Mennydörgés

Második Fejezet

Rocio Lopez

A nap sugarai csiklandozták az arcomat, nagyot ásítva ültem fel ágyból. Azonban amikor körbe néztem nem a szobámban voltam. Egy teljesen ismeretlen helyen. Azonnal felpattantam és az ajtó felé kezdtem rohanni. Kulcsra volt zárva.

A bőröndöm és a táskám a szobámban voltak. Kinéztem az ablakon és egy hatalmas birtok tárult a szemem elé. Kinyitottam az ablakot, hogy legalább szívjak egy kis friss levegőt. Gondolkodni kezdtem, hogy mégis, hogy kerültem ide. Addig megvan, hogy fürödtem és lefeküdtem aludni, de utána teljes kép szakadás.

Nagyot sóhajtva a fürdőbe mentem a neszeszeremmel a kezemben. Kivettem az arclemosómat és megmostam vele az arcom. Fogat mostam és a hajamat kifésültem. Amikor kijöttem a fürdőből nyílt a szoba ajtaja és két izomagyú gorilla jött be a szobába. Karon ragadtak és kivezettek a szobából.

- Hé, engedjetek el ti girhes gorillák! -kiáltottam, s próbáltam szabadulni a szorításukból, de hiába. - A főnök látni akar. -mondta az egyik monoton hangon. - Az meg ki a picsa? -kérdeztem és megálltunk egy ajtó előtt. Kopogtak majd miután a túloldalról meghallották "lehet" be nyitottak. Engem az asztallal szemben levő bőrfotelbe ültettek és megálltak mellettem.

A bizonyos főnök nekem háttal állt és az ablakon nézelődött. - Jól aludtál? -kérdezte a férfi. - Nem! Képzeld nem aludtam jól! Ki a fene vagy te? -emeltem meg a hangom, mire szembe fordult velem. Tetőtől talpig ki volt tetoválva, a haja be volt állítva és szeme tenger kékjében el lehet veszni.
- Nevem Matteo Rodriquez. Bocsánat a kellemetlenségért, de sajnos muszáj voltam ehhez a módszerhez folyamodnom Rocio. -leült velem szemben és töltött magának egy pohárba whisky-t.
- Honnan tudod a nevem? -kérdeztem, annyi kérdésem volt felé. Azonban a kíváncsiságomat felülmúlta a düh. - Mindent tudok rólad! Értékes vagy Rocio, egész Szicília feni rád a fogát! -szólta és kortyolt a pohárból. - Mégis ki a franc vagy te? Hogy mertél elrabolni a lakásomból? -álltam fel, azonban azzal a lendülettel a két majom vissza lökött a fotelbe.

- Matteo Rodriquez, de ezt már mondtam. Antonio Rodriquez legidősebb fia. -a név hallatán a szívem hevesebben kezdett verni. Elrabolt Szicília legnagyobb maffia vezérének a fia. Megszólalni sem tudtam, csak meredtem magam elé szótlanul. A fekete angyalok a legkegyetlenebb és legszívtelenebb emberek! Egész Szicília retteg tőlük, a rendőrök, az ügyvédek, az orvosok, mindenki a tenyerükből evett. A gondolataimat az ajtó kopogás zavarta meg. - Hé főnök, meló van! -jött be egy szőke hajú férfi.

- Kísérjétek a szobájába! Egyedül sehova sem mehet! -utasította az őröket, mire ismét felálltam. - Már megbocsáss, de én nem egy tárgy vagyok, vagy egy kiskutya! -mondtam utána, mire megfordult és tekintete villámokat szórt felém. - Most már igazán visszavehetnél a szádból, mert eddig tűrtem a hangnemed! -jött egyre közelebb felém, s elkapta a könyököm és magához rántott. A szívem majdnem kiugrott a helyéről a félelemtől. Nem hatotta meg a félelemtől csillogó tekintetem, ott hagyott a két őrrel és becsapta maga után az ajtót. Ez az ember egy állat! Egy kegyetlen gyilkos, bűnöző!