2. évad 16. rész

810 39 4
                                    

Mira

Furcsa volt az egész. Miért éreztem csalódottságot, mikor este beléptem a szobába és egy nagy sóhaj mellett hátra vetettem magam az ágyon mielőtt zuhanyozni készültem volna?! Azt éreztem kezdtem kimerülni, pontosabban nem én hanem az érzelmeim. Az állandó huzavona, hideg - meleg kezd az agyamra menni és néha egyszerűen jó lenne csak úgy agyalás nélkül megölelni, megcsókolni. Mielőtt ismét még jobban kimerítettem volna magam az agyalással, inkább a fürdőbe mentem, hogy egy hosszú zuhannyal tisztítsam az agyam. A mai nap után nem ártott.

Miközben a meleg víz áztatta a bőröm nem tudtam kikapcsolni az agyam, folyamatosan pörgött akármennyire is próbáltam kicsit kikapcsolni.
Zuhany után a vizes hajamat kifésültem, majd lemostam a sminkem. Akár mennyire nem volt ínyemre muszáj voltam megszárítani a hajam, hogy holnap ne legyen egy szöszös szénakazal pedig legszívesebben már csak ágyba bújtam volna.
Még mindig a hajamat ráztam, hiszen hiába szárítottam percekig még mindig vizes volt a töve, mikor kiléptem a fürdőszobából.

- Jézusom, a frászt hoztad rám - kaptam a mellkasomhoz, amint megpillantottam az ágyamon fekvő Graysönt, aki először elmosolyodott azon ahogy megijedtem majd az a mosoly még szélesebb lett mikor végig pillantott rajtam.

Így is rettentően melegem volt hajszárítás közben, nem voltam hajlandó többet viselni fehérneműnél. Egy egyszerű halvány rózsaszín Lounge háromszög bralette volt rajtam, hozzá illő halvány rózsaszín bugyival. Különösebben nem zavart amiért így látott, alapvetően is azt vallom, hogy a strandon bárki többet látna belőlem ennél, viszont Grayson alapvetően is látott már kevesebb ruhában is, így ő ha meztelenül kapna el valahol, akkor is csak izgatottabb lennék és nem rémült. Én az a csaj vagyok, aki simán képes lesz a férje mellett félmeztelenül flangálni a házban egy egyszerű vasárnapon, tudom nem vagyok normális.

- Ne haragudj - mondta végül, miközben a tekintetével figyelte minden mozdulatom.

- Mit szeretnél? - kérdeztem, de rá sem pillantottam, inkább a telefonomra koncentráltam, amit a komódnak támaszkodva feltettem töltőre majd válaszoltam húgom üzenetére. Ugyanakkor a szemem sarkából folyamatosan láttam, ahogy Gray egy percre sem veszi le rólam a szemét.

- Unatkoztam - rántotta meg a vállát, mire összehúzott szemmel rápillantottam.

- Majdnem éjfél van, miért nem alszol? - válaszoltam, ezzel is próbálva leplezni, hogy igazából örültem, hogy itt volt még akkor is ha percekkel ezelőtt rajta stresszeltem zuhanyzás közben. Sajnos még mindig mestere vagyok a túlgondolásnak.

- Miért, nem örülsz hogy itt vagyok? Tegnap este kifejezetten durcás voltál amiatt, hogy NEM voltam itt- húzódott sunyi félmosolyra a szájra, mire én csak összehúzott szemekkel a fejemet ingattam majd még a szememet is megforgattam, hogy mutassam mennyire idegesítő amiért ezt felhozta, főleg így.

- Csak.. agh mindegy, hagyjuk - válaszoltam drámaian mire halkan felnevetett. Ő könnyen a maszk mögé látott, és tudta hogy ezt is próbáltam minél lazábban kezelni és szörnyen ment.

- Így alszol? - kérdezte, miközben végig pillantott rajtam most már jóval komolyabb hangemben. Hát persze, hogy az én testem egyből bizseregni kezdett az intenzív tekintetétől. - Tegnap reggel még több ruha volt rajtad reggel - szúrta oda, visszautalva a férfi pulcsis dologra tegnap reggelről.

- Melegem van és így kényelmesebb - rántottam meg a vállam. Titkon persze ez sem volt igaz, agh csak egyszer látná ahogy otthon egy egyszerű disney mintás hosszabb pólóban alszok, ami minden csak nem szexi. Hát persze, hogy ezen az úton észnél voltam és inkább otthon hagytam azt a disney mintás pizsamát, sőt még magába amerikába sem hoztam. Azt tényleg meghagyom otthonra és csak magamnak, de azért beismerem hogy abban aludni a legkényelmesebb kétségtelenül.

Bakancslista | HU 1-2. évadWhere stories live. Discover now