2. évad 27. rész

896 34 3
                                    

Ezt a részt ez a zene ihlette, így én olvasás közben elindítanám a teljes hangulathoz! :) remélem tetszik! x M



Grayson

Kifejezetten furcsa volt egy ismeretlen országban lenni Ethan nélkül, soha életemben nem hagytam még el az államokat nélküle. Ugyanakkor tudtam, hogy ez az élet rendje és nem lehetünk örökké összenőlve, mégis hiányzott és azért jó lett volna ha itt van. Mira is szinte fél óránként megemlíti a nevét, lényegében olyan már mintha ő is a kapcsolatunk tagja lenne, ilyen az ha az embernek van egy ikertestvére. Bár nem gondoltam, hogy lesz időm ezen agyalni. Mira pár programot elsorolt és tudtam, hogyha csak a lakásán vagyunk is rá koncentrálok annyira, hogy nem agyalok máson, mert ki akarom élvezni, hogy velem van.

Ha valami ami nem gondoltam, hogy ennyire el fogja kapni a figyelmem Mirától, az a vezetés volt. Mikor beültünk először a kocsijába az érkezésem utáni nap délután, hogy elmenjünk egy közeli tóhoz eleinte tök természetesen beültem és a kocsijában nézelődtem, míg ő a vezetésre koncentrált. Aztán elkapta a tekintetem és onnantól kezdve nem nagyon sikerült másnak elterelni a figyelmem. Egyszerűen vonzó volt, ahogy az útra koncentrált, de ezzel egyetemben könnyelműen vezetett. Keze lezseren pihent az ölében, míg a másik a kormányt fogta. A meleg miatt csak a bikinifelső volt rajta egy farmer rövidnadrággal, így a combja is látható volt. A bőre puhának tűnt, szinte hívogatott, hogy megérintsem. Az arca pedig érzelmekkel volt teli. Imádnivaló volt, ahogy a szemét ráncolta mikor valaki az úton olyat tett, ami nem tetszett neki, de türelmes maradt s nem tette szóvá. Volt valami ebben az apró lányban, aki annyira ura volt a helyzetnek és annyira magabiztos volt a vezetésben. Nem is próbált szép lenni, hiszen a vezetésre koncentrált és nem arra éppen hogyan néz ki, mégis gyönyörű volt, elvarázsolt.

- Legalább tetszik amit látsz? - zökkentett ki a gondolatomból a hangja. A combjáról a tekintetem egyből visszakaptam az arcára és meg sem lepett, ahogy sunyi mosoly ült az arcán miközben egy pillanatra rám nézett, majd vissza az útra.

- Kifejezetten, amúgy is gyönyörű vagy, de így vezetés közben még jobban - válaszoltam ahogy tovább kémleltem őt nem is törődve azzal, hogy rajtakapott és kérdőre vont. Válaszomra csak halkan kuncogott és megingatta a fejét.

- Olyan furcsa, hogy itt vagy. Ugyan az az érzés van bennem, mint amikor Amerikában először veled voltam, mintha a legelején lenne a kapcsolatunk - mondta.

- Végülis a legelején van, tekintve hogy nemrég kezdtük újra - gondoltam vissza az eszeveszett szórakozásunkra, ami hónapokig ment mire végül csak együtt kötöttünk ki.

- Igen, de ez az, hogy kint lassan meg volt szokva, hogy mellettem vagy, itt viszont nem. Ezeket az utakat, ebben a kocsiban én mindig egyedül jártam vagy a családommal, a lakásomban egyedül ébredtem eddig minden reggel és most ez hirtelen más, de jó értelemben más - sóhajtott fel és épp megállt egy piros lámpa előtt, így rám pillantott. Az arcán még mindig aranyos mosoly pihent ahogy kereste a tekintetem, majd csak még szélesebben elmosolyodott ahogy felemeltem a kezem és a nagy ujjaimmal végigsimítottam az arcán, majd közelebb hajolva hozzá egy enyhe puszit hintettem a szájára.

Nem akarok tipikus macsós férfinak hangzani, aki szereti kisajátítani nőket és szinte tulajdonban tartani a párjukat. Én sosem voltam az a típus. Viszont hazudnék ha azt mondanám nem töltött el büszkeséggel minden alkalommal az, ha arra gondoltam, hogy Mira mennyi minden csinált már velem először. Büszke voltam amiért én tanítottam meg milyen szeretni, milyen kapcsolatban lenni. A legapróbb dolgok miatt vert néha hevesebben a szívem, ha arra gondoltam. Ha arra gondoltam, hogy egy férfi sem ébredt még reggel mellette, egy férfi sem látta még a tekintetében azt a tűzet, amit néha a hálószobában kapok tőle. Nem látták, amint küzd saját magával hogy jobban megnyíljon az érzéseiről csak hogy bizonyítson nekem. Nem tudják elképzelni sem milyen egy ilyen különleges nőt szeretni!

Bakancslista | HU 1-2. évadWhere stories live. Discover now