2020. december 1.
A repülőtér parkolójában ültünk. A kezeim szinte maguktól csúsztak bele puha hajába, miközben előttem hajolva mélyítette el még jobban a már amúgy is percek óta tartó intenzív csókot. Nyelve játékosan harcolt az enyémmel és amint el akartam húzódni az ajkamba harapott és egy halk morgás közepette még jobban az ülésbe nyomott hogy még keményebben csókolhasson. Percek után halkan kuncogva tényleg erőt vettem magamon és megszakítottam heves csókcsatánkat.
- Mmm ne húzódj még el, adj még egy csókot - motyogta az ajkaimba.
- Baby, ezt mondtad öt csókkal ezelőtt is - mosolyodtam el, miközben kezem a hajából a tarkójára csúszott és lágyan cirógatni kezdtem azt.
- Tudom, de nem akarom, hogy elmenj - válaszolta. Szavait hallva a mosolyom azonnal enyhült, viszont Grayson azonnal cselekedni kezdett és újra ajkait a az enyémre nyomta. Még utoljára nagyot sóhajtottam a csókunkba, miközben a másik kezem is az arcára tettem és az eddigieknél még hevesebben viszonoztam a csókját. Nyelvünk dominanciáért küzdött,szinte téptük egymás ajkait és zene volt füleimnek hallani Grayson halk sóhaját heves cselekedeteim miatt. Még utoljára kiélveztem miden egyes érintését és csókjának ízét az ajkaimon mielőtt véglegesen elhúzódtam volna tőle egy enyhe mosollyal az arcomon.
- Mennem kell - mondtam, miközben kinyitottam a kocsi ajtaját.
Grayson egészen a repülőtér várójáig kísért. Ahogy elengedte a bőröndöm fogantyúját a karjaiba kapott és megpördült párszor a tengelye körül, miközben szorosan körbeölelte a derekam. Hangosan kuncogva hajtottam hátra a fejem és eszem ágában sem volt sírni vagy szomorkodni. Minden egyes pillanatom vele maga volt a boldogság, az utolsóknak is azoknak kellett lennie. Egyszerűen így volt rendjén.
- Emlékezz majd rám - néztem fel rá, mikor a lábam végre a találkozott újra a talajjal és lábujjhegyre állva a kezeimet a nyaka köré kulcsoltam. Még utoljára jó mélyen magamba szívtam az illatát és kiélveztem azt, ahogy szavaimat hallva a szeme felcsillan és enyhe mosolyra húzódik a szája.
- Csak emlékszem majd rád, mikor igent mondasz nekem, mikor legközelebb látsz.
- Oh, persze - ingattam meg a fejem. Pillanatunkat a hangosbemondó zavarta meg, ami bemondta az én járatom. Az ajkamba harapva húzódtam el tőle és igaz nagyon kívántam volna még tőle egy csókot, nem akartam még utoljára egy kisebb háborút okozni a feliratkozói körében ha lebuknánk, így egyszerűen a kezemet a bőröndömre tettem majd még utoljára felpillantottam rá.
- Ha jót akarsz magadnak, most nem mondasz semmit - mondtam halkan kuncogva. Nem bírtam volna magam tartani egy érzelmes szöveget hallva tőle.
- Az enyém vagy örökké, angel - mosolyodott el, miközben lehajolt és egy hosszú puszit nyomott a homlokomra. A szemeimet lehunyva hagytam, hogy ez a mondat belém ékelődjön és hogy később olyan éberen tudjak visszaemlékezni erre a pillanatra, mint most, mikor átéltem.
A mondat még alig egy órával később is ott csengett a fülemben, mikor ott ültem a gépem ülésén és az ablakon kipillantva elém tárult Los Angeles felülről. A kezemben szorongattam egy polaroid képet, amin ketten voltunk. Valószínűleg reggel rejthette a táskámba. Hevesen dobogó szívvel fordítottam meg a képet hogy elolvashassam a kézírását, majd halkan kuncogtam mikor láttam az üzenetet.
Minden pillanat a miénk, nem érdekel milyen messze vagy. Csak ígérd meg, hogy sosem felejtesz el. Te vagy az én angyalom. - Gray
- Megígérem! - motyogtam magamban.
És úgy is volt. Biztos voltam benne, hogy az utóbbi évem minden egyes pillanata örökké a szívembe karcolódott és tudtam, hogy innentől bárki is jön, soha senki nem fog felérni Graysonnel. Azzal a szeretettel, amit ő adott, azokkal az emlékekkel amik miatta voltak olyan nagyon emlékezetesek, azzal amilyen én lettem ő mellette.
Hálás voltam. Hitevesztett voltam, mikor kijöttem és pont a helyes pillanatban jött, amikor még meg lehetett menteni és rájöttem, hogy talán nekem is vannak érzéseim. Igen, nem volt egyszerű megtörni, de neki sikerült, ezzel megismerve egy olyan énemet, akit én magam sem ismertem eddig.
Néha azt kívántam bárcsak ne élne ilyen messze, de valahogy mégis minden így volt tökéletes és így kellett történnie. Kellettem én, ő és kellett az angyalok városa ahhoz, hogy ez a szikra megtörténjen és nyomot hagyjunk egymás életében.
És hogy mennyre mély nyomot? Ki tudja?! Óriási kérdőjelek kérdőjelekkel jöttem ki és legalább ugyan akkorákkal megyek haza. Nem tudom mit hoz a jövő. Azt sem hogy nekem és azt sem, hogy nekünk mit. Nehéz lesz, fájdalmas, de talán sikerülhet.
Egy biztos volt: örökké a szívembe zártam Grayson nevét, hiszen ő tanított szeretni.
V é g e
YOU ARE READING
Bakancslista | HU 1-2. évad
Romance1.évad Amikor Mira Los Angelesbe megy egy álláslehetőség miatt elhatározza, hogy az elkövetkező két év minden pillanatát ki szeretné élvezni az új városban. Azt érzi az élete elsuhan mellette anélkül, hogy igazán élt volna, ezért is ír egy bakancsli...
