1.évad 27.rész

1.3K 33 0
                                    


2020. október 31.

Az utóbbi időben nem igazán voltam bulizni, már csak Grayson miatt sem. Mindig mással ütöttem el inkább az időt esténként, vagy épp vele vagy akár Corinnát hívtam át. Viszont mivel Corinna már hetek óta a szülinapjáról beszélt és tudtam mennyire készül rá, biztos voltam benne hogy azt nem hagyom ki. Ugyanakkor tartottam egy kicsit tőle, mivel tudtam, hogy Graysonék is ott lesznek és nagyon nem akartam valamiféle drámát az este végére. Ugyan Graysonnel megbízunk egymásban és tényleg valószínűleg egyiken sem tudjuk elképzelni sem azt, hogy a másik mással van mégis bennünk van a védelmező hajlam. Tudom, hogy Gray szereti kimutatni és kimondani azt, hogy az övé vagyok és ez fordítva is így van.

- Biztos jó lesz az a ruha? - kérdezte Corinna már ezredjére, miközben a sminkjét készítettem az estére.

- Dögös, jól nézel ki benne. Mi kellene még? - kérdeztem, mire csak nagyot sóhajtott.

- Jó csak izgatott vagyok, sosem szerveztem még magamnak ilyen igazi szülinapi bulit.

- Jó lesz, ne aggódj - nyugtattam meg, miközben mosolyogva néztem az arcára. Próbáltam neki valami szép kissé csillogós bulisabb sminket készíteni, mégiscsak ez az este róla szól. Miután felkentem a szájára egy enyhe rózsaszín rúzst, majd egy kis szájfényt, a haját kezdtem el csinálni. Hogy tartósabb legyen a göndörség a tincseket egyelőre feltűztem a feje tetejére. Vicces volt ránk nézni. Én még egy hosszabb pulóverben voltam, semmi sminkkel és vizes, kócos hajjal, míg Corinna mellettem egy menyasszonynak is elment lassan.

- Hú de jó lett, köszönöm - ölelt magához szorosan, mikor a tükörhöz lépett és megnézte magát. - Mi lesz velem nélküled - sóhajtott.

- Hé szülinapod van, ma nem beszélünk ilyesmiről. És amúgy is még van pár hónapom amit kimaxolhatunk, és amúgy is utána sem halok meg. Majd látogatjuk egymást - válaszoltam, amivel tulajdonképpen próbáltam őt és magamat is nyugtatni. Még talán a Corinnával és a barátaimmal való kapcsolattartás lesz a legkönnyebb, viszont akár hányszor arra gondolok, hogy Graysontől mennyire nehéz lesz távol lenni összefacsarodik a szívem kissé.

Végül Corinna lényegében bömböltetni kezdte a zenét a hálószobában és jókedvűen táncolt az ágyon egy pohár epres vodkával a kezében, miközben én nevetve próbáltam a tükör előtt elkészíteni a sminkem és begöndöríteni a hajam. A szemeimet barnás, kissé füstös szemfestékkel emeltem ki, míg a számon erős piros rúzs pompázott. Tudtam, hogy Grayson szereti rajtam a pirosat és igazából én is szerettem magamon, így gondoltam miért ne.

Körülbelül egy órával később már a bejárati ajtóm előtti tükörben pillantottam utoljára magamra, miközben a kedvenc parfümömből fújtam a csuklómra és a nyakamra. Egészen csinosan és nőiesen sikerült felöltöznöm. Egy fehér szűkszabású, magas derekú öltönynadrágot viseltem egy fekete csipkés melltartószerű toppal és egy fehér blézerrel. Talán egyszerre néztem ki szexin, de mégis visszafogottan, igazából annyin múlott az egész mennyire nyílott szét rajtam épp a blézer.
Direkt hamarabb érkeztünk a vendégeknél a helyszínre, amit Corinna kibérelt, hogy még mindent leellenőrizhessünk, hogy rendben lesz az éjszakára.
Alig fél órával később elkezdtek az emberek szépen lassan érkezni. Tudtam, hogy Corinna népszerű csaj volt, de még így is meglepett, ahogy egyre több és több ember lepte el a helyet. Voltak akiket ismertem, voltak akiket csak látásból és olyanok is, akiket még soha életemen nem láttam.
A hangos zene és a fények betöltötték a teret, miközben a neonfények össze vissza játszottak az emberek testén és a padlón, miközben én a alkoholos italommal a kezemben köszöntem a lányoknak, akikkel már korábban találkoztam majd a terem másik oldalához vettem az irányt, ahol végre kiszúrtam az ikreket. A tervem nem ment ilyen egyszerűen. Amikor összetalálkozott a tekintetem Graysonnel, elém állt Hannah, így mivel nem akartam pofátlan lenni széles mosollyal megöleltem és megkérdeztem mi újság. A beszélgetésből végül az lett, hogy a tánctér felé húzott, hogy táncoljak velük egyet. A poharamból kiittam a maradék pár kortyot, majd a pultra tettem és vigyorogva csatlakoztam a lányokhoz egy gyors tánchoz, majd mikor Corinnát kiszúrtam elkaptam a kezét és odahúztam hozzánk. Hangosan nevettem, ahogy Corinna a valószínűleg már jó pár pia miatt egészen nehézkesen találja meg az egyensúlyát, miközben én a zene ritmusára ringattam a csípőm. Közben Graysonék felé pillantva meg sem lepődtem, ahogy csöndben figyelnek, majd elmosolyodnak mikor látják, ahogy megrázom a fejem a komoly bámulásuk miatt.
Pár perccel később már tényleg kínzásnak éreztem, hogy még mindig nem mentem oda hozzájuk, így a tömegből kifurakodva próbáltam feléjük venni az irányt. Nevetnem kellett, mikor most Zane, Corinna egyik haverja kapta el a kezem út közben és húzott az ő társaságuk felé. Na ebből mondjuk tuti dráma lesz - gondoltam magamban, mikor szembetaláltam magam a négy fiúval, köztük Jeffel. Próbáltam minél természetesebben viselkedni, így egyszerűen csak egy rövid öleléssel köszöntem mindannyiuknak, miközben megkérdeztem mi újság. Éreztem, hogy Jeff ölelése valamivel szorosabb és intimebb volt, mint a többieké, de tényleg próbáltam nem ügyet csinálni belőle és kedvesen válaszolni a kérdésére, miszerint hova tűntem mostanság. Igazából a szilveszteri csókunk óta nem találkoztam vele és nem is beszéltünk. Nem is nagyon voltam olyan helyen, ahol lehetőségem lett volna erre és ő sem különösebben foglalkozott azzal szerencsére, hogy keressen.

Bakancslista | HU 1-2. évadWhere stories live. Discover now