bébiszitter | norenmin [fordítás]

˹ harminckettő ˼

jenot egy rettentő édes látvány fogadta, ahogy belépett az ajtón, ugyanis jaemin a kanapén ücsörgött, ölében renjun fejével. már éppen köszönt volna nekik, amikor azonban a pink hajú a szájára helyezte a mutatóujját, ezzel csendre intve őt. 

szóval nem tehetett mást, csak halkan odasétált a pihengető pároshoz, miközben meglazította a fojtogatóvá vált nyakkendőjét. leguggolt, hogy egy szintben legyen velük, s óvatosan kisimított egy tincset az alvó kínai szeméből.

"milyen volt a munka?" suttogta jaemin egy apró mosollyal az arcán. nem akarta felébreszteni renjunt. 

jeno csak egy hatalmasat sóhajtott, persze szigorúan a legalacsonyabb hangerővel. "ugyanolyan unalmas, mint mindig. de azt hiszem kezdek ráérezni."

jaemin lehunyta a szemeit, ahogy megérezte az idősebb gyengéd cirógatását az arcán, s másodpercekkel később már az ajkait is egy rövid csók erejéig. mosolyogva tűrte, ahogy jeno a füle mögé tűrte az egyre jobban fakuló tincseit. 

"mi lenne, ha bevinnénk az ágyba?" jeno észrevette, hogy jaemin szinte alig él, "majd én felcipelem."

a pink hajú csak fáradtan sóhajtott, "azt megköszönném."

jeno csak egy mosoly kíséretében bólogatott egy aprót, s óvatosan megközelítette az alvó renjunt, nehogy felébressze. jaemin csak felszabadultan nyújtózott egyet, miközben megbűvölve nézte a párost. renjun szorosan ölelte jenot, s lábai a dereka köré voltak fonva. úgy nézett ki, mint egy koala, s a pink hajú nem tudta leírni azt az érzést, amit ez a látvány kiváltott belőle. viszont meg tudná szokni, annyi szent. 

"milyen cuki kis kés." kuncogott, miközben kiropogtatta lábait. mindig elfelejtette a termete miatt, hogy renjun tulajdonképpen nem két kiló. "nem nehéz?" 

"kikérem magamnak, ez az ember nem egy kés. valamint csak gyenge vagy." nevetett jeno incselkedve, de azért szedte a lábait az emeletre. melyik szobába vigye renjunt? 

a fiatalabb mintha megérezte volna a problémáját megszólalt, "az én ágyam túl kicsi.." nyitotta ki az idősebb ajtaját, s beszaladt, hogy gyorsan megvesse az ágyat.

jeno csak hümmögött egyet. úgy látszik neki jaemin szobájában kell aludnia. 

"tisztáztuk, hogy mi van közöttünk." nyögte ki jaemin hirtelen egy apró mosollyal, mire jeno majdnem kiejtette a kezéből az idősebbet.

csak egy bólogatásra futotta, "jó nektek." igaz, hogy ő is elmondta már a kínainak, hogy mit érez, de nem akarta felhozni. meg akarta hagyni ezt a kettejük pillanatának. 

"jeno?" jaemin aggódva nézett jenore. a szája ugyan mosolygott, de a szemei teljesen másról árulkodtak. 

az említett csak odasétált az időközben renjun mellé fészkelődött fiúhoz, és megsimította a haját, "aludj."

a fiatalabb szót fogadott, s végleg befeküdt a hangtalanul alvóhoz. 

jeno összeráncolta a szemöldökét, ahogy észrevette jaemin tekintetét magán. "van valami gond?" 

"igen." azzal renjun másik oldalára mutatott, ahol hatalmas volt a hely, "te miért nem fekszel le?"