˹ harmincegy ˼

606 49 16
                                    


renjunnak hirtelen kipattantak a szemei. óh, hogy milyen őrültséget is álmodott..

részegen táncolt, énekelt, és ehhez hasonló édes dolgokat művelt hyuckkal az oldalán, akinek szintén lecsúszott pár ital, miközben mark már a falra mászott tőlük, az asztal alatt aludt, ráadásul valami vattacukorhoz is beszélt. komolyan elgondolkodott, hogy vajon mit ehetett előző este, amivel annyira elrontotta a gyomrát, hogy ezt álmodta. 

egy megkönnyebbült mosoly kúszott az ajkaira ahogy körbekémlelte a szobát. ez az egész tényleg csak álom volt, szerencsére. meg amúgy is, az a vattacukor eléggé bizarr volt. mindent tudott renjun érzéseiről, és azt mondta, hogy ő is éppen ugyanúgy szereti jenot. és őt is. lehet inkább meg kellett volna ennie. 


"fura.." sóhajtott a kínai újra. 


fejét lustán oldalra fordította, és szembetalálta magát az égő kislámpával, pedig a nap már javában sütött. lassan odanyúlt, hogy lekapcsolja, és utána a lehető legmesszebbre gurult az ágyban.

a feje eszméletlenül lüktetett. vissza kéne mennie aludni.

de egy pár kéz megakadályozta ebben. szorosan átölelték, és magához húzták a félálomban lévő kínait. mintha egy mellkas lenne. 


renjunnak kipattantak a szemei, és ahogy meglátta a pink hajút maga mellett, a valóság mintha pofán vágta volna. az italok, az idióta éneklésnek sem nevezhető valami donghyuckkal, mark szitkozódása, az asztal alatt alvás, valamint nem utolsó sorban az az átkozott vattacukor mind-mind megtörténtek. úRistEN, a vATTaCUkoR!!! az nem más volt, mint jaemin.. igaz?



a csendesen alvó pink hajú volt az, akivel kitárgyalták mindkettejük szerelmi életét. 


van ennél lejjebb? "talán ez is csak egy álom."


bármelyik pillanatban felébredhet. igen, igen, és jaemin puha haja, ami csiklandozza az arcát azok igazából csak a bolyhos párnái. lassan felemelte a kezét a pink loknik felé, hogy bizonyítsa elméletét, és lassan beletúrt. nos, azok tényleg puhák voltak, de korántsem tűntek egy párnának. 


"reggelt." egy rekedtes hang gyorsította fel a szívverését.

"jó re–" várjunk csak egy pillanatot. a párnák nem is beszélnek..


jaemin tudta, hogy a kínai úgyis el fogja magát lökni tőle, ezért gyorsan a háta mögött összekulcsolta a kezeit, hogy ezzel szorosan magához láncolja. 


"j-jaemin?" harapta be renjun az alsó ajkát, miközben kezei a fiatalabb mellkasán pihentek, és titkon reménykedett abban, hogy ez még mindig csak egy álom. 

"igen, kicsi kanál?" kuncogott jaemin a becenéven. 


renjun normál esetben már elküldte volna őt melegebb éghajlatra emiatt, de mint tudjuk, ez korántsem volt az. ezt jelezte gyorsan dobogó szíve is, amely biztos a hülye becenév miatt volt. vagy talán jaemin édes kis kuncogása lehetett..?


mindegy. "mi történt?"


bébiszitter | norenmin [fordítás]Место, где живут истории. Откройте их для себя