bébiszitter | norenmin [fordítás]

˹ huszonnégy ˼

talán renjun az.

jaemin a nappaliból nézte a kettőt, miközben ők mosogattak. azonban nem is róluk beszélnénk, ha nem játszottak és vihorásztak volna közben össze-vissza. renjun megtöltött egy poharat, majd egy pillanattal később annak tartalma jenon landolt, aki pár másodpercig le is fagyott a sokktól. jaeminben fellobbant a harag tüze, ahogy meglátta jegyesét szerelmesen játszadozni renjunnal, miközben alig egy órája még őt csókolta. de, végülis ő kérte azt a csókot..

"renun, mit csinálsz?" kiáltotta a fiatalabb.

"összehaboztad az arcom, megérdemelted." kuncogta renjun, majd ezután nyomásnak is eredt, nehogy jeno elkapja. jaemin pedig csupán ledermedve figyelte őket.

mi is volt az a szó? féltékenység. "pfft, ugyan. én? féltékeny?"

ebben a pillanatban jeno elkapta renjunt, és szorosan megölelte hátulról. a kínainak csak egy nyikkanásra volt ideje, ugyanis a fiatalabb vizes keze már az arcát simogatta, amibe a hideg érintés ellenére a kínai úgy bújt, mint egy kiscica.

jeno halkan kuncogott a látványra. jaemin nem tudott ellenállni, szíve hatalmasat dobbant az apró kis hangra. hirtelen átfutott az agyán, hogy ő is ott akar lenni jeno karjaiban, és jóban-rosszban kiállni mellette, vigasztalni, amikor valaki megbántja, és összeragasztani a szívét, akárhányszor csak összetörik. gondolataiból az az idilli jelenet riasztotta ki, hogy jeno adott egy apró puszit renjun homlokára.

jaemin erőteljesen belemarkolt a mellkasába, "talán.. ez féltékenység?"

"oooh, de még mennyire, hogy az, drága."

a pink hajú megugrott a hirtelen jött hangra. oldalra kapta a fejét, és meglátta az élő lenny face-t formáló donghyuckot. barackot adott az idősebb fejére a betolakodásért, és rávetette magát a kanapéra egy random könyvvel, amit felkapott a kisasztalról.

"a nyakamat rá, hogy csak az előbb vetted észre , hogy egyáltalán itt vagyok." fullsun drámai műsírással lefordult a fotelből, "túlságosan el voltál foglalva azzal a kettővel."

"nem is igaz." motyogta a pink hajú. túlságosan csend volt, csak donghyuck térdeinek ropogását lehetett hallani, ezért sunyiban felnézett a könyvből, hogy lássa, mit csinálnak azok a jómadarak.

akik már szinte a napi rutinjukként működő tevékenységet űzték, magyarán mondva csókolóztak a konyha közepén. jeno karjai szorosan fonódtak renjun köré, miközben az idősebb a tarkóját cirógatta. már hányadjára látja ezt a jelenetet, de még mindig fáj neki. belegondolt, hogy lehet donghyucknak igaza van. féltékeny. arra, ahogy jeno karjai körbeölelik azt a vékony derekat, ahogyan testük teljesen egybeillik, és hogy milyen jól is néznek ki együtt.

de egy röpke pillanatra bevillant az a kép az agyába, ahol az ő karjai vannak renjun köré gabalyodva, és őt csókolja úgy, mintha nem lenne holnap. ebből a reménytelen álomképből fullsun rángatta ki.

"ugyan, legalább magadnak valld b-"

jaemin visszakapta a tekintetét a könyvre, mintha mise történt volna. "olvasni próbálok, szóval lennél szíves elnyomni magad?"

donghyuck alig tudta visszatartani a mosolyát. a féltékeny jaemin egy teljesen más univerzum, "igen? na, olvass csak fel egy sort hangosan!"

a fiú szemforgatva akart eleget tenni a kérésnek, azonban pár másodpercig bámulnia kellett a könyvet, hogy rájöjjön, mi is történt valójában.