Huszonnégy

198 11 0
                                    

- Audrey, kincsem gyere! Megjöttek papáék! -kiáltottam a 4 éves kislányomnak. Gyönyörű, hosszú fekete haja volt és égkék szeme.
- Megyünk anya! -kiáltotta, s már jött is Matteo nyakában ülve. - Apa, tegyél le. -mondta és az apukája hátranyúlva megfogta az apró derekát és a levegőbe dobta. - Matteo! -szóltam rá, mikor láttam, ahogy Audrey a levegőbe repül. Matteo azonnal elkapta, s a kislányom hangosan kezdett kacagni.
- Vigyázok rá, ne aggódj ennyire! -mosolygott és puszit adott az arcomra. Az udvarról dudaszó hallatszott. Audrey azonnal kiszaladt az ajtón, s a nagyapja ölébe ugrott. - Papus! -kiáltotta. - Szia kis csoda! -egyből elkapta a felé rohanó kislányt és az ölébe kapta. - Szia apa! -mentem oda hozzá és adtam neki egy puszit. - Szépséges Rocio-m. -puszilta meg a homlokom. - Szia hugi! -szállt ki az autóból Manolo. - Szia Manolo! -öleltem meg a bátyámat. - Nekem már nem is köszönsz apróság? -ment oda az unokahugához.
- Manolo! -nyújtózkodott apa öléből, aki át is adta a lányomat a testvéremnek. - Na mit hozott a kedvenc nagybácsid? -kérdezte a kislánytól, aki azonnal izgalomba jött.
- Persze, hiszen az egyetlen! -jegyeztem meg halkan. - Ne is figyelj anyura! Csak féltékeny! -nyitotta ki a csomagtartót a bátyám és egy kisebb méretű M16-ost adott a lányom kezébe. - MANOLO! -csaptam tarkón a bátyámat, aki letette Audrey-t. - Mi van? Nem lehet elég korán elkezdeni, és nézd mennyire örül neki! -a lányom minden őrhöz oda szaladt és lövöldözni kezdett rájuk, akik úgy tettek, mintha meghaltak volna és a földre borultak.
- Kérem, Audrey kisasszony könyörüljön meg rajtam! -tette fel a kezét Matteo. - Audrey hercegnő! -javította ki. - Ezt nem hiszem el! -nevettem fel. Matteo kezet fogott a nevetéstől könnyező apámmal, majd a szórakozott bátyámmal.

- Drágám. Drágám. -apró csókokra keltem, amik a könnyeim nyomát fedték el. - Rosszat álmodtál? -kérdezte Matteo, s én csak könnyezve borultam a nyakába. - Nem. Meseszépet álmodtam. -mondtam szipogva.
- Akkor miért sírsz életem? -kérdezte, miközben a nyakamat csókolta. - Mert ez az álom sosem fog valóra válni. -mondtam halkan és letöröltem a könnyeim. - Elmondod nekem? -eltolt magától és megcirógatta az arcomat. Bólintottam és az egészet elmeséltem neki. Már első mondatnál elmosolyodott. - Audrey. Gyönyörű név. -cirógatta meg az arcom, s lágyan megcsókolt.  - Ma be akarok menni Erica-hoz a kórházba. Eljönnél velem? -kérdeztem a mellettem fekvő férfitól.
- Egyedül nem is engednélek! -mondta és egy puszit adott az arcomra.

Már elmúlt 11 óra, mire elkészültünk és kocsiba szálltunk. Előttünk meg 1 autó és mögöttünk is. Matteo ragaszkodott a díszkísérethez, tekintettel az apámra, akinek se híre, se hamva.
Amint Matteo leparkolt a kórház előtt, kiszállt és kinyitotta nekem a kocsi ajtaját. Amint kiszállt egy gyors csókot adtam a szájára és miután a kíséret is mellénk ért elindultunk az épületbe. Amint beljebb léptünk egyből megcsapott a fertőtlenítő és a gyógyszer szag. Ez a szag mindig azokra az időkre emlékeztet, amikor anyával voltam kórházban. - Jól vagy? -kérdezte Matteo és megszorította a kezem.
- Igen. -feleltem és egyenesen Erica szobájába mentünk.

A szoba előtt 2 fegyveres őr állt, akik kinyitották előttünk az ajtót. Amint beléptem megpillantottam Fabio-t, aki az ajtó nyitódásra azonnal felkapta a fejét. Felállt és odajött hozzám, majd azonnal a karjaiba zárt. - Végre valami jó dolog is történik. -suttogta, s lassan elengedett. - Annyira sajnálom Fabio! -mondtam és elnéztem az ágyon fekvő Erica-ra. - Nem a te hibád Ro! -vágta rá, s ellépett tőlem, hogy odamenjek az ágyhoz. Leültem az ágy mellett lévő székre és megfogtam a barátnőm kezét. Jéghideg volt, ami miatt a hideg végig futott az egész testemen. - Hogy van? -kérdeztem halkan, s Fabio felé fordultam.
- Nem tudják mikor ébred fel. -felelte a férfi, s a szeme tágra nyílt, amikor az ágyon fekvő nőre pillantott. A fejemet rá kaptam, s akkor vettem észre, hogy Erica kinyitotta a szemét. - Ro?

Mennydörgésحيث تعيش القصص. اكتشف الآن