2. évad 32. rész

658 36 2
                                    

Mira

A másnapunk kifejezetten élménydús volt, még akkor is ha csak a nyaralonkban maradtunk a nap nagy részében. Reggeli után a kertben és a stégen voltunk, fürdöttünk a Balatonban, igen még én is bele merészkedtem kisebb apró fintor közepette. Próbáltuk kiélezni a magyarorszégi nyár utolsó napjait, na meg azt, hogy a fiúk itt vannak. Aztán ebédkor még mindig kint voltunk, grilleztünk miközben a kedvenc zenéink belengték az udvart a hangszóróból. Melengette a szívem mikor azt láttam milyen jól kijön a húgom is a fiúkkal, szinte egész nap zengett tőlünk a kert a hangos nevetésekkel. Totál kikapcsoltunk mindannyian.

- Van olyan sztori az életedben amiről nem igazán akarnád hogy megtudjam? - kérdeztem Graysont. Épp a ház teraszán üldögéltünk néhány órával később. Azt terveztük később elmegyünk a városba, viszont a kiadós késői ebédünk után kellett mindannyiunknak egy kis pihenés. Mi Graysonnel a teraszon ragadtunk és már hosszú percek óta csendben ültünk egymás mellett. Én olvastam, Grayson pedig a laptopján válaszolt néhány e-mailre. A kérdésemet hallva szemöldökét összeráncolva kapta rám a tekintetét, majd mikor látta, hogy csak kíváncsian figyelem és várom a válaszát maga mellé tette a laptopot és nekem szentelte a teljes figyelmét.

- Mármint?

- Hát valami lánnyal vagy ilyesmi - rántottam meg a vállam.

- Nem nagyon értem honnan jött ez - értetlenkedett tovább.

- Olvastam egy két dolgot Twitteren ahol ilyen megcsalásos dolgok feljöttek - hintettem el. Az egész sztori zavaros volt mikor online láttam. Alapvetően hozzá vagyok már szokva hogy olvasok néhányszor érdekes dolgogat róla vagy akár magamról a feliratkozóitól, viszont ez egy olyan sztori volt amire nem igazán számítottam és amióta letettem a telefonom ezen agyaltam, hogy felhozzam-e.

- Oh, ja hogy az - sóhajtott, miközben a hajába túrt és bizony láttam rajta, hogy belenyúltam kicsit a dologba és egészen zavarba jött, miközben elkapta rólam a tekintetét. - Csak volt egy csaj, Maxék egyik ismerőse volt, onnan ismertem én is. Valahogy random elkezdtünk beszélgetni, jóban lettünk és a vőlegényével is jóban lettem, de aztán egyik dolog a másikat követte, egyre többet panaszkodott a lány nekem a kapcsolatáról és történt közöttünk valami - kezdett bele. A térdemet átölelve, összehúzott szemöldökkel hallgattam a zavaros szavait. Tudtam, hogy kertel és próbálja kicsit lazítani a történetet és hazudnék ha azt mondanám nem dobogott hevesen a szívem miközben vártam hova lyukadunk ki. Igen, ez az a sztori volt amit olvastam, viszont reménykedtem, hogy nem lesz igaz. - Megcsalta velem, aztán szakítottak és elkezdtünk kavarni, de semmi komoly nem volt. Őrült csaj volt hozzám képest, drogozott és piált néha, ami tőlem távol állt így hamar lezártuk. Visszagondolva baromság volt az egész és tényleg rosszul érzem magam ha a vőlegénye helyébe képzelem magam, hülye voltam - ingatta a fejét, majd mikor befejezte a sztorit végre a szemembe nézett. Én csak nagyot sóhajtva túrtam bele a hajamba, miközben elnéztem róla és hogy őszinte legyek kicsit kiutat kerestem.

- Értem - bólintottam, majd felálltam a fotelből. Grayson egyből meglepetten nézett rám fel.

- Most haragszol? - kérdezte.

- Nem, csak kicsit csalódott vagyok - válaszoltam halkan és mielőtt mondott volna bármi mást bementem a teraszról egyenesen a hálóba.

Ahogy lefeküdtem az ágyra hangos sóhaj hagyta el a szám. Egy részben rosszul éreztem magam, mert megint olyan miatt mondhatjuk hogy hisztizek ami a múltban volt. Pontosabban nem megint, eddig egyszer volt hogy ilyesmi feljött és akkor is láthatta, hogy rosszul esett kicsit és ez most sem volt másképp.
Hiszti kifejezés helyett én a pici csalódottságot mondtam volna magamra. Ott volt a fejemben egy kép Graysonről, aki lényegében az a férfi aki mellettem volt. Úgy viselkedett ahogy most, tisztelte a nőket, egy igazi kincs volt. Aztán ezek a történetek csak sorra azt mondják nekem: ismerem én őt egyáltalán? Válaszként azt mondanám igen, egyszerűen eltelt jó pár év és változott, komolyabb lett és a bizalmam egy percig sem törött meg benne. Viszont be kellett látnom, nem mindig volt ilyen. Volt mikor játszott, embereket bántott érzelmileg és nem törődöm volt, kiélvezve a hírnevét. Ez a sztori is csak egy highlight volt ahhoz az énjéhez. Tudom, egy megcsaláshoz két ember kell és a nő volt az, aki komoly kapcsolatban volt, de hiszem, hogy ha valakinek van egy kis normális esze inkább nemet mond erre, főleg ha ennyire eltér az élete a nőétől és lényegében meg sem éri az egész. Itt a vőlegény sérült a legjobban akin áttiportak ők ketten.

Bakancslista | HU 1-2. évadWhere stories live. Discover now