2. évad 10. rész

737 39 1
                                    

Mira

Aztán pár nappal később, azután a furcsa csók után Jeffel, illetve találkozó után Graysonnel a lehető legrosszabbkor jött Jeff születésnapja. Tudtam, hogy ebből esélytelen kihúznom magam hiszen rengetegszer hallottam már, ahogy erről beszélnek és a házibulit szervezik. Ugyanakkor az a csók hozzásegített ahhoz, hogy tényleg rájöjjek nem Jeff az akit keresek és egyszerűen nem látok benne semmi többet, mint egy jó havert.

- Kellene azon aggódnom, hogy nincs semmi ajándék amit vihetnék? - kérdeztem Corinnát. Otthon voltunk, miközben én a tükör előtt sminkeltem, ő pedig a kanapén ülve festette épp a körmét. A háttérben halkan szólt a zene, hogy halljuk egymást és kényelmesen tudjunk beszélgetni.

- Ha csak magadat viszed is ajándéknak veszi - mondta halkan nevetve, mire már csak a szememet forgattam. - Oké, tudom hogy harapsz mostanában ha vele cukkollak de..

- Nem harapok, csak mondtam már hogy nem akarok tőle semmit és hiába vesztek te vagy Todd poénra egy két hozzászólást, ő nem veszi annak és nem is akarom már ezt tovább húzni. Ma sincs semmi kedvem menni, de nem akarom megbántani - mondtam egy nagy sóhajtás mellett, miközben az ölembe ejtettem a kezem és félbehagytam a sminkem hogy rá tudjak pillantani.

- Éppen ezért ha nem akarsz tőle semmit, mondd meg neki kerek perec és ne legyél beszari. Alap is mindig nagy a szád, ne most kezd el játszani a megszeppent nyuszit - vágott vissza.

- Nem fogok vele beszélni erről a szülinapján, ma már kihúzom aztán majd beszélek vele a jövőhéten vagy nem tudom.

- Oké, de ha nem teszed én fogok és az hússzor rosszabbul fog neki esni, hogy elé sem vagy képes állni.

- Hát persze - válaszoltam duzzogva, a szememet forgatva és inkább újra arra koncentráltam, hogy eldolgozzam a korrektort a szemem alatt.

Alig egy órával később már egy uberben voltunk úton Jeffék apartmanja felé, ahol a haverjaival lakik. Az öltözékemen is látszott, hogy ma mennyire nem akartam kitűnni. Egy egyszerű vékony pántos, fekete miniruhát viseltem fehér sportcipővel, amiből kikandikált kicsit a szintén fehér zoknim. A hajamat egyszerűen kivasaltam és a sminkem is az egyszerű, mindennapi sminkem volt. Semmi extra. Hogy őszinte legyek azt terveztem megjelenek, aztán amilyen gyorsan csak lehet le is lépek mivel Corinna valószínűleg úgyis maradni fog hogy ott aludjon Toddnál, és én amúgy is egyedül jönnék haza. Így legalább én döntöm el hogy mikor és nem kell rá várnom.

Amint kiszálltunk a kocsiból már az utcára kihallatszott a hangos zene. Már majdnem éjfél volt, nyilván már órák óta ment a buli. Valljuk be késtünk egy kicsit. Az ajtóban Jeff egy hosszú öleléssel köszöntött minket, majd alig egy perc múlva már szintén vele voltunk a konyhában hogy igyunk egy kört a tiszteletére. Közben bennem kicsit nyomasztó érzés volt, egyszeruen azt éreztem nem akarok ott lenni és bárcsak eltűnhetnék.

- Na csak egyet az én kedvemért - erősködött tovább, mikor feldobtam, hogy én egy pohár vízzel is tudnék vele koccintani.

- De csak egyet - válaszoltam végül és inkább figyelmen kívül hagytam, ahogy átkarolta a derekam miközben koccintottam vele és Corinnával.

Aztán az éjszaka még lecsúszott pár emellet, lényegében mindig azért mert valaki unszolt én pedig egyszerűen nem voltam abban a hangulatban, hogy tovább hallgassam őket. Nem tudom miért voltam egész nap ennyire harapós hangulatban, de azt éreztem legszívesebben minden egyes emberre kiabáltam volna aki hozzámszólt. Nahát persze volt egy ember, akire nem kiabáltam volna és kicsit dühített, hogy az az egy ember, mondjuk ki Grayson, nem válaszolt az üzeneteimre egész nap. Oké, talán emiatt voltam olyan harapós és ezért pillantottam a telefonomra minden öt percben. A legutolsó üzenet a lehető leghétköznapibb volt, ahol válaszoltam az ő jó reggelt üzenetére és utána megkérdeztem mi a terve mára. Magamba már ezer meg egyszer túlgondoltam a dolgot, és sorra eszembe jutottak opciók. Le akar rázni, olyan emberrel van akiről nem akarja hogy tudjak, vagy csak szimplán elfoglalt és nincs ideje.. mindenesetre dühített, főleg mert Ethan visszaírt egész nap így aggodalomra nem volt okom, csak arra hogy kicsit dühös legyek rá.

Bakancslista | HU 1-2. évadWhere stories live. Discover now