Huszonkettedik fejezet

239 14 0
                                    

Rocio Reyes

Nem tudom mi történt a családommal, már órák óta egy cellába vagyok bezárva. A hatalmas vasajtó kinyílt és Matteo lépett be rajta. Elém húzott egy széket és leült velem szembe. - Hol van Dhalia? -kérdeztem a férfitól. - Ha te is válaszolsz akkor én is! Mi történt veled Rocio? -kérdezte, azonban én nem tudtam mire gondol. - Te nem ilyen voltál! Erica volt a legjobb barátnőd, megtámadtad és kómába került. Kiraboltál és majdnem megölted az egész csapatom! Azokat az embereket bántottad, akik képesek lettek volna meghalni érted! Akik mindig is szerettek és óvtak téged! -én ezekből semmire sem emlékeztem.

- Én ezekre nem emlékszem! -mondtam, majd a férfi indulatosan felállt és a széket amin ült a terem másik végébe hajította. - NE HAZUDJ! -ordította, amitől kicsit megijedtem. Magam sem tudom, hogy miért.
- Nem hazudok! Semmire sem emlékszem! Nem tudom ki az az Erica, nem ismerem a csapatod és rólad csak annyit tudok, hogy elraboltál és megkínoztál! -kiabáltam, mire a férfi megtorpant.
- Mit tettek veled Ro? -jött egyre közelebb hozzám.
- Hol van Dhalia? -kérdeztem újra, azonban a férfi megrázta a fejét. - TERHES VOLT! MEGÖLTÉL EGY TERHES NŐT! -ordítottam és éreztem, hogy a szemeim megtelnek könnyel. - NEM ÉN VOLTAM! -ordított vissza.

- Te ismersz a világon a legjobban! Pontosan tudod, hogy soha nem bántanék egy terhes nőt! -mondta, én pedig folyamatosan ráztam a fejem könnyeimet nyelve. - Nem ismerlek! Nem emlékszem rád! Te jöttél el az esküvőre és tettél tönkre mindent! -mondtam könnyes tekintettel, mire a férfi idegesen távozott. Nem akarom elhinni, hogy a barátnőm halott.

MennydörgésWhere stories live. Discover now