Bakancslista | HU 1-2. évad

1. évad, 18. rész

2020. január 1.

Másnap délelőtt miután megreggelizünk újra nagy sóhajjal léptem a szekrényem elé. Nyilván egy ilyen helyzetben minden lányban benne van, hogy na csak azért is jól szeretnék kinézni ha véletlenül összefutnék vele, hogy megmutassam mit veszít. Na hát ebből a mindenáron megmutatom mit veszítből az lett, hogy felvettem egy fekete leggingset egy rövidebb szintén fekete pulóverrel és még egy fekete sapkát is tettem a fejemre, hogy végképp kifejezettem a szívem és a lelkem aktuális színét. Miután kész lettem az egyszerű hétköznapi sminkemmel Corinna már nagyokat sóhajtva toporgott a bejáratban. Eleinte csak úgy volt, hogy átvisz az ikrekhez, viszont szinte amint leparkolt a ház előtt és felajánlottam, hogy tartson velem, nem kellett túl sokat győzködni.

Miután Ethan ajtót nyitott és hatalmas öleléssel köszöntött minket a nappaliba mentünk és beszélgetni kezdtünk. Jó pár hete nem találkoztunk az ünnepek miatt, így volt miről mesélni egymásnak. Konkrétan mind a hármunk a világ különböző pontján töltötte a karácsonyt és talán azért volt olyan különleges így a végén összejönni és beszélgetni. Furcsa, ahogyan a sors képes összesodorni embereket, olyanokat, akik végül olyan nagyon sokat jelentenek neked, pedig álmodban sem gondoltad volna ezt.

- Na és? Milyen volt tegnap a buli? - hozta fel Ethan, mire Corinna vigyorogva nézett rám. - Jut eszembe, ki volt az a csávó a snapeden? - tette hozzá. Nyilván Corinna arcából akkor is eszébe jutott volna, ha nem akarja. Már épp nevetve válaszolni akartam, mikor az egész testem megfeszült, mert a szemem sarkából láttam, ahogy Grayson kijön a szobájából és a konyhába megy.

- Senki különös, ő is ott volt a csapattal - válaszoltam halkan és minél egyszerűbben, mert tudtam, hogy Gray valószínűleg mindent hall a konyhából attól még, hogy nem lát minket. - Ne nézzetek így, komolyan a vezetéknevét sem tudom.

- A nevét nem tudja, de az újévi csókot tőle kapta - mondta nevetve Corinna, mire Ethan arcára hasonló vigyor csúszott és füttyentett egyet.

- Komolyan megcsókoltad?

A levegő a torkomban rekedt, mikor meghallottam Grayson kemény hangját magam mögött egy hangos szekrénycsapódás után. Az ajkamat harapva hajtottam le a fejem egy pillanatra, majd nagy levegőt vettem és felé fordultam.

- Ühüm - bólogattam és úgy tettem, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Corinnáék persze csak lapítottak velem szemben, míg én már csak attól is kivoltam, hogy Grayson egyáltalán hozzám szólt hónapok után, nem még attól, hogy ennyire felhúzta magát a dolgon.

- Gyere a szobámba - mondta ingerülten, miután pár percig némán nézett a szemembe. Éreztem, ahogy a tekintetünk találkozik, a szívem egyre hevesebben kezd kalimpálni a mellkasomban, mégis tartottam magam és nem szakítottam meg a szemkontaktust, még akkor sem, ha a szemei villámokat szórtak.

- Épp beszélgetünk, ha nem vetted volna észre - húztam össze a szemöldököm már csak azért is, mert utáltam, amiért parancsolni próbál nekem.

- Gyere a kibaszott szobámba - ismételte újra, mostanra kicsit hangosabban és ingerültebben. - Légyszíves - tette hozzá, viszont már csak a kissé gúnyos hanglejtésből is tudtam, hogy csak azért mondta, hogy hasson is rám és ne hangozzon annyira parancsnak. A fejemet ingatva vettem egy mély levegőt, majd felálltam és a szobája felé mentem a dühös alakjával a nyomomban, aki amint beléptünk olyan erővel csapta meg az ajtót, hogy attól féltem kiszakad.

- Komolyan nem értem mi a problémád most, Gray - fontam a kezeimet a mellkasom elé. Soha nem láttam még ennyire ingerültnek.

- Nem? Nem érted komolyan? - kérdezte, miközben kilépett oldalra és széttette a kezeit, mintha maga is meglepődött volna, amiért ezt mondtam. - Mi van veled mostanában? Iszol, drogot próbálsz, seggfejekkel smárolsz, komolyan mi még? - mondta, mire szinte éreztem, ahogy az én agyamat is szépen lassan elönti a düh.