalálom.
Mind a kettőt.
Természetesen a poloskát is viszem magammal,hogy amikor haza felé megyek,eldobjam az egyik árok szélén.
Ha már elkaptak engem,egy csöppet megszivatom a bandát.

A lehető leghalkabban kinyitottottam,majd azzal a lendülettel vissza is csuktam.
Kapásból három embert pillantottam meg,ahogy távolodtam a bejárattól.
Szellemként lépkedek a macskaköves járdán,a lehető legközelebb kommandózva a hatalmasra nőtt egyedekhez.Ha itt lenne apa,már régen kávéznánk az előtérben.

Durván tíz méterre vannak.Megtörlöm a szivárgó tenyerem,aztán leadok egy hármas sorozatot.
Meg sem várva,hogy szétloccsanjon a fejük,indulok tovább a felfedezőutamra.

Egy pillanat erejéig megállok elgondolkozni azon,ha most ebben a szekundumban fognám és hagynám hogy megöljenek,vajon boldogan halnék meg,vagy szomorúan?
Boldog lennék,mert tudnám,hogy Averyt nem bánthatom többé,és nem okoznék senkinek csalódást.
De a végtelen fájdalom és szomorúság cunamija söpörne rajtam végig.
Nem tudhatom őket biztonságban,nem lehetek Averyvel soha többet,nem érezhetem őt sehogy sem.
Nem hallhatom a nevetését,vagy éppen a sírását.
Túl fontos nekem,hogy csak úgy eldobjam az egészet a gecibe.
Igen ki fogok jutni innen,ha négy darabban akkor is.

Lassacskán az ég kezd rózsaszínes árnyalatot magára ölteni,ezzel jelezve,hogy szorít az időm,ha még fényes nappal akarok innen elmenekülni.
Kabátzsebembe nyúlva előveszem a telefonom,és az apa chatfejét megnyitva,kódolt üzenetet küldök neki,a hollétemről.
Szinte azonnal látja.
Jönnek értem.

Újra megpróbálok elindulni,de valami sokkal másabb.
Kurvára szédülök.
Ránézek a képernyőre,amit vér áztat.Az enyém.
Basszameg..
Teljesen elfelejtettem,hogy megsérültem.
Rohadtul sok vörös folyadékot veszítettem,ez pedig veszélyes.
Magamra nézek,és majdhogynem teljesen piros vagyok.
Lehet keveredik máséval is,de legnagyobb mennyiségben a sajátom.

Megpillantom az utolsó embert.
Van egy olyan érzésem,hogy ő az akivel befejezem a vérfürdőt.
Szemben áll velem,teljesen magabiztosan bámul rám.
El-el homályosul a látásom,ezzel pedig meginog az egyensúlyom.
Nincs időm kezelni a penge által ejtett metszetet,ami végig szeli ketté a tenyerem.

Úgy csinál mint aki elkönyvelte magában a győzelmét.
Felém lépkedve eldobja a fegyverét(?),aztán megáll előttem.
-A nagy Scott Weil,itt görnyed előttem vérbe fagyva.-emelei magasra a fejét,aminek hatására én mégjobban összehúzom magam.
-Rám nézz ha hozzád beszélek.
-Jackson?-húzom fel a szemöldököm.
Vele voltam kiképzésen olyan tizenöt éves koromban.
Már akkor is rivalizáltunk.
De nagyon keményen.

-Én vagyok.-vigyorog mocsadék módon.Sosem bírtam elviselni.Fiatalon is ha egy légtérben hagytak minket,bunyó lett a vége
-Nagyon szép vagy ma is..mint egy marék szar.-nyúlok a zsebembe hirtelen,de már csak a bárd maradt.
Ez is megteszi.
Megfogva a markolatot,teljes erőből beleállítom a mellkasába.
A vér spriccelve hagyja el a testét,én pedig egy győztes vigyorral pöckölök egyet rajta,aminek hatására hátradől.Csak a drámaiasság kedvéért füttyentek egyet mellé.

Megfogja a halálát okozó fegyvert,aztán próbálja kihúzni magából.
-Mondtam,hogy egyszer megöllek.
-A kurva anyád.
-Cssshh..-csitítom el,kegyetlenül mégmélyebbre tolva a túlméretezett kést.

Köszönöm szépen,hogy elolvastad,nemsokára jön a kövi rész.
Pusziii<3